Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1978-03-01 / 3. szám

SZÉNSAV ANHYDRÁZ-RESZINTÉZIS 79

Fogorvosi Szemle 71. 79-82. 1978.

Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Kórélettani Intézet (igazgató: Hársing László dr. egyetemi tanár),

Orálbiológiai Kutatócsoport (vezető: Zelles Tivadar dr. egyetemi docens)

A szénsavanhydráz-reszintézis időbeli lefolyása patkányok nyálmirigyeiben szimpatikusz-ingerlést követően*

KESZLER PÉTER dr., TAKÁCH ANDREA dr., BOROS ILDIKÓ dr. és ZELLES TIVADAR dr.

Érkezett: 1977. jún. 17.

Elfogadva: 1977. aug. 11.

A szénsavanhydráz (carbonic anhydrase, carbonate hydrolyase: ЕС. 4. 2. 1.1.) cinktartalmú metalloenzim, amely reverzibilisen katalizálja a széndioxid és a víz szénsavvá, ill. a szénsavnak bikarbónát és hidrogén ionokká alakulását [12]. Az enzim nagy mennyiségben található emlősök parotis és submandibuláris nyálmirigyeiben [20, 22] és az általuk elválasztott nyálban is [9, 14, 17]. A szénsavanhydráz (továbbiakban CA.) feltételezett fiziológiai szerepe a nyálmirigyekben a nyál bikarbónát koncentrációjának és ezúton a nyál pufferkapacitásának szabályozása [15, 18, 22]. Patkány nyálmirigyeinek szimpatikus-ingerlését követően az enzim nagy koncentrációban található a nyálban; ezzel egyidejűleg a mirigyek enzimkészlete jelentősen csökken [6].

Jelen munkánkban a béta-mimetikus izoproterenol adását követő CA. reszintézis időbeli alakulását vizsgáltuk, miután korábbi in vivo enzimgátlási kísérleteink arra mutattak, hogy feltűnően gyors az enzim szintézise a nyálmirigyekben [7].

Anyagok és módszerek

Kísérleteinket LATI CFY törzsből származó 180-250 súlyú, fehér, nőstény patkányokon végeztük, melyeket előzőleg 24 órán át éheztettünk. Az állatokat az enzimgátlási kísérletekben nembutállal altattuk. A többi kísérlet végén az állatokat uretán-narkózisban elvéreztettük, majd a parotis és submandibuláris nyálmirigyeiket kipreparáltuk; ezekből 7,5 mM-os 2 °C-os Veronái pufferral (pH: 7,2) 5%-os homogenátokat készítettünk Ultra-Turrax típusú blendorkéses homogenizátorral. A homogenátokat centrifugáltuk (10', 3000 g, 2°C), majd a felülúszók megfelelő hígításaiból Wilbur és Anderson [21] kolorimetriás módszerén alapuló, általunk kifejlesztett félautomatikus mérőkészülékkel meghatároztuk a CA. aktivitást.

Az aktivitást kristályos enzimpreparátummal (Koch-Light Laboratories, LTD) készített kalibrációs görbe alapján ug kristályos enzim/g nedves szövet értékben adtuk meg. A CA. gátlószerként alkalmazott acetazolamidot (Fonurit, Chinoin) 20 mg/kg dózisban intravénásán alkalmaztuk. A szimpatikust ingerlendő, izoproterenolt (Propylon, EGyT) adagoltunk 10 mg/kg dózisban intraperitoneálisan. Béta-receptor gátlóként pedig propranololt (Inderál I. С. I.) ugyancsak intraperitoneálisan, 20 mg/kg dózisban. A kontrollcsoportok a vizsgált anyagok helyett fiziológiás sóoldatot kaptak intravénásán, ill. intraperitoneálisan. Az eredményeket statisztikailag a standard deviáció és Studentféle két mintás „t” próba alapján értékeltük.

Eredmények

Első kísérletsorozatunkban az acetazolamid in vivo CA. gátló hatását vizsgáltuk a beadást követő különböző, logaritmus léptékű időpontokban. Összehasonlításként a nyálmirigyeken kívül a vese és a gyomornyálkahártya CA. gátlását is mértük.

Az 1. ábrán látható, hogy az 5. percben a vesében 100%-os, a gyomorban 97,8%-os, míg a gl. parotisban 91,5%-os, a gl. submandibulárisban pedig 90,4%-os gátlás jött létre. 160 perc elteltével a gátlás mértéke a vesében alig változott (94,6%), a gyomorban (77,4%) és a gl. parotisban (56%) csökkent, míg-a gl. submandibularisban már csak 18,2% volt.

*Az Egészségügyi Minisztérium által támogatott kutatás (1-04-0306-05-2/B)