Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
К Ö \ Y V I S М Е R Т Е Т É S Witt, E., Gehrke, Ы. E.: Leitfaden der kieferorthopädischen Technik. Quintessenz, Berlin—Chicago—Rio de Janeiro und Tokio, 1981. 264 oldal, 252 ábra. Witt professzor és Gehrke fogtechnikusnő könyve, mely a Quintessenz sorozatában jelent meg, a fogszabályozási technika vezérfonalát adja meg. A fogszabályozó szakorvos számára igen fontos továbbképzést nyújt a könyv, mely a kivehető készülékek alaptípusait, ezek továbbfejlesztését mutatja be. A funkciónak megfelelően kialakított fogszabályozó készülékek előállítása szoros együttműködést kíván a fogorvostól és fogtechnikustól. A fogorvosnak a kezelésnek megfelelően az egyes esetekben a legmegfelelőbb készüléktípust kell megterveznie, a fogtechnikusnak pedig kifogástalan készüléket kell előállítania. A különböző fogszabályozó készüléktípusoknak megfelelően a mechanikai megoldásoknak nagy változatosságát mutatja be a könyv, melyek a dysgnathiák korrigálásához alkalmazhatók. A bevezetésben a lenyomatvételről, majd a fogszabályozó modellek készítésének szabályairól számolnak be. A következő fejezetben a lemezeket, ezek elhorgonyzásának módjait, kiterjesztésüket, helyes konstrukciójukat ismertetik. A lemezkészítés hibáira, különös tekintettel a parodontális elváltozásokra hívják fel a figyelmet. Speciálisan meghajlított rugók, elhorgonyzási módok teszik alkalmassá a lemezeket szinte minden orthodontiai eltérés korrigálására. Egyes esetekben igen érdekesen kombinálják a „direct bonding” technikát lemezekkel, így a fogszabályozási idő alatt is az esztétikum követelményei maximálisan kielégíthetők. Az állcsontok intermaxilláris elmozdítását is lemezekre felhelyezett gumiligaturákkal végzik. A mű utolsó fejezete a funkcionális készülékek típusaival, elkészítésének módjaival foglalkozik. A könyv értékét legjobban a fix készülékeknek kivehetőkkel való frappáns helyettesítése, illetve kombinálása emeli, és a fogszabályozással foglalkozó fogorvosoknak és fogtechnikusoknak igen sok segítséget nyújt, ötletet ad, melyeket a hazai gyakorlatban is célszerűen megvalósíthatnánk. Dr. Urbach Katalin Franken, U.: Ausbildungsmetlioden für Zahnärzte u. Dentisten in Deutschland u. Österreich (1800 bis 1925) Dies. Köln, 1977. 153. o., táblázatok és térképvázlatok (számozás n.). A fogorvosi-doktori disszertáció tárgya a címe szerint a fogorvosok és fogászok kiképzésének módszerei Németországban és Ausztriában 1800—1925 között. A címmel ellentétben azonban nemcsak az Ausztria, hanem Magyarország, majd az Osztrák- Magyar Monarchia kiképzési módszereit hasonlítja össze németekével. Az értekezés első fejezete Bajorország, Báden, Ausztria-Magyarország és Poroszország (a szerző sorrendje) 1800—1869 közötti fogászatra vonatkozó jogszabályait ismerteti és sorra veszi az országok első fogorvos tanárait. Igv foglalkozik Nedelkó Döme munkásságával is. A „gyógyítási szabadságinak nevezett 1869. évi német rendelet lehetőséget adott orvosi oklevél nélküli gyógyításra. A német fogászat fejlődésére ez a rendelkezés káros volt. Magukat ,,fogművész”-nek, dentistáknak nevezők, jórészt fogtechnikusok, szabadon kezelhették a fogbetegeket. Egyesületet és idővel szakiskolákat is hoztak létre. A fogászok dolgozhattak a biztosítóintézetek számára is. Ezidőben a német okleveles fogorvosok helyzete jóval alacsonyabb volt, mint a német általános orvosoké. Ennek oka, hogy a fogorvosoknak csak 6 gimnázium előképzettséget kellett igazolni. Mint ,,inmaturi”-k (érettségi nélküliek) csak a bölcsészeti karra iratkozhattak be és onann kapták oklevelüket is, bár jórészt orvos professzorok oktatták és vizsgáztatták őket. Mivel nem volt érettségijük, a katonaságnál, bár fogorvosi munkát végeztek, nem volt tiszti rangjuk. Ez a helyzet csak 1907-ben változott meg; akkor lett kötelező az érettségi és ti képzést átvették az orvosi fakultások. Német fogorvosok csak 1919 óta nyerhetnek, külön értekezés megvédése után, fogorvos doktori címet. Az értekezés ismerteti 1889—1925 közötti időszak fogászati klinikáit (intézeteit), így a 1890-ben megnyíló budapesti és kolozsvári klinikákat. Az egykori Osztrák- Magyar Monarchiához tartozó lembergi és krakkói egyetemi fogászati intézmményeket, azok vezetőit sajnálatos módon nem sorija fel. Pedig Krakkóban Lepkowski W. docens 1897 óta adta elő a fogászatot és 1903-ban létesül az egyetemi klinika. Lembergben Gonska, A. docens adta elő a fogászatot és az egyetemi fogászati járóbetegrendelés 1907-ben nyílt meg (Gesionowski, M.: História Stomatologii Polskiej, Warszava, 1963). 60
