Fogorvosi szemle, 1991 (84. évfolyam, 1-12. szám)

1991-04-01 / 4. szám

integráció bizonyítékának értékét. Szerintük a jól működő implantátumok felszíne mentén a kötőszövetes és csontos kapcsolat vegyesen fordul elő.

Weiss [14] az implantátumot a csonttal összekötő kötőszöveti rostok húzó hatása következtében oszteogenetikus hatást is feltételez. Az igazsághoz tartozik, hogy az említett szerzők megállapításaikat túlnyomórészt a titán, penge típusú implantátumokra vonatkozóan tették. Az implantatum és a környező szövetek ideálisnak vélt, vagy valós kapcsolatának vitája még távolról sem dőlt el. Kétségtelen, hogy az osszeointegrációt a meggyőző klinikai eredmények és elméleti megfontolások alapján is ahol azt az implantátum anyaga és formája annak létrejöttét lehetővé teszi, célul kell kitűznünk.

Az osszeointegráció kialakulásának feltételei: 1. a megfelelő (bioinert esetleg bioaktív) implantátum anyag; 2. az implantátum megfelelő formája és felületi kiképzése; 3. a beültetés adequat (aszeptikus, atraumatikus, „két-lépéses”, elsődleges stabilitást biztosító) műtéti módszere.

Az első két pontban foglaltakat közleményeinkben [11, 12] részletesen tárgyaltuk. Jelen közleményünkben a sebészi beavatkozás problémakörével kívánunk foglalkozni.

Műtéti tervezés

A Diakor alumínium-oxid implantátumok behelyezésének alapvetően két módozata lehetséges.

Az azonnali beültetés, amikor az eltávolított vagy trauma következtében elvesztett fog helyére ültetjük be az implantátumot. Ilyenkor a siker alapja az, hogy a hiányzó fog alveolusát sebészileg a beültetendő implantátum formájával megegyezővé alakítsuk át. Ez az esetek többségében kielégítően csak a felső frontfogak esetében valósítható meg. A másik módozatot általában a fogeltávolítás után 6 hónappal javasolják [9]. Ezeknél a késői beültetéseknél a műtéti tervezésnek, a sorrendet is figyelembe véve, az alábbi lehetőségei vannak

1. az anatómiai viszonyok klinikai vizsgálata,

2. az implantátum helyének röntgenvizsgálata,

3. a modellanalízis.

Ad. 1. A csontviszonyok elemzésekor az alveolus magasságát és szélességét kell vizsgálnunk. Az utóbbinak van nagyobb jelentősége, mert abban a röntgenfelvételek segítségére nem számíthatunk. Az implantátum nyakát legalább 1 mm ép csontnak kell körbevenni [9]. Ugyancsak fontos teendő e szakaszban a nyálkahártya viszonyok értékelése. A nyálkahártya vastagságának a műtéti tervezésben, későbbiekben a protetikai ellátásban van szerepe. A tuber tájéki vastag nyálkahártyát esetenként műtéti úton redukálni kell. A biológiai zárás érdekében lényeges, hogy a gyógyulás után az implantátum nyakát feszes nyálkahártya vegye körül. Ezt az anatómiai viszonyok értékelésénél figyelembe kell venni.

Ad. 2. A különböző anatómiai képletek elhelyezkedését amelyek esetleges sérülése az implantáció nem kívánatos szövődményének tekinthető, röntgenfelvételek segítségével vizsgáljuk.

A szóba jövő képletek a n.alveolaris inferior, a cavum nasi, és a sinus maxillaris. A megfelelő technikával készült felvételeken direkt méréseket végezhetünk, esetleg különböző sablonokat használhatunk a csontviszonyok elemzéséhez. Az orthopantomogram nyújtja az implantáció tervezése és ellenőrzése szempontjából a legtöbb információt. A torzítás (nagyítás) miatt az anatómiai képletek elhelyezkedésének pontos meghatározására szükség lehet indirekt méré-98