Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1978-06-01 / 6. szám

REHÄK G.—KOVÁCS E.

179

Vizsgálatainkban Molnárhoz [5] hasonlóan a közvetlen palatográfiát alkalmaztuk. A színező' anyagot közvetlenül a szájpadra kentük. A felvételeket a Nyelvtudományi Intézet Fonetikai Laboratóriuma készítette számunkra. Érdeklődésünk a sziszegő hangok képzésére irányult, mivel szabálytalan fogállás és nyelvfunkció esetében főleg ezek képzése válik helytelenné. Az így nyert palatogram pontos és mérhető információt nyújt a nyelv artikulációjáról. (1. ábra a és b, 2. ábra a és b).

A pontosabb vizsgálati módszerek közé tartozik a szonagram értékelése, amely 2,4 másodperces nyelvi anyag hangszínképét rögzíti.

A beszédhang elektroakusztikus vizsgálata régi eredetű. Az erre alkalmas első kimográfot D’Ons-En-Bray [cit. 5] szerkesztette 1734-ben. A kormozott hengerre vagy végtelenített papírtekercsre feljegyzett grafikonok alapján vizsgálta a rezgések (hangok) tulajdonságait. Napjainkban a kutatásokat nagymértékben elősegítette és megkönnyítette a hangrögzítő eszközök tökéletesedése. A magnetofon szinte természetes voltában rögzíti a hangot, és így a hanganyag tárolható, mérhető és bármikor hozzáférhető. A beszédhangot láthatóvá tevő berendezés a Kay Electric-féle szonagráf forradalmasította a beszéd elektroakusztikus vizsgálatát. Az általa nyert feljegyzések, a szonagramok a hang időtartamát a vízszintes tengelyen, a hang magasságát (frekvenciáját) a függőleges tengelyen ábrázolják. A hang intenzitását a feketedés különböző fokozataiból olvashatjuk le.

Egyes hangok összehasonlító vizsgálatára jó alapot ad az „amplitúdómetszet”, mely egy bizonyos időpontban adott részhangok intenzitását a frekvencia függvényében ábrázolja. A metszet időpontja kb. 5 ezredmásodperc.

Az irodalmi adatok általában 0—8 kHz frekvenciatartományban vizsgálták az sz hangra jellemző spektrumot. Fant ésMártony [1] szerint az 5, 8, ill. 8 kHz-re eső pólusok az sz-re a legjellemzőbbek. Tarnóczy [10] szerint 7-8 kHz közé központosul az energiamagja. Fónagy és Szende [2] vizsgálatai a 3,5—5, ill. 7 kHz-et említik. Saját vizsgálatainkat kiterjesztettük a 0—16 kHz frekvenciatartományra, mivel úgy találtuk, hogy az sz hangra inkább a magasabb frekvenciatartományban jelentkező formánsok a jellemzőek. Az sz hang amplitúdómetszetét a „száz” szó ejtéséből vettük. A normális sz hang a 4—14 kHz között helyezkedik el. A hangra jellemző energiamag 8—10 kHz között látható (1. ábra c).

Interdentális ejtésre jellemző, hogy az sz hang az alacsonyabb tartományba, az 5—10 kHz közé csúszik, miközben intenzitása is erősen csökken (2. ábra c).

Vizsgálatainknak nem csupán elvont fonetikai jelentőségük van. A normális és kóros palatogramok összehasonlításával pontosan rögzíthető, hogy ejtés közben a nyelv és szájpad mely részei érintkeznek szabálytalanul. Ez az orthodontiai és logopédiai terápia tervezéséhez egyaránt hasznos információt ad, a kezelés előtti és utáni szonagramok összevetésével pedig objektív módon rögzíthetjük terápiánk hatásosságát.

Összefoglalás

A közvetlen palatográfia és szonagráfia elveinek ismertetése.

IRODALOM: 1. Fant, G., Mártony J.: Speech Transmission Laboratory Quarterly Progress and Status Report 3, 14 (1960). - 2. Fónagy I., Szende T.: Nyelvtud. Közlöny 71, 281 (1970). - 3. Kingsley, N. W.: Int. Zeitschr. f. alig. Sprachwissensch. 3, 225 (1887). - 4. Kühn, U., Rákosi T.: Fortschr. Kieferorthop. 37, 274 (1975). — 5. Molnár J.: A magyar beszédhangok atlasza. Tankönyvkiadó, Budapest, 1970. 10. és 39. old. - 6. Müller, К., Rossiwall, В., Schlorhaufer, VJ., Wunderer, H.: Folia phoniat. 27, 263 (1975). — 7. Müller, К., Rossiwall, В.: Folia phoniat. 27, 274

(1975). - 8. Müller, К., Rossiwall, В., Schlorhaufer, W., Wunderer, H.: Fortschr. Kieferorthop. 37, 229 (1976). - 9. Panconcelli-Calzia, G.: Die experimentelle Phonetik in ihrer Anwendung auf die Sprachwissenschaft, de Gruyter, Berlin, 1924. - 10. Tarnóczy T.: Acta Lingu. Ae. Sei. Hung. 4, 313 (1954).