Fogorvosi szemle, 1993 (86. évfolyam, 1-11. szám)
1993-01-01 / 1. szám
táblázat). A 16-os fog esetében a 2>7,38; P = 2,5%; a 26-os fognál 2>2,37; P = 5,0%. A 36-os fognál a 2> 16.3; P = 0,1%, a 46-os fog esetében pedig a 2> 19,8; P = 0,1% . . . összességében a 2 = 42,99> 16,3; P = 0,1 %, tehát valamennyi maradó első molárist figyelembe véve is szignifikáns eltérést kaptunk. Megbeszélés A barázdazárás az őrlőfogak barázdáinak védelmét szolgáló preventív fogászati beavatkozás. Alkalmazása azoknál a fogaknál indokolt, amelyek kevesebb, mint 4 éve törtek elő, mély, retentív fissuráik legfeljebb csak elszíneződtek, illetve kis mértékben dekalcifikálódtak, szabálytalanok, de nem cariesesek (1. tábl.). Waggoner [20] szerint indokolt a barázdazárás akkor is, ha az ellenoldali vagy antagonista fogon occlusalis szuvasodás vagy tömés van. A barázdazárás szempontjából érintett fogakon a caries jelenlétének megítélése nem könnyű feladat, mivel a gyakorlatban elterjedt taktilis vizsgálat során a szonda megakadása adódhat az anatómiai viszonyokból [20]. Standard diagnosztikai rendszer hiányában az eredmény nagymértékben függ vizsgálóeszközünk tulajdonságaitól, valamint befolyásolják szubjektív tényezők is. A barázdazárás hatékonyságát illetően azonban alapvető a helyes indikáció, a klinikailag cariesmentes fogfelszín biztos diagnózisa. Számos közlemény értékeli az elmúlt 15-20 év barázdazárással kapcsolatos eredményeit [4, 7, 14, 16, 17, 19, 21]. Megállapítják azt is, hogy az eljárás fiatal felnőtteknél kevésbé hatásos, mivel ezekben az esetekben a fogak már kevésbé érzékenyek cariogen ingerekkel szemben [6]. Ugyanakkor gyermekeknél sokszor azért eredménytelen a barázdazárás, mivel frissen áttört maradó molarisokon (főleg a foramen coecunmál és a buccopalatinalis barázdában) nehéz kivitelezni a megfelelő izolálást, a kifejezett salivatio és a sulcus gingivalisból történő folyadékszivárgás miatt [9]. A mély, retentív barázdákat pedig (amelyeknél indikált a barázdazárás) nehéz megtisztítani a debristől. Roder [13] megállapítja, hogy a barázdazárás kevésbé hatásos nem fluoridált közösségekben a proximális felszínek cariese miatt. Kennare és Dooland (1979) [11 ] szerint viszont, amennyiben az ivóvíz F-szintje elég magas, felesleges a barázdazárás rutinszerű alkalmazása. Simonsen [16, 17, 18] 10 és 15 éves eredményeit leíró közleményeiben a barázdazáróval ellátott és a kontrolifogak közötti szignifikáns különbség tekintetében a mienknél jobb eredményeket kapott ugyanazt az anyagot alkalmazva, ugyanúgy frissen áttört fogakon. Anyagunkban a barázdazáróval ellátott fogak csoportjában a 12 hónapos időszakot tekintve több mint 80%-ban sikeres volt a beavatkozás. A 12%os sikertelenség valószínűleg a savas kondicionálás sikertelenségéből adódott. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az ivóvíz F-szintje területünkön igen alacsony (0—0,25 mg/1); a kontrolifogak és a barázdazáróval ellátott fogak között a 12 hónap alatt keletkezett cariesek számában szignifikáns, de a vártnál kisebb eltérést kaptunk. Ez valószínűleg táplálkozási és szájhigiénés szokásokból adódik, valamint figyelemre méltó az időfaktor is. Több19
