Fogorvosi szemle, 1989 (82. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
három évvel van elmaradva az USA epidemiológiai görbéje mögött. A betegség gyors terjedéséért a megnövekedett utazási lehetőségeket, a megváltozott szexuális morált, a vérkészítmények fokozott használatát, és a kábítószerélvezet emelkedését tartják felelősnek (Scully, 1988). Ma a fertőzés átvitelének három útja ismert (Grassi és mtsai, 1987): szexuális kontaktus, vér—vér kontaktus, és transplacentáris átvitel anyáról gyerekre. Az átvitel a következő testváladékok útján történhet: vér, liquor cerebrospinális és ondó. Fenti testnedveken kívül a vírus kimutatható a nyálban, könnyben, vizeletben, anyatejben, magzatvízben és a hüvelyváladékban, a fertőzés átvitele ezekkel azonban gyakorlatilag nem jön szóba. Fogászati szempontból elsősorban a nyállal való átvitel lehetősége tűnik jelentősnek, de ez gyakorlatilag nem bizonyosodott be. A HIV-1 relative ritkán mutatható ki nyálból. A fogorvosok és a fogászatban dolgozó egészségügyiek között a HIV-1 fertőződés foglalkozási rizikója igen alacsony. Ehhez járul az a megfigyelés, hogy családi kontaktusok sem támasztották alá a nyál szerepét az AÍDS transmissiójában. Sőt, újabb vizsgálatok szerint a nyál egyenesen védő szerepet tölt be. Fultz 1986-ban közölte csimpánzokon és embereken végzett vizsgálatainak előzetes eredményeit, miszerint a teljes nyál meggátolta a human lymphocyták HIV-1-gyei való fertőzését. Fox és mtsai 1988-ban kimutatták, hogy HIV-l-t egy óra hosszat stimulálatlan teljes nyálban vagy az egyes nyálmirigyekből nyert nyálban inkubálva, a HIV-1 fertőzőképessége a vérben keringő lymphocytákkal szemben jelentősen lecsökkent. A nyál vírusgátló aktivitása tehát kifejezetten a nagy nyálmirigyekből secretált nyálból ered, fontos komponense az oralis védekezésnek, és magyarázatot ad arra is, hogy az AIDS miért nem terjed a szájüregi folyadékok útján. A HÍV foglalkozási átvitele. Számadatokra támaszkodva — az egészségügyben dolgozók számára — a HÍV foglalkozási átvitele igen kis rizikót jelent. Tekintettel a hosszú lappangási időre és szerodiagnózis limitált voltára, ma már a betegek nagy része potenciálisan HÍV hordozónak tekinthető, és így az egészséges betegek kezelése közben fellépő rizikó is körülbelül azonos azzal, mint az AIDS betegek kezelése esetén. AIDS betegek háztartásának tagjait tanulmányozva 491 egyén megfigyelése során egynél sem találtak HÍV fertőződést. A szociális kontaktussal való átvitel, beleértve a nyálat is, ezért nagyon valószínűtlen (Scully, 1988). Jelenleg 13 olyan egészségügyiről tudunk, akik HÍV fertőzött paciensek vérével érintkező sérülés (tűszúrás) után szeropozitívak lettek. Öt különböző tanulmány összesen 770 egészségügyi dolgozóról számol be, akik tudtak arról, hogy tűvel megsértették ujjúkat, vagy nyálkahártyájuk HÍV fertőzött vérrel keveredett, ebben az egész csoportban összesen három egészségügyi fertőződött a vírussal. Klein tanulmányozta a HÍV fertőzés gyakoriságát fogorvosok és asszisztensnők között, magas rizikójú területeken. 1309 személy közül 94% emlékezett arra, hogy tűvel megsértette magát, sokan kesztyűt sem viseltek, de egyéb rizikófaktorok hiánya esetén csak egy fogorvos (férfi) vált HÍV pozitívvá. Ez a fogorvos nem viselt kesztyűt. Az Amerikai Fogorvosegyesület 1193 fogorvos vizsgálata során nem talált szeropozitivitást. Reichert Berlinben ugyancsak nem talált pozitív egyént 1087 megvizsgált fogorvos között . A rizikó a fogászati személyzet számára tehát gyakorlatilag elhanyagolható (Scully, 1988). Az AIDS vírusa jelentősen kevésbbé fertőzőképes, 109
