Fogorvosi szemle, 1992 (85. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

1992. január LXXXV. 1. szám FOGORVOSI SZEMLE Fogorvosi Szemle 85. 1—5. 1992. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogpótlástani Klinika (igazgató: Dr. Fábián Tibor egyetemi tanár), Budapest Kemény Imre 1891—1974 DR. HUSZÁR GYÖRGY Dr. Kemény Imre c. egyetemi tanár, az orvostudományok doktora, a Központi Stomatologiai Intézet osztályvezető főorvosa, fogorvostudományunk kiváló személyisége a múlt század utolsó évtizedének kezdetén Budapesten született. Megkésve, éveket vesztve érettségizett, és éveken át mint fogtechnikus dol­gozott. Orvosi tanulmányait az első világháború végén kezdte meg, és 1924- ben, 33 éves korában avatták orvosdoktorrá a szegedi Ferencz József Tudo­mányegyetemen . Érdekes párhuzama az életsorsoknak, hogy másik kiváló protetikusunk, Salamon Henrik professzor (1865—1944) is megkésve, 34 éves korában jutott orvosi oklevélhez, és ő is egy ideig fogtechnikus volt. Diplomájának elnyerése után különböző orvosi szakterületeken próbált el­helyezkedni, majd fogorvosi praxist kezdett. 1927-ben jogot nyert a szakké­pesítésének megfelelő fogorvosi cím használatára. Ez akkor nem volt vizsgához kötve; a kérelmezőnek valamelyik orvosi intézmény fogászati osztályán eltöl­tött egyesztendős gyakorlatot kellett csak igazolni. Érkezett: 1991. augusztus 5. Elfogadva: 1991. október 11. 1 1. ábra. Kemény Imre

Next

/
Thumbnails
Contents