Fogorvosi szemle, 1992 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
szempontjait is. A parodontium szövetei kedvező irányú kezelés mellett (pl. erősen bedőlt molaris fog felállítása, erősen protrudált alsó metszőfogak retrahálása) regenerálódhatnak. A cervicalis csontszél akár 1—2 mm-rel is megnőhet a kezelés hatására. A kedvező csontváltozás röntgenkép segítségével legkorábban 6 hónap után észlelhető. Bár a könyv, mint említettük, elsősorban egyetemi hallgatóknak és gyakorló fogorvosoknak íródott, de fogszabályozó szakorvosok, sőt még szájsebész szakorvosok is hasznos információkat szerezhetnek belőle. Dr. Rehák Gizella Spang, H.—Nilles, K.: Wiederherstellen von Zähnen mit Radix-Ankern. Grundlagen und Anwendung (A fogak helyreállításának feltételei Radix Ankerekkel.) Quintessenz Kiadó; Berlin, 1991.; 216 oldal, 528 egyszínű ábra. Ára: 168 DM. A könyv 17 fejezetre oszlik, melyből az első 5 az erősen elpusztult fogaknak gyökércsatornába helyezett csapokkal való helyreállítását ismerteti. Bemutatja a gyárilag előre elkészített csapok különböző formáit, anyaguk, formájuk, felszíni kiképzésük szerint. Tárgyalja a csavarok és az endodontiai csavarösszeköttetés elméletét, majd a sérült fog helyreállításának lehetőségét gyökérbe helyezett csapok (Gyes) segítségével. Ismerteti a Gycs-ok anyagát, a rögzítésükre és kiegészítésükre használt anyagokat (mint cement, amalgám és kompozitok). Ezután a különböző fogcsoportok gyökérkezelését és annak szerepét mutatja be a Gycs-pal való fogfelépítés szempontjából. Csak a hatodik fejezetben kezdi ismertetni a Radix-Ankern (RA) rendszert, melyet Spang 1975-ben ismertetett először. Három típusa van az RA-nak: Radix-Anker normál (amely három méretű 6x 1,40; 7x 1,65; 9x 1,95 mm) és menettel ellátott Gycs-pal és ennek megfelelő 2,75 x 2,5; 3,85 x 3; 4,95 x 4 mm méretű lamelláit műcsonkból „fej” áll. A Radix-Anker kompakt az előbbi RA-tól abban különbözik, hogy a műcsonkja tömör, csonka kúp formájú, 2,5° hajlással, harántbarázdával. Méretei az RA 2 és 3 nagysággal megegyezőek. A harmadik RA típus három méretben készült gyökércsap (RS, Wurzelstift), melynek nincs műcsonkja, feje és menettel ellátva két méretben (10,85 x 1,65 és 13,95 x 1,95 mm) készül. Mind a három típusú és méretű RA-hoz megfelelő méretű gépi gyökércsatorna-fúrók, homlokfrézerek, mérőeszköz, csapkulcsok tartoznak. Az RA anyagát tekintve króm-nikkel acélból, vagy króm-nikkel-molibdén, újabban titán-alumínium-vanádium ötvözetből készülnek, igen szilárdak és rugalmasak. Alkalmazásukat meghatározza a fog állapota, morfológiája, a fog restaurálásának célja, a gyökér mérete és alakja. Az RA- kontraindikált, igen tág gyökércsatornánál, mélyharapás esetén és igen kis, gracilis fogak gyökerénél. A 8., 9., 10. fejezetekben a szerzők az RA gyakorlati alkalmazását mutatják be a tervezéstől a gyökércsatorna feltágításán át az RA-cementtel való rögzítésig. Az ezzel kapcsolatos fogorvosi munkát számos rajzos ábrával és fényképpel teszik érthetővé. A következő 11., 12. fejezetekben az RA-kompakt és az RS-gyökércsap alkalmazását a különleges esetekben, mint az igen tág, túl rövid gyökércsúcs-csonkolt gyökércsatorna esetén adnak tanácsot a szerzők. A 13. fejezet az RA-val már ellátott fog megerősítését, koronájának felépítését, műanyaggal, kompozittal való kiegészítését mutatja be. A 14., 15. és 16. fejezet az RA alkalmazása során előforduló hibákról és azok megelőzéséről szól. Felsorolja az RA azon konstrukciós jellemzőit, amelyek annak megbízhatóságát lehetővé teszik. A 17. fejezetben számos, a praxisból vett esetet mutatnak be fényképes ábrákon. A könyvet 113, a témával foglalkozó szerzőt és közleményét tartalmazó irodalmi válogatás zárja be. Az 528 rajzos és fényképek után készült ábra jól segíti a szöveg megértését. A könyv szép kiállítása és gondos szerkesztése a Quintessenz Kiadót dicséri. A könyv tanulmányozását a fogorvoshallgatóknak és a gyakorló fogszakorvosoknak melegen ajánlom, mert segítséget kapnak a már eltávolításhoz közel álló fogak megtartására és funkcióba állításához. Dr. Keszthelyi István 326