Fogorvosi szemle, 1988 (81. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

(2) A kijelölt intézeti orvost az orvos­biológiai beavatkozás állásáról, és az előforduló problémákról rendszeresen —— külön kérés nélkül is — tájékoztatni kell. Ha a kijelölt intézeti orvos kéri, részére a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni. (3) A kijelölt intézeti orvos feladata a vizsgálatba bevont személy egészségi állapotának figyelemmel kísérése. E célból: — rendszeres kapcsolatot tart a vizs­gálatba bevont személyekkel, részükre tájékoztatást nyújt, szakmai segítséget kezdeményez,-— a vizsgálatba bevont személyt meghatározott időnként, illetve panasz esetén haladéktalanul megvizsgálja, és szükség esetén jelentést tesz az intézet vezetőjének, — részt vesz a kutatás ellenőrzésében és értékelésében. 10. § (1) Az orvosbiológiai beavatkozást szakmai, tudományos és etikai szem­pontból az intézet vezetője, valamint a szakmailag illetékes osztályvezető főorvos is folyamatosan ellenőrzi. A kijelölt intézeti orvost az ellenőrzésbe be kell vonni. (2) A vizsgálatba bevont személy egészségi állapotát a vizsgálat megkez­dése előtt, a vizsgálat során folyamato­san és a vizsgálatot követően gondosan ellenőrizni és dokumentálni kell. 11- § A kutató az orvosbiológiai beavatko­zást köteles haladéktalanul abbahagyni, ha azt tapasztalja, hogy annak folytatása ártalmas lehet a vizsgálatba bevont személyre. 12. § (1) Az intézet vezetője, ha olyan nem kívánatos mellékhatás lép fel, amely az orvosbiológiai beavatkozás megszakítá­sát indokolja, illetőleg ha az etikai­szakmai vélemény alapjául szolgáló kö­rülményekben lényeges változás követ­kezett be; a beavatkozást haladéktala­nul felfüggeszti és erről az etikai­szakmai véleményt adó bizottságot érte­síti. (2) Az intézet vezetője a kutatást haladéktalanul felfüggeszti, ha azt a 10. § (1) bekezdésében meghatározott szerv vagy személy kezdeményezi. A kutatás folytatása csak újabb etikai­szakmai vélemény alapján engedélyez­hető. (3) Az intézet vezetője az (1) bekez­désben foglaltak szerint jár el akkor is, ha a vizsgálatba bevont személyek több mint egyötöde visszavonja a hozzá­járulást. 13. § (1) A bizottság figyelemmel kíséri és ellenőrzi az általa, illetve az ETT által véleményezett, az orvosbiológiai bea­vatkozás —- kivéve a 14. § (1) bekezdés aj pontjában meghatározott esetet — teljes folyamatát, annak bármely sza­kaszában helyszíni ellenőrzést tarthat, illetőleg tájékoztatást kérhet. Az ellen­őrzés körét és főbb szempontjait a 3. számú melléklet tartalmazza. (2) Ha a bizottság, vagy a kijelölt intézeti orvos azt állapítja meg, hogy az intézetnél már nem állnak fenn a 3. §-ban meghatározott feltételek, vagy eltértek az etikai-szakmai véleményben foglaltaktól, a beavatkozás haladékta­lan felfüggesztését indítványozza. A felfüggesztési indítvány egy példányát tájékoztatásul megküldi az ETT-nek. 14. § (1) Kizárólag az ETT jogosult etikai­szakmai véleményt adni: a) a gyógyszerkészítmények törzs­könyvezésével és forgalombahozatalá­­val kapcsolatban (humán 1—II. fázis); b) nem törzskönyvezett és forgalom­ba hozatali engedéllyel nem rendelkező, nem törzskönyvezés és nem forgalom­­bahozatal céljából végzett tudományos célú vizsgálatok esetén; c) a törzskönyvezett és forgalomba­­hozott gyógyszerek lényegesen eltérő indikációjú tudományos célú felhaszná­lás esetén; d) gyógyszernek nem minősülő, gyógy - hatású anyagok és készítmények em­beren való vizsgálata esetén; ej közegészségügyi-járványügyi or­vosbiológiai beavatkozások esetén; f) a hazai és nemzetközi gyakorlatban nem alkalmazott programozható új invazív gyógvdiagnosztikus eljárások esetében. (2) Az (1) bekezdés aj—d) pontjá­ban meghatározott esetekben az etikai­szakmai véleményezési eljárást csak az Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI) vezetője kezde­ményezhet; az ej—f) pontban meghatá­rozott esetekben a kérelmet közvetlenül az ETT-hez kell benyújtani. 24

Next

/
Thumbnails
Contents