Fogorvosi szemle, 1993 (86. évfolyam, 1-11. szám)

1993-05-01 / 5. szám

Fogorvosi Szemle 86. 147. 1993. Kongresszusi köszöntő Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Fogorvosok Egyesüle­te hivatalos lapjának, a Fogorvosi Szemlének lapjain üdvözölhetem a MA­GYAR FOGORVOSOK ELSŐ VILÁGKONGRESSZUS-ának résztvevőit és az ünnepi szám olvasóit. A Magyar Fogorvosok Egyesülete (MFE) ez évben 115 éves. A világban kevés fogorvos-egyesület tekinthet ilyen hosszú múltra vissza. Az elmúlt évtizedek során is már sok, neves kongresszust rendezett az MFE, nemzeti és nemzetközi összejöveteleket, melyeknek a fogászati tudományos világ­ban kiterjedt, jó visszhangja volt. Különösen elismertek voltak az utolsó évtizedben az MFE különböző szekciói által rendezett nemzetközi kongresz­­szusok, melyeken igen nagy számú külföldi kolléga vett részt, így az EPA- kongresszus 1984-ben, az ORCA 1987-ben, az ASI 1987-ben, az ADEE 1990-ben, az IADMFR-kongresszus 1991-ben, a teljesség igénye nélkül sorolva fel őket. A Magyar Fogorvosok Első Világkongresszusa, melyet ez év május 20-a és 23-a között rendezünk Budapesten, céljaiban és összetételében különbö­zik a felsorolt nemzetközi kongresszusoktól. Célja, hogy összegyűjtse a magyar fogorvosokat, a külföldön és belföldön élőket, hogy annyi év után ismét találkozzunk, és tapasztalatainkat kicserélhessük. Összetételében új, mert — határaink megnyílásával — örömmel és szeretettel üdvözöljük itthoni kongresszusunkon azokat a külföldön élő magyar kollégákat, akik idáig nem vagy csak nehezen tudtak hazajönni, a részt vevő hazaiakat, valamint azokat a külföldi kollégákat is, akik aktív résztvevőként ellátogat­nak most hozzánk. Egyesületünk lapja, a Fogorvosi Szemle most van 86. évfolyamában. A Szemle az MFE fontosabb eseményeinek mindig hírnöke. Jelenlegi kong­resszusunk alkalmából ünnepi szám formájában jelenik meg. Időszerűnek és méltányosnak gondoltuk, hogy ebben a számban visszatekintsünk, beszá­moljunk 115 éves egyesületünk főbb eseményeiről, legismertebb fogorvos­történeti krónikásunk tollából, és hogy a szokásos cikkekből, rovatokból szemelvényeket adjunk olvasóinknak. Abban a reményben ajánljuk ezt az ünnepi számot olvasóinknak, kollégá­inknak, hogy egyetlen magyar fogászati tudományos lapunk ez emlékpéldá­nyát kedvezően fogadják, és a jövőben lapunk olvasótáborához fognak csatlakozni minél többen, belföldön és külföldön egyaránt. Dr. Bánóczy Jolán a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke 147

Next

/
Thumbnails
Contents