Fogorvosi szemle, 1990 (83. évfolyam, 1-12. szám)
1990-07-01 / 7. szám
roximális és sima felszíneken hosszabb, akár több évig (3—4 év) is eltarthat [4, 13, 40]. Bár léziótípusok szerint a rendelkezésre álló idő jelentősen különböző, a korai felismerés a terápia megválasztása szempontjából valamennyi esetben döntő fontosságú a gyakorló fogorvos munkájában. Arra az időre, amikor a tradicionális diagnosztikai módszerekkel a caries korrekt diagnózisa felállítható, a lézió általában már túljut az incipiens stádiumon, és irreverzibilissé válik, és csak restoratív módszerekkel gyógyítható. Napjaink célkitűzését Fischman [11] ezért olyan új diagnosztikai módszerek kifejlesztésében jelölte meg, amelyek: 1. megbízhatóak, 2. lehetővé teszik a caries észlelését azon kezdeti stádiumban amikor még reverzibilis, és profilaktikus módszerekkel visszafejleszthető, 3. lehetővé teszik a reverzibilis és irreverzibilis lézió elkülönítését és 4. továbbá jól dokumentálhatók fényképpel, rtg-nel, vagy más rögzítési módszerrel. A továbbiakban rövid áttekintést szeretnénk adni a caries diagnosztika különböző új módszereiről és próbálkozásairól. Az elektromos ellenállás mérését először Pincus [28] javasolta alkalmazásra a caries diagnosztikában 1951-ben. Mayuzumi és mtsai [23] kimutatták, hogy az alacsonyabb elektromos rezisztencia vagy caries jelenlétével, vagy nagyobb caries fogékonysággal párosul. Azt találták, hogy a fog 600.000 ohm fölötti ellenállást mutat, ha caries mentes, vagy ha a caries iránti fogékonyság alacsony, míg ez az érték 250.000 ohm alatt van caries fogékonyság, illetve restoratív helyreállítást igénylő caries jelenléte esetén. 250.000 és 600.000 ohm közti ellenállás esetén folyamatos ellenőrzést tartanak szükségesnek. Dobrenik és Jelinek [9] megerősíti Mayuzumi és mtsai [23] megfigyelését, és javasolja az elektromos ellenállás-mérést a „praecarieses léziók” észlelésére. White és mtsai [38, 39] a korai léziók kimutatásában a rezisztencia mérést érzékenyebb módszernek találták a hagyományos klinikai vizsgálatnál. Kontrollként a szövettani vizsgálat eredményeit használták. A módszer hátránya, hogy csupán az occlusális fissurák és gödröcskék területén alkalmazható. Lee [19] az ultrahangot alkalmazta a fog keményállományában bekövetkező változások kimutatására. Elvi alapja, hogy az ép és károsodott zománc denzitása és elastikus modulusa különbözik. így a visszaverődő hanghullámok időbeli csúszása és torzulása következik be a caries miatt károsodott helyek fölött. Ez a változás már kismértékű ásványianyagváltozás esetén létrejön, és így hasznos információt nyújthat az iniciális caries tanulmányozásához. A módszert a sima felszíneken használták az iniciális lézió kimutatására. Számos, napjainkban használt új diagnosztikai módszer az optikai jelek vizuális megfigyelésén alapul [3]. A visszavert fényt használja fel arra, hogy a színben, szerkezetben és a foganyag transzparenciájában bekövetkezett változásokat észlelje. Kiindulópontjuk az egészséges és a carieses lézió fizikai tulajdonságaiban lévő különbségek. A fluoreszkáló festékek alkalmazásának elvi alapja, hogy a zománc porozitása már a demineralizáció kezdetén fokozódik [6, 25], és az így megnövekedett térben lehetőség nyílik festék-akkumulációra. A lerakodott festékek kontrasztkülönbséget okoznak az ép és a károsodott zománc között [30]. Rawls és mtsai [30] szerint a módszerrel kimutathatók a barázdák, gödröcskék léziói, a zománcrepedések, és a tömések széli záródásainak hiányai. Klinikai körülmények közt jelenleg csak a sima felszíni, valamint approximális felszíni léziók esetén használható. A módszer rendkívül érzékeny, minden defektust kimutat már a 213
