Fogorvosi szemle, 1986 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
1986. január LXX1X. évfolyam 1. szám FOGORVOSI SZEMLE Fogorvosi Szemle 79. 1—5. 1986. Szegedi Orvostudományi Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinika (igazgató: Dr. Mari Albert egyetemi tanár), Szeged Orofacialis fejlődési rendellenességek digitalis rendszerezése DE: POSYI SÍXDOE Az orofacialis tájék fejlődési és növekedési rendellenességeinek rendszerbe foglalása elengedhetetlen az ortodonciai kezelések megszervezése, a célszerű terápiás módszerek kiválasztása, a vizsgálati eredmények értékelése és végül a szakemberek közötti szakmai közlések , .egyértelműsítése” végett. Az orofaciális régió fejlődési rendellenességeit sokféleképpen igyekeztek rendszerezni. Ismertek a szerkezeti, a funkcionális, az etiológiai (genetikai) szabályozások, ezek előnyei és hátrányai. Van aki egy, van aki több osztályozási módszer komplex alkalmazásával vizsgálja a fogazati rendellenességeket. Legelterjedtebb rendszerezések a szerkezeti jellemzőkön alapuló módszerek. A gyakorlat számára a szerkezeti paraméterek megfigyelése, rögzítése, a legkönnyebben megvalósítható lehetőség. A fogazati fejlődési rendellenességek rendszerezésében fontos szempont az, hogy kinek a számára készült az osztályozás: a kutató, vagy a gyakorló orvos számára. Magyarországon három szinten történik a fogazati rendellenességek diagnosztizálása: 1. általános orvos, 2. fogorvos (fogszakorvos),3. szakosított ogszakorvos (gyermekfogorvos és fogszabályozó orvos) szintjén. Leggyakrabban a területi ellátásban dolgozó gyakorló fogorvosok, a gyermekfogorvosok és az ortodontusok találkoznak először a rendellenes fogazató betegekkel. Ezért tartottuk szükségesnek egy olyan logikai diagnosztikai rendszer kidolgozását, amely alkalmazható gyakorló orvosi és fogorvosi szinten, illetve a specializált fogszabályozó orvos szintjén is képes megfelelni napjaink követelményének a számítógépes feldolgozásnak. Munkánk során az alábbi három alapvető kérdésre kerestünk választ: 1. Lehetsóges-e a dento- maxillo-facialis komplexum fejlődési-növekedési rendellenességeit — a lehető legegyszerűbb formában — úgy rendszerezni, hogy a szakemberek számára könnyen alkalmazható, a tanuló számára könnyen elsajátítható legyen, de egyszerűsége mellett több információt tartalmazzon, mint az eddigi diagnosztikai rendszerek? — 2. Lehetséges-e az ún. minőségi diagnózist mennyiségileg pontosítani? — 3. Meg lehet-e valósítani a jövő számára — a nagy esetszámok törvényszerűsége alapján — a „visszacsatolható rendszerű” ortodonciai diagnózis készítést olymódon, hogy a komputer számára számokkal fejezzük ki az orofaciális régióban előforduló rendkívül sok rendellenesség variációit? A fenti kérdésekre egy általunk kidolgozott ortodonciai digitalis diagnózis készítési módszer bemutatásával adjuk meg a választ. Érkezett: 1985. augusztus 21. Elfogadva: 1985. szeptember 2. 1
