Fogorvosi szemle, 1982 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1982-09-01 / 9. szám
Megbeszélés A tusos kísérleteknél az lett volna várható, hogy nyirokerek jelenléte esetében az egyidejű nyirokpangás által kitágult nyirokerek a tusszemcséket felveszik és így azok jobban észlelhetőbbekké váltak volna. Ez azonban nem történt meg. Nyomban felvetődik a kérdés, hogy a szabad tusszemcsék nyirokerek hiányában hogyan juthattak el a fogbél interstitiumának mélyebb részeibe, az apikális nyílásokba és az apikális gyökérhártya területére. Ez a jelenség csak úgy magyarázható, hogy a tusrészecskék transzportját az interstitium alapállományának folyékony fázisa viszi, valószínűleg igen lassú áramlással apikális irányban. E tekintetben észleléseim megerősítik Isokawa adatait és véleményét, ő tusos kísérleteiben ugyanezt tapasztalta és amit ő a Kihara [13] által leírt interstitiális extravascularis folyadékpályák létezésének feltételezésével magyarázott. Meg kell jegyeznem, hogy e folyadékpályák létezése általában nem maradéktalanul elfogadott [23, 24, 29], és ezzel kapcsolatban a fogbél esetében egyéb körülmény is tekintetbe jön. Az irodalmi adatok szerint [4, 6, 27] a kifejlett fog fogbélkamrájában a szöveti interstitiális nyomás, valamint a vérkapillárisokban a nyomás a szervezet többi helyéhez képest lényegesen magasabb. Ennek alapján joggal tételezhetjük fel azt, hogy a magasabb nyomású fogbélkamra felöl bizonyos kiegyenlítődésre való törekvés áll fenn a for. apicalen keresztül a gyökérhártya interstitiuma felé. Ezt itt a fogbél esetében igen lassú, de mégis meglevő folyadékáramlást eredményez, ami a szabad tusszemcsék tovajutását, transzportját eszközli. Érthető, hogy ez okozza a tusszemcsék összetorlódását a for. apicale-ban, amit Isokawa is észelelt. Az interstitiális folyadékáramláshoz hozzájárul a fogba lépő artériák lüktetése [23] által fenntartott szöveti nyomásingadozás is. Brown és Beveridge [5] állapították meg, hogy a pulpaszövetben az artériás lüktetéssel párhuzamosan nyomásingadozás történik, ami egyik tényezője különben a nyirokáramlás előmozdításának [23]. Balogh és Boros munkájukban [2] kiemelték a rágófunkciót mint a pulpa nyirokjának, helyesebben szövetnedvének áramlását elősegítő tényezőjét. Eszerint a rágóterhelés alatt összepréselődött gyökérhártya nyirokereiből tovapréselődik a nyirok, ugyanekkor a fogbél felől szünetel a szövetnedv kijutása. A rágónyomás megszűntével újra lehetővé válik a kiáramlás a for. apicalen keresztül. Úgy vélem, hogy ez a felfogás ma is változatlanul fenntartható. A metszeteken a fogbél venuláiban elvétve szabad tusszemcse látható. Eszerint — legalább is a fogbélben az alkalmazott kísérleti módszer esetében — tusszemcsék jutottak a vérér lumenébe. Sulzmann [26] kimutatta elektronmikroszkóposán, hogy a pulpában a vérkapillárisok és venulák egy részében az endothelsejtek számos, a citoplazmán keresztül hatoló pórussal bírnak. Sulzmann szerint e pórusok jelenléte a nyirokhajszálerek hiányát pótolja a fogbélben, ahol a nyiroklevezetés funkciója és szabályozása e sajátságos szerkezetű vérkapillárisok útján megy végbe. Ezen kívül Eifinger [8] és mások [1, 7] ugyancsak elektron mikroszkóposán mutatták ki, hogy a fogbél vénás kapilárisainak egy része fenestrált. Saját észleleteim Sulzmann felfogását támogatják. Hogy a venulákban csak elvétve látható tusszemcse, jól magyarázható azzal, hogy az egyszerre nem tömegesen a kapillárisokba jutott szemcséket a véráram gyorsan szállítja el és a szemcsék így nem torlódnak össze. (Nyirokhajszálerekben hasonló feltételek mellett valószínűleg sűrűbben fordulnának elő a szemcsék.) Ami a phagocytált tust illeti, ezt a phagocyták az 262
