Fogorvosi szemle, 1983 (76. évfolyam, 1-12. szám)

1983-05-01 / 5. szám

Az extrakció valószínű indikációja

VJ. táblázat

Fogtípus

Caries

Tapadásveszteség

Mobilitás

Összesen

Inoizivuszok

7 (25 %)

5 (17,8%)

16 (57,2 %)

28 (100,0 %)

Kaninuszok

5 (18,5%)

3 (11,1 %)

19 (70,4%)

27 (100,0%)

Premolárisok

4 (11,7%)

4 (11,7 %)

26 (76,6 %)

34 (100,0%)

Összesen:

16 (17,9%)

12 (13,4%)

61 (68,7%)

89 (100,0%)

A VI. táblázat az extrakció valószínű indikációit mutatja. E szerint közel minden ötödik kapocstartó fog káriesz, és a fogak több mint a fele mobilitás miatt került eltávolításra.

Megbeszélés

A tapadásveszteség mérése során abból indultunk ki, hogy elkészítéskor a korona széle az ínyszél alatt, ha nem is pontosan a sulcus gingivális alján, de a hámtapadás közelében volt, azaz a beragasztott korona a klinikai koronának felelt meg, így a mért tapadás veszteség a koronák beragasztását követően jött létre. Módszerünk, hasonlóan a klinikai és szövettani tasakmélység viszonyához [5] konzekvensen magasabb abszolút tapadásveszteség értékeket ad.

Előző, a hidakkal kapcsolatos vizsgálatainkkal szemben [3, 4] az approximális felszíneken mért tapadásveszteség a szemfogak és a premolárisok esetében is kisebb volt, mint az orális-vesztibuláris felszíneken, jóllehet a három fogtípus átlaga approximálisan minimálisan nagyobb. E helyzet kialakulásában több tényező játszhatott közre. Az egyik az a megfigyelés, hogy a fogelvesztést követően a foghiánnyal szomszédos felszíneken a tasakmélység csökken [8]. A vizsgált fogak esetében pedig legalább egy aproximális felszín foghiánnyal volt szomszédos. Káros erőhatások is szerepet játszhattak a két felszínpár közötti különbség alakulásában. Az a tény, hogy a három fogtípus átlagos tapadásvesztesége az orális felszínen a legnagyobb (3,91 mm) arra utal, hogy a kapcsok aktív orális irányú erőt gyakoroltak a fogra és arra a fogsor minden egyes kivételekor és behelyezésekor váltakozó oro-vesztibuláris, illetve vesztibulo-orális eiők (jiggling) is hatottak. A fokozott fogágypusztulásban a kapocstartó koronák az anatómiástól eltérő formája is szerepet játszhatott.

A különböző fogtípusok tapadásveszteségei között nem találtunk szignifikáns különbséget. A százalékban kifejezett tapadásveszteség több információt ad, hiszen ebben a megmaradt rész is benne foglaltatik, és prognosztikus szempontból elsősorban ennek van jelentősége. Megjegyzendő azonban, hogy a kúpos formájú gyökerek esetében a fogat megtámasztó felület annál nagyobb része veszett el, mint amit a tapadásveszteség %-os értéke mutat. A marginális dento-koronális rés nagysága [2] és a tapadásveszteség között a szemfogak kivételével nem szoros, de statisztikailag szignifikáns (p<0,01) korrelációt találtunk. Azt gondolhatnánk, hogy e résznek csak közvetlenül a becementezés utáni időszakban van szerepe és a későbbiek folyamán atasak kialakulásával és mélyülésével jelentősége csökken, ennek azonban úgy tűnik, hogy éppen az ellenkezője igaz [1]. Döntő fontosságú viszont az, hogy amikor a kialakuló, illetve súlyosbodó ínygyulladást kívánjuk kezelni, a rés területéről az ott fokozottan képződő plakkmennyiség nem távolítható el [7, 12], és így a kezelés eredményességét jelentősen csökkentheti, sőt eredménytelenséghez is vezethet.

Az extrakciók valószínű indikációjára vonatkozó adatok is azt mutatják, hogy magasabb technikai szinten végzett munka esetén a léziók jelentős számának kialakulása megelőzhető, illetve súlyosságuk csökkenthető lett volna.

145