Fogorvosi szemle, 1987 (80. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-01 / 5. szám

A hibás tömések típusa és a tapadásveszteség közötti összefüggést mutatja a

VIII. táblázat. Csak a rés esetén nem találtunk szignifikáns különbséget a teszt és kontroll felszínek között. A hiba típusát figyelembevéve a legnagyobb tapadásveszteséget a horizontális túlérés (2,38 mm) okozta, ezt követi a negatív lépcső (2,09 mm), majd a horizontális és vertikális túlérés (1,78 mm), végül a rés (1,73 mm).

Az egyes hibás töméstípusok csoportjait vizsgálva, csak a horizontálisan túlérő tömésekhez tartozó tapadásveszteség nagyobb szignifikánsan a vertikálisan is túlérőknél, ill. a résnél.

~K túlérő rész nagysága és a tapadásveszteség közötti kapcsolatot mutatja a

IX. táblázat. Abban a csoportban, amelyben a túlérő rész nagysága legfeljebb 1 mm volt, kisebb volt a tapadásvesztés (2,14 mm), mint abban, amelyben a túlérő rész meghaladta az 1 mm-t (2,44 mm). Ennél a csoportosításnál viszont a két csoport életkorának átlagai között jelentős különbség volt az első csoport rovására. A horizontális túlérés mértéke átlagosan 0,70 mm, nagysága pedig 0,07—2,17 mm között változott. A vertikális túlérés esetén az átlag 0,75 mmnek bizonyult, értékei 0,41-től 1,65 mm-ig terjedtek. A negatív lépcső esetén a hiányzó rész nagysága átlagosan 0,65 mm volt és az értékek 0,3—1,09 mm között mozogtak. A rés nagysága a tömőanyag és a kavitás széle között átlagosan 0,39 mm volt. A minimum-maximum érték pedig 0,07—0,83 mm volt.

Megbeszélés

Adataink szerint a felső fogakban 10%-kal gyakoribbak a hibás — elsősorban a túlérő — tömések, mint az alsókban. Ez az eredmény megegyezik a Keszthelyi [18] által talált értékkel.

Hasonlóan eredményeinkhez, Keszthelyi [18] is gyakoribbnak találta az alultömést (negatív lépcső) és a rést az alsó fogakban. Viszont nem észleltük az általa tehát különbséget a moláris és premoláris fogak között a túlérő tömések tekintetében.

A fogfelszínek szerinti megoszlásban meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy meziálisan (91,04%) gyakoribbak a hibás tömések, mint disztálisan (83,33%). Az is meghökkentő volt, hogy a bukkális felszínen 13 tömés közül 9 túlérőnek bizonyult. A tapadásveszteséget Keszthelyi és Szabó [16, 17], valamint Than és mtsai [34], kevesebbnek találták mint mi. Ez a különbség elsősorban abból adódhat, hogy a vizsgált fogak különböző korú személyektől származtak. Ilyen esetben jobb lenne a teszt és kontroll felszínek közötti különbséget összehasonlítani, így csökkenthető az életkor hatása. Ez a különbség Keszthelyi és Szabó [16, 17] adataiból számítva 0,50 mm, Than és mtsai [34] esetén 0,31 mm, a mi esetünkben 0,69 mm.

A különböző teszt felszíneken mért tapadásveszteségek között, Keszthelyihez és Szabóhoz [16, 17] hasonlóan, mi sem találtunk szignifikáns különbséget.

Minél apikálisabban terjed a tömés/kavitás széle, annál nagyobb a tapadásveszteség (VI. táblázat). Ebben az esetben azonban nem lehet eldönteni, hogy a caries okozta-e a tapadásveszteséget, vagy később a tömés. Keszthelyi és mtsai [19] szerint csakis az utóbbi van hatással a tapadásra. Klinikai vizsgálat során mások is azt tapasztalták, hogy a túlérő tömés két-háromszor gyakoribb, továbbá nagyobb a tasakmélység a szubgingiválisan terjedő tömések mellett, mint szupragingivális tömések esetében [4], sőt a szupragingiválisan végződő túlérő tömések mellett is fokozottabb a gyulladás [30]. Ahhoz, hogy CZH felett, illetve szintjében és az alatta végződő tömésekhez tartozó tapadásveszteség átlagértékeinek összehasonlítása korrekt legyen, kiszámoltuk a két külön134