Fogorvosi szemle, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)

1989-07-01 / 7. szám

az állkapocsízületi diszfunkció gyakorisága és súlyossága, valamint a támasztózóna hiánya között.

A fogívek viszonyának Angle szerinti osztályozásából Egermark-Eriksson és mtsai [15] nem tudtak a diszfunkció kialakulására utaló következtetéseket levonni. Az egyes fogak és fogcsoportok helyzeti rendellenességeit vizsgálva, Rákosi [54], Upton és mtsai [65], Williamson [67] a mélyharapásban kóroki tényezők kialakulását vélték feltételezni, míg Droukas 111 ] nem tudta igazolni e hatást, s Szentpétery [62] negatív korrelációt talált.

A fogpótlások diszfunkció kialakulását elősegítő hatása ellentmondásos, mivel a helytelen rágófelszín-kialakítás elősegítheti az elváltozások kifejlődését, míg a támasztózónák helyreállítása és a maradék fogazat elongációjának meggátlása akadályozhatja. A vizsgálati eredmények nem egyértelműek, mert Bawendi [2], Kerschbaum és Voss [32] nagy százalékban tapasztalt állkapocsízületi funkciózavart fogpótlást viselőknél, de Bergman és Carlsson [4] ellentétes eredményt kapott.

Az orális parafunkciók központi helyet tölthetnek be a aiszfunkciók kialakulásában. Elsősorban a fogcsikorgatásnak és a fogszorításnak tulajdonítanak károsító szerepet [14, 49, 50, 55].

Az abráziót önmagában vizsgálva, és mint orális parafunkció következményét is, a kóroktani tényezők közé sorolhatjuk [7, 12].

A fogászati megközelítéstől eltérő tényezőket tart lényegesnek az állkapocsízületi diszfunkció kialakulása szempontjából sok szerző. A pszichés tényezők elsődlegességét emeli ki Ember és Szabados [15], Kydd [35], Lupton [37], Moulton [48]. A pszichés karakterek közül a szorongó típust [41], a zsarnokot [35, 37], a neurotikust [23] vizsgálták elsősorban. Az eredmények ellentmondók, értékelésük megkérdőjelezhető (Moss és Garrett) [46]. A fokozott stresszhatást kóroki tényezőként többen értékelik [66, 68], elsősorban izomtónus-fokozódást kifejtő hatása révén. Ezt Mercuri és mtsai [43] kísérletesen is alátámasztották. Az állkapocsízületi diszfunkcióban szenvedők kóros ingerre reagáló küszöbingerszintjét alacsonyabbnak találták Malin és mtsai [45]. A két fő etiológiai csoporton kívül (fogazati és pszichés tényezők) felmerült az általános egészségi állapot [30], az endokrin megbetegedések [57], az öröklött hajlam [42], a fejet ért trauma etiológiai jelentősége is [49].

Sok szerző foglalkozik a fejfájással, mint fontos kísérőtünetnek vizsgálatával [17, 38].

Az ember, mint társadalmi lény betegségeinek kialakulásában a rossz szociális helyzet is szerepet játszhat [5, 18]. A diszfunkció kialakulásával kapcsolatban szinte valamennyi szerző foglalkozik a kor és a nem szerepével.

A felsorolt etiológiai tényezők sokrétűsége, a szerzők különböző állásfoglalása arra mutat, hogy az állkapocsízüíeti diszfunkciót nem egy etiológiai faktor, hanem több, egymás hatását erősítő tényező okozza. így érthető, hogy a diszfunkciót multikauzális eredetű betegségnek tekintjük [9, 20, 34]. Általánosabban fogalmazva, e betegség kialakulásában genetikai, fejlődési, pszichológiai, traumatológiai, patológiai és környezeti tényezők is szerepet játszhatnak. A diszfunkció kialakulásában megkülönböztethetünk hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezőket [McNeill és mtsai 42].

A diszfunkció etiológiájának vizsgálatára a laboratóriumi kísérletek, a klinikai megfigyelések és az epidemiológiai vizsgálatok tűnnek alkalmasnak. Míg a kísérletek kisszámú tényező együttes vizsgálatára, a klinikai beteganyag elsősorban a kiváltó tényezők feltérképezésére alkalmas. Az együtt ható és egymással ellentétesen működő faktorok kimutatására nem tűnnek megbízható eljárásnak. A feltételezetten egészséges személyeken vagy véletlenszerűen ki-204