Fogorvosi szemle, 1980 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
106 TARJÁN I. Fogorvosi Szemle 73. 106—110. 1980. Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Konzerváló Fogászati Klinika (igazgató: Bánóczy Jólán dr. egyetemi tanár) Cukoroldatok befolyása a víz diffúziójára zománccsiszolatokon TARJÁN ILDIKÓ dr. Érkezett: 1979. április 12. Elfogadva: 1979. június 30. Számosán kimutatták, hogy a fog kemény szövetei folyadékrészecskék számára bizonyos mértékig átjárhatók, kisebb molekulák és ionok részére jobban, nagyobbak számára kevésbé vagy egyáltalán nem. Myers és Myrberg [8] vizsgálatai szerint legföljebb 15 Á nagyságú molekula mehet át a zománcon. A zománcot Fosdick és Hutchinson [4] szerint szemipermeábilis membránnak tekinthetjük. A nyál és az intersticiális folyadék bonyolult összetételű oldat. A fog kemény szövetein keresztül létrejövő diffúziós folyamatokban nemcsak oldószer, hanem oldott részecskék is részt vesznek, mégpedig annál nagyobb mértékben, minél kisebbek a méreteik a zománcban eleve meglevő vagy keletkezett permeábilis csatornákhoz képest. A diffúziós folyamatokat a részecskék hőmozgása okozza. Szerepe van a fog környezetében, a zománc-kapillárisokban és az intersticiális folyadékokban levő oldatok Brown-mozgásának, valamint az apatitot alkotó részecskék rezgőmozgásának. A diffúziós erők áramlási folyamatokat hoznak létre a zománcon át, valahányszor különböző ozmózis-nyomású oldatok kerülnek a kemény fogszövetek külső és belső oldalára. Ezek az áramlások oldhatják a zománc alkotóelemeit, vagy ellenkező irányban bevihetnek a caries kialakulását elősegítő vagy gátló molekulákat, ionokat. Ezeket a folyamatokat in vitro körülmények között többen vizsgálták különböző módszerrel. Vízmolekulák diffúzióját különböző nagyságú cukormolekulák oldataiba az ozmózisnyomás szerepének megismerése céljából Durbin [3] tanulmányozta cellulóz membránon. Burke és Moreno [2} zománccsiszolatokon vizsgálta a víz diffúzióját. A zománc egyik oldalával érintkező vizet triciummal jelezték; a másik oldalra áthatolt víz radioaktivitását mérték különböző hőmérsékleten. Nagyobb molekulák, pl. szorbit, glicerin áthatolását vizsgálták zománcon Borggreven és mtsai [1]; a zománcpreparátum egyik oldalára jelzett oldatokat töltöttek, és a semleges oldatba került radioaktivitást mérték. Ismert kariogén hatásuk miatt jelentős a cukrok diffúziós jelenségeinek pontosabb megismerése. Elképzelhető, hogy a demineralizáló vagy remineralizáló hatás összefügg a diffúziós áramlások sebességével, Záray és Tóth [9] feltételezése szerint az ozmózisnyomások különbségével. A diffúziós folyamat sebességét a diffúziós együttható jellemzi, amelyen az egyéni koncentrációváltozás mellett az egységnyi keresztmetszeten egységnyi idő alatt átáramlott anyagmennyiséget értjük. Ezek alapján vizsgálataink célja volt meghatározni zománccsiszolatokon a víz diffundálását különböző koncentrációjú cukoroldatokba, továbbá tanulmányozni a víz diffúziós együtthatójának változásait 10, 25 és 50% szacharózoldat hatására. Anyag és módszer A diffúziós együttható abszolút értéke helyett a látszólagos diffúziós együtthatót határoztuk meg, amely a zománc permeabilitásán kívül az oldatok koncentrációjától, hőmérsékletétől, viszkozitásától is függ. A látszólagos diffúziós együttható meghatározását célzó méréseket in vitro, erre a célra készült kettős diffúziós cellában végeztük. A cellában elhelyezett zománccsiszolat egyik oldala szacharóz-oldattal, belső oldala triciummal érintkezett. A zománclemez, a cukoroldat és a jelzett víz cellába helyezése után naponta megmértük a szacharózoldat aktivitását. A mérési adatokból számoltuk ki a látszólagos diffúziós együtthatót.
