Fogorvosi szemle, 1992 (85. évfolyam, 1-12. szám)

1992-04-01 / 4. szám

Fogorvosi Szemle 85. 101—104. 1992.

Debreceni Orvostudományi Egyetem, Stomatológiai Klinika (igazgató: dr. Keszthelyi Gusztáv egyetemi tanár)

Sorvégi hiány pótlása dentoossealis autotransplantation segítségével

DR. SZILÁGYI ZOLTÁN és DR. REDL PÁL

A sorvégi hiányok pótlása ma még — a fogászati implantológia széles korú elterjedésének korában is — nehéz feladat elé állítja a gyakorló fogorvost. A feladat még nehezebb, ha a páciens fiatal kora miatt ez jelentős pszichés megterhelést is okoz. A probléma klasszikus és rutinszerű megoldása a kivehető fogpótlás [4]. Ez azonban még ha a legmodernebb rejtett elhorgonyzással készül is, sok esetben ellenérzést vált ki a betegekből.

Az utóbbi évek kutatásainak az implantológia terén elért eredményei teremtették meg az ilyen esetek fix pótlással való ellátásának lehetőségét [4]. Ugyanakkor az implantatio a csont fokozatos és annak főleg fiatal korban intenzívebb leépülése miatt, nem minden esetben a legjobb megoldás. A gondos mérlegelés gyakran a beavatkozás időbeni eltolását követeli [8]. Egyes esetekben az implantatio körül idegentest-reakciót is megfigyeltek. Igen ritkán bizonyos implantatumanyagokkal szembeni allergia is előfordulhat [10]. A helyzetet néha még a sajátos anatómiai viszonyok is nehezíthetik, mint a sinus maxillaris erőteljes pneumatizációja, ami az üreg alsó falának fokozott elvékonyodásában jelentkezhet [3]. A szóba jöhető megoldások közül a subperiostealis implantatio főként a bonyolultabb technikája, és a kevésbé jó eredményei miatt széles körben nem terjedt el [8].

Az intraossealis implantatiós módszerek nem kecsegtetnek sikerrel, amennyiben az implantatum megtámasztására kevés csont, illetve csak a vékony sinusalap áll rendelkezésre. A sinuselevatio mint preimplantatiós módszer nem tartozik a rutinbeavatkozások közé, és a hosszú távú vizsgálatok eredményeire is csak a későbbiekben számíthatunk [3]. Kézenfekvő a gondolat, hogy a legjobb pillér mégiscsak a beteg saját ép parodontiumú foga lenne. A fog autotransplantatiója az orthodontiában szinte rutinszerűen alkalmazott módszer, melyet szabályozó eljárásokkal kombinálva alkalmaznak [7].

Egy premolaris felhasználása, foghiányos területre átültetése az irodalomban is ismert, és reális megoldásnak tűnik [2]. A saját fog transplantatiója esetében viszont a rögzülés majdnem mindig ankyloticus, és ez néhány év alatt a gyökér felszívódásához vezet [9].

A szabad csonttransplantatum kiterjedtebb csonthiányok esetében is egy kezdeti reszorpció után jó pótló anyagnak bizonyul, és beépül a szervezetbe

Érkezett: 1991. október 4.

Elfogadva: 1992. március 2.

101