Fogorvosi szemle, 1990 (83. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
Ezeknek az előnyöknek és hátrányoknak az érvényesülése a szájsebészetben számos vonatkozásban kellően nem tisztázott, ugyanakkor a CO-2-lasersugár rutinszerű alkalmazásához megismerésük elengedhetetlen. Anyag és módszer Klinikánkon 1987. március 1. és 1988. szeptember 30. között 548 ambuláns szájsebészeti laserműtétet végeztünk. Az alkalmazott Scalpel—1 szén-dioxidlaser berendezés maximálisan 25 W teljesítményű. 162 beteg praecancerosus állapot és egyéb „fehér lézió”, 339-en jóindulatú daganat és daganatszerű állapot, 47-en pedig egyéb elváltozás miatt kerültek műtétre. 296 férfi és 252 nő volt az operáltak között, közülük 33 beteg volt 14 év alatti gyermek. 14 betegünk különböző véralvadási zavarban szenvedő (haemophilia trombocytopenia, hypoprothrombinaemia) volt, további 89-en egyéb ok miatt tartoztak rizikócsoportba (szív-érrendszeri-, vese-, máj-, endocrin, allergiás betegek). 36 esetben végeztünk coagulatiot, 217-szer vaporisatiot és 295 betegben excisiot. A beavatkozásokat helyi érzéstelenítésben (2% lidocain, 0,001% adrenalin), lasersebészeti kézidarabbal végeztük. Háromféle módszert alkalmaztunk: lasercoagulatio (5 W energiájú, defokuszált sugárnyalábbal), vaporisatiot (10—15 W-os, fókuszált sugárral elgőzölegtetést), excisiot (20—25 W energiájú, fókuszált lasersugárral) laserkéskimetszést. A praecancerosisok esetén a műtétek előtt szövettani vizsgálatra mintát vettünk, valamint minden eltávolított anyagot, a laserműtétet követően, hisztológiailag feldolgoztunk. Ha a választott műtéttípus vaporisatio volt, a műtét elején vettünk biopsziát. Műtét előtt megterveztük a lézió teljes eltávolításához szükséges defektus létrehozásához alkalmazandó módszereket: az érzéstelenítés módja (alkalmazott szer menynyisége, infiltrációs vagy vezetéses érzéstelenítés), a defektus felszíni és mélységi kiterjedése, az e célra optimális lasersugár paramétereit (energiatartomány, fó'kuszáltság, üzemmód — folyamatos vagy szakaszos —, beesési szög, direkt vagy endoszkópos műtét), rekonstrukció szükségessége, suturát igényel-e. A léziók eltávolításakor az ép szövetek határáig haladtunk, a praecancerosisok esetében pedig, azok súlyosságától függően, 1—3 mm-es biztonsági zónát is eltávolítottunk. Kimetszéskor a kóros szöveteket megemeltük, állandó, kisfokú feszülés közben végeztük a vágást. A kisebb ereket a lasersugár koagulálja, a nagyobbakat pedig így felismertük és ligatúrák között átvágtuk. Eredmények Betegcsoportunkban — a vascularis léziókat kivéve — sem coagulatio, sem vaporisatio esetén vérzés nem jelentkezett. Vágás esetén a lasermetszés nyomán feltáruló, vértelen sebfelszínen látótérbe kerülő, 1 mm-nél nagyobb átmérőjű ereket lekötöttük. A 14, véralvadási zavarban szenvedő beteg műtétje során a metszéseket alacsonyabb energiatartományban és lassabban végeztük, a műtét vértelensége érdekében. A naevus flammeus (17 eset) és a haemangioma capillare (44 eset) vaporisatiójakor alig észleltünk vérzést. A 46 haemangioma cavernosum műtétjekor különös gondot fordítottunk arra, hogy a metszést az ép szövetekben vezessük. 5 esetben sértettük meg az érdaganatot és kényszerültünk a vérzést hagyományos módszerekkel megszüntetni. Az epulis gigantocellularek műtété során (13 eset) a tumor kimetszését követően jelentkező vérzést 10—15 W-os lasersugárral megszüntettük. A többi lasersebészeti műtét esetén jelentősebb vérzéssel nem találkoztunk. A lasersugár alkalmazása „ablasztikus műtétet” tesz lehetővé, mivel vágáskor a vér- és nyirokerek azonnali elzárásával, a tumorsejtek távolra szóródása, illetve, mivel a műtét érintésmentes, a vágóeszközzel tumorsejteknek a kör-8
