Fogorvosi szemle, 1994 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1994-07-01 / 7. szám
latai érdekes adatokat szolgáltatnak a szervezet és az implantátum között végbemenő kémiai reakcióról: több év után eltávolított titánimplantátum felületén a kezdeti 5 nm (= 50 A) vastagságú spontán oxidréteg 5 év múlva 200 nm ( = 2000 A) vastagságúra növekedett. Ez azt jelenti, hogy a szervezetben a beültetett titán folyamatosan oxidálódik, az oxidációt a „védőréteg” nem akadályozza meg. Még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, hogy a spontán titán-oxid-réteg porózus, átjárható, nem lesz jobb a fém, illetve a 7. táblázat A Ti-ion-lconcentráció a beültetés után Szerv titánkoncentráció (ppm-ben) 6. hét után 16. hét után lép 451 13 tüdő 53,4 8 fémfelület azáltal, hogy vastagszik. A szervezetben az idővel történő spontán Ti02-vastagodás éppen arra utal, hogy ahelyett, hogy zárna, szigetelne, közvetít a fém és a szervezet között. Egész más lenne a helyzet, ha a felületen kristályos, szigetelő oxidréteg keletkezne. Mit lehet tenni a fém jobb izolálása érdekében? Mit lehet tenni, hogy növeljük a korrózióval szembeni ellenállását, vagyis, hogy jobb legyen a biokompatibilitás? Ennek a célnak az érdekében számos módszert dolgoztak ki, amelyeket az alábbiakban röviden összefoglalunk. A felületátalakításra (az anyagtranszporttól függően) nagyjából három mód nyílik: — anyagfelhordás (pozitív anyagtranszport), — anyageltávolítás (negatív anyagtranszport), illetve — a felületi réteg átalakítása anyagfelhordás és anyageltávolítás nélkül (anyagtranszportmentes eljárás). Dolgozatunk összeállításakor igyekeztünk azokat az eljárásokat kiemelten tárgyalni, amelyek az arc-, illetve állcsontsebészeti rögzítőelemek, műgyökerek felületkezelése esetében elsőrendű fontosságúak (kalcium-foszfát, ill. hidroxilapatit bevonatok). Foglalkozunk azokkal a módszerekkel is, amelyek — a tribológiai szempontokat is figyelembe véve — általában a sebészi szakmák számára jelentősek, például, amelyek a korrózió- és kopásálló bevonatok előállítására alkalmasak (ortopédsebészet). Anyagfelhordás (pozitív anyagtranszport) Talán az egyik legrégebbi, mondhatnánk ősi eljárás az a „bevonási” módszer, amikor a bevonandó tárgy felületére szilárd anyagot visznek fel, rendszerint nagyon finom por formájában. Ezt a port beégetik, illetve hőkezeléssel tömörítik, olyan módon, ahogyan a fémek és a porcelán zománcozását végzik. 192
