Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
Fogorvosi Szemle 76. 117—150. 1983. Központi Stomatologiai Intézet (főigazgató-főorvos: Dr. Orsós Sándor egyetemi tanár), Budapest A rágórendszeri diszfunkció szindróma korai tünetei és gyógykezelése Dr. F А В К A S F A L V Y M Á В I A, Dr. NAGY NÓRA és Dr. BERECZKY OLGA Évtizedek óta foglalkozik a fogorvosi irodalom a kiegyensúlyozatlan okklúzió által kiváltott kóros tünetekkel. Ezek az állkapocsízület, az arc és a fej területén fellépő fájdalmakban, valamint a rágás, a nyelés és a beszédfunkció zavaraiban nyilvánulnak meg. Coden, Schulte, Schulcz, Drum és Green, hazánkban Kemény, Ember és Csapiáros a rágórendszeri diszfunkció jellemző tünetének a fájdalmat, a funkciózavar lényegének pedig a szájnyitási korlátozottságot tekinti. A fájdalom jelentkezhet a temporomandibularis ízületben, a rágóizmokban, leggyakrabban állkapocsmozgáskor, rendszerint rágás, nyelés és beszéd közben. Gyakran felléphet azonban a mandibula mozgásától függetlenül is, sokszor rohamszerűen. A fájdalom helyétől és jellegétől függően nevezték el a rágórendszer kóros elváltozását myoarthropathiának [15, 16, 17, 18, 18, 19], temporomandibularis diszfunkciónak [3, 6] vagy myofasciális fájdalomnak [7]. Mind a fájdalom, mind az állkapocs mozgás-korlátozottsága mellett azonban egyre nagyobb figyelmet érdemelnek a fájdalmat megelőző, vagy a fájdalom megszűnése után is fennmaradó — esetleg visszatérő — panaszok, továbbá az állkapocs mozgáspályáinak kóros irányú megváltozása. E panaszok a száj, a szem és az orr nyálkahártyáin fellépő érzészavarokban, szekréciós zavarokban, ödémában, fülzúgásban, szédülésben és egyéb vegetatív zavarokban nyilvánulnak meg. A tünetek sokrétűsége miatt egyre indokoltabbá válik, hogy mi is a rágórendszeri diszfunkció zavarokat a már másutt régebben bevezetett „szindróma” fogalmával jelöljük meg [7]. A mandibula kóros irányú mozgáspályáinak, valamint a funkciózavarok kialakulásának oka a gnatológusok szerint nagy százalékban a kiegyensúlyozatlan okklúzióra vezethető vissza [1, 4, 11, 12]. Tudjuk, hogy a rágórendszer nagy részben a fogak artikuláló felületeinek többpontos érintkezésével biztosítja a kényelmes, harmonikus rágás, nyelés és beszéd zavartalan funkcióját. A zavaró prematur érintkezéseket a rágórendszer igyekszik kiküszöbölni. Az egyensúly helyreállítása több módon lehetséges: 1. A korábban érintkező fog kitér [14]; 2. A rágóizmok fokozott aktivitással elkoptatják a zavaró érintkezéseket (pl. bruxizmusnál [25]); 3. Az állkapocs mozgási pályáinak módosításával kikerüli a prematur érintkezési pontokat, vagy felületeket [4]. Mindhárom reakcióforma okklúziós traumát eredményezhet [12, 13, 14]. A károsodás a szervezet legkisebb ellenállásával rendelkező helyén következik be. így éri károsodás a parodonciumot, ezáltal lehetővé válik a fog kitérése [12, 14]. Traumatizálódnak azonban a rágóizmok is, sőt az egész rágórendszer! Mind az abrázió, mind a prematur érintkezési pontok kikerülése az egyes izomcsoportok fokozott tónusát, majd görcsét eredményezheti. Ily módon a mandibulát mozgató izmok összeműködése diszharmonikussá válik. Darvson mutat rá, Érkezett: 1982. szeptember 8. Elfogadva: 1983. március 10. 147
