Fogorvosi szemle, 1982 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
Fogorvosi Szemle 75. II —16. 198%. Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogpótlásiam Klinika, Budapest (igazgató: Dr. Fábián Tibor egyetemi tanár) és Bajcsy-Zsilinszky Kórház—Rendelőintézet, Budapest (jőigazgató: Dr. Laczkó Ede főorvos) Szamárium—kobalt mágnes alkalmazása a protetikában DB. SZÖKJ) ÁGNES, DE. KOBPONAI ÁBPÁD, DB. JOÓS LÁSZLÓ és DE. LAJTA BEÁTA A mágnesek alkalmazása az utóbbi néhány évben az orvostudomány különböző területein az érdeklődés előterébe került. Ennek oka, hogy az iparban az 1960-as évek végén új mágnest állítottak elő: a ritka földfém—kobalt összetételű SmCo5-öt, másnéven RECOMA-t, melynek mágneses jellemzői sokszorosan jobbak, mint a korábbiaké. Ezt az érdeklődést híven tükrözi az 1981 júniusi virginiai ritka-földfém mágnesekről tartott nemzetközi kongresszus [13], melynek keretében a kutatók a RECOMA széleskörű alkalmazásáról számoltak be, többek között a kardiológiai (pacemaker), a sebészeti (colostomia zárókészülék), az urológiai, az ortopédiai, fül-orr-gégészeti, valamint a fogászati fölhasználásáról. A mágnes alkalmazása azonban korántsem új gondolat a gyógyítás történetében. Frei [8] szerint már i. e. 200 évvel Oalenus a mágnest hashajtóként, később Avicenna a májbetegségek gyógyszereként használta. Paracelsus az 1600-as évek elején mágnessel gyógyította a sérvet, sárgaságot, valamint az ödémát. Később különböző mágneses szerkezeteket készítettek fájdalom csillapítására. Az első tudományos kísérleteket 1892- ben Edison laboratóriumában kutyákon végezték és arra az eredményre jutottak, hogy a mágneses erőtérnek nincs káros hatása az élő szövetekre. A mágneses erőt a fogorvosi gyakorlatban is megpróbálták hasznosítani. Alkalmazási területei: a protetika (teljes fogsor, overdenture), kivehető híd rögzítésére maxillofaciális protetika, implantológia és az ortodoncia. Az iparban elterjedt mágnesek közül a vas—alumínium—nikkel—kobalt (ALNICO), a platina—kobalt-(PtCo), Ba, vagy stroneium tartalmú BaFe, illetve SrFe oxid mágnesek és a ritka földfém—kobalt összetételű SmCoj-RECOMA kerültek alkalmazásra. Felhasználásuk története több évtizedre nyúlik vissza, melyet röviden ismertetünk a teljességre törekvés igénye nélkül. Első ízben a mágnesek taszító erejét hasznosították a teljes alsó fogsorok stabilitásának javítása céljából. Pl. Ooldschmith [4] rúd alakú mágneseket épített be teljes alsó és felső fogsorokba. Freedmann [9] 1 953-ban patkó alakú mágnespárok alkalmazásáról közölte közel húsz éves tapasztalatait, melyeket többszáz fogsor készítése során gyűjtött. A módszert jónak és egyszerűnek találta és alkalmazását javasolta a teljes alsó fogsorok funkcionális értékének javítására. Hazánkban 1956-ban Morelli [21] számolt be hasonló próbálkozásokról a „Mágneses műfogsorok” című cikkében. Az alkalmazott mágnes ALNICO típusú, egy pár taszító ereje 60 g volt. E metodikák hatásosságát támasztotta alá Winkler [31] 1967-ben beszéd- és szájmozgás közbeni kineradiológiás vizsgálataival. Németi és Szeles [24] 1963-ban 4x5x6 mm-es ALNICO mágnes vonzóerejét használta fel részleges fogsorok rögzítésére. A két pólusra ragasztott, fegyverzetnek nevezett lágymágnes lemezkék segítségével az eredeti 60—80 g vonzóerőt megsokszorozva 470—500 g-ot értek el. Németi [23] 1968-ban ismertette az eddig alkalmazott mágnesek formáját és közli megfigyeléseit az általa készített mágnessel rögzített részleges fogsorokról, melyek szerint a felhasznált Permalloy lágymágnes elszíneződött. Idézi Keményt, aki értékelte a Központi Stomatologiai Intézetben e módszerrel készült három részleges fogsort: „Stabilitásuk kifogástalan, adaptációs idejük rövid. Az elhorgonyzási mód a mágnesekkel kozmetikai szempontból igen előnyös, mert a fémkapcsok alkalmazása mellőzhető. Hátránya, hogy munkaigényesebb”. 1964—65-ben Kiss [18, 19] mágnesekkel elhorgonyzott részleges fogsorok tervezéséről és a mágnesek rögzítőképességének kísérletes vizsgálatáról számolt be. Megállapí-Erkezett: 1981. szeptember 15. 11
