Fogorvosi szemle, 1991 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-01 / 6-7. szám
megterheléséből származó nyomóerő egyenletes elosztására vonatkozó protetikai alapelvet az implantációs pótlások készítése során — az implantátum védelmében — bizonyos esetekben módosítjuk. Ugyanis az implantátumpillérre jutó terhelés csökkentésére a rágófelszínt egy hídon belül is eltérően alakítjuk ki. Az implantátum területén a koronák és hídtestek rágófelszíne vesztibulo-orális irányban redukált, a csücsöklejtők laposabbak, így az artikulációs mozgásokat nem akadályozzák. Szintén az implantátum védelmében egy hídon belül a természetes fogak területén keményebb, kopásállóbb anyagú rágófelszínt alkalmazunk (fém vagy porcelán), az implantátum területén a rágófelszín minden esetben akrilát (K + B) Az utóbbi kedvező rezgéscsillapító hatása sokszorosan bizonyított [9], ennek előnyeit feltétlenül kihasználjuk. A fizikai harapási magasság meghatározásakor igen körültekintően járunk el. Ha még antagonista fogpár van, a fogak előkészítése előtt a habituális harapási magasságot harapási sablonokkal rögzítjük, ezt megőrizzük. Már az indikáció felállítása során gondolnunk kell arra, hogy esetenként — különösen régen fennálló foghiányoknál — az eredeti harapási magasság implantációs fogpótlással már nem állítható helyre, ugyanis az implantátum és a maradék - fogak védelme szempontjából fontos, funkcionálisan előnyös megoldások esztétikailag igen hátrányosak lehetnek. Ennek oka az, hogy az implantátumok pillérül szolgáló műcsonkját minden esetben a gerincélvonalra helyezzük el, pedig a gerinc magassága a fogak eltávolítása után mind vertikálisan, mind horizontálisan változásokon megy át. A vertikális csökkenés az alveolus teljes lebontódása esetén igen nagy mértékű, teljes fogatlanság esetén két-három cm is lehet, horizontálisan a gerincélvonal íve az alsó és felső állcsonton különböző mértékben, de mind kisebbé válik. Mivel a rögzített fogpótlások ívének a fogatlan állcsontok nagymértékben beszűkült ívű gerincélvonalához kell alkalmazkodnia, ezért horizontálisan a búkká és ajak telítettségének fokozására, orálisan a nyelv terének növelésére nincs mód. Az implantációs hidak kiterjesztésének és anyagának tervezését nagymértékben módosítja az antagonista fogak száma, anyaga és helyzete [10]. Az ellentétes állcsont szanálásának már korábban meg kellett történnie. Az ott fennálló foghiányokat lehetőség szerint rögzített pótlással, vagy olyan kivehető lemezes fogsorral kell ellátni, melynél használat során a természetes és műfogak közötti funkciós elkülönülés nem következhet be. Még ilyen ellátás esetén is az implantátum körüli szövetek túlterhelődéséhez vezethet, ha az ellentétes állcsontban csak vele szemben találhatók maradékfogak. A hidak szerkesztésénél természetesen maximálisan szem előtt tartjuk a marginalis parodontium védelmét. Ezt szolgálja a hídhorgonyok pontos széli záródásának, és a hídtest alatti gingiva tisztíthatóságának biztosítása. A későbbi ellenőrzés számára az implantátum gingivát áttörő nyaki része szabadon marad, a rajta lévő horgony nem éri el az íny szélét, a hídtest jól tisztíthatóan indul ki mellőle. Minden esetben felmerül az implantátumok későbbi elvesztésének lehetősége, a ráhelyezett pótlások javíthatósága, átalakíthatósága. A közlések az implantátumokkal kapcsolatos óvatosságot tükrözve általában a kezelőorvos által oldható rögzített pótlást javasolnak [1, 2, 3, 4, 7, 13, 16]. A szájhigiénére hivatkozva többen különböző módon elhorgonyzott kivehető hidat javasolnak. Kellő számú pillérfog esetén sem cementezik be a fogpótlást, rögzítésül teleszkópos vagy nyomógombos megoldást választanak [5], bár ennek előnye a napi többszöri kivétel során fellépő döntögető erők miatt kétségbe vonható. 186
