Fogorvosi szemle, 1977 (70. évfolyam, 1-12. szám)

1977-02-01 / 2. szám

38

ESZTÁRI I. DR.

arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a kezelés végeredménye jobban függ a módszertől és a tömés komplettségétől, mint a csatorna sterilitásától.

A gyakorlatban gócnak tartott periapicalis röntgenelváltozás nem mutat szükségszerűen mikroorganizmusok jelenlétére [21]; fertőzött esetekben pedig a gyökér megtömésével — az utánpótlást megszüntetve — lehetőség nyílik a szervezet védekező mechanizmusa révén e terület „sterillé” válására, s ezáltal a krónikusan gyulladt rész reparációjára. Sommer, Ostrander, Oorwley [24] szövettani vizsgálatai szerint a periapicalis laesióknak csak 6,4%-a cysta, így a legtöbb elváltozást granulomának kell elfogadni; konzervatív kezelésük javallt és sikeres lehet sebészi beavatkozás nélkül is [27].

A fogászati beavatkozásokat követő bakteriológiai vizsgálat azt mutatja, hogy az exodontiás, periodontiás és endodontiás beavatkozások közül az utolsónál mutatkozik legkevésbé bakteriaemia. Ez nem is fordul elő, ha a tágítás csak a gyökércsatornára korlátozódik, és nem terjed a csúcson túlra. Túltágítás esetén 30%-ban pozitív a vérkultúra. Rheumás carditis esetén ezért gyökérkezelés a terápia, és nem az extractio [21]!

5. Probléma az is, mi a jobb módszer: a vitálamputáció vagy a foramen apicaléig érő gyökértömés. Az utóbbi időszakban több kísérlet történt a pulpakezelést „racionalizáló” és egyszerűsítő eljárás kidolgozására (pl. Sargenti [20]: N2; hazánkban Uj J. [25]: UC-paszta), melynek lényege, hogy „magas amputációt” végezve a pulpasebet olyan anyaggal fedik, mely alatt a pulpaszövet életben marad. E módszerekkel szemben több aggály is felmerül: a) A pulpaamputáció indikációjában fontos pulpa-diagnosztika nem olyan tökéletes, hogy meg lehetne határozni az ép és gyulladt szövetrész határát, b) A rugalmas, rostos kötőszövetből álló ép pulpát csak arra merőleges metszéssel lehet biztonságosan, roncsolás mentesen, ill. vongálás nélkül átvágni. Magas amputációkon ez nem látszik biztosítottnak, c) A vérző pulpaseb fedése a tömőanyaggal olyan formában, hogy az ne nyomja károsan a csonkot, de ne is legyen közöttük léghólyag vagy bevérzés (ez károsan befolyásolja a kezelés eredményét [7]) igen nehéz, d) Az így amputált pulpa sorsa bizonytalan, mivel a roncsolt, ill. vongált csonk nekrotizálódhat — a tömőanyagtól függetlenül is; ennek bekövetkeztével „holt tér” keletkezik. Az N2-vel történt amputációk esetén gyakran alakul ki —- átmeneti tünet- és panaszmentesség után — krónikus periapicalis gyulladás. Emellett az amputált pulpacsonk vitalitásának ellenőrzése szinte lehetetlen, így a pulpa elhalása rejtve marad, e) A sikertelen esetekben a fogak gyökércsatornájának feltárása a „csúcsig” a keletkezett lépcső következtében legtöbbször lehetetlen.

Kétségtelen, hogy a pulpaamputáció létjogosult akkor, mikor a gyökértömés lehetetlen, de a 60%-ban — gyulladt pulpa esetén 50%-nál ritkábban — sikeres vitálamputáció [19, 16] a közel 90%-ban sikeres exstirpatiós eljárást [9] nem helyettesítheti.

6. Annak magyarázatára, hogy a jó, falálló gyökértömés után a járulékos csatornácskák ellenére sem fordul elő elváltozás, a következőket lehet felhozni:

a) A gyökércsatorna apicalis részében már nem találunk tiszta pulpaszövetet, ide benőnek a periodontium szövetei is (Fischer, [6]). b) Az elmúlt években az autogén transzplantációval foglalkozó kutatók demonstrálták a gyökércsatornában a pulpa regenerációját újonnan benövő granulációs szövetből. Kísérletesen igazolták, hogy a pulpába roncsolás után kapillárisok és fibroblastok nőttek be. Myers és Fountain [18] fertőzött fog csatornájában is talált szövetbenövést 0,1—5 mm hosszban. Túltágításkor nem szövetbenövés volt, hanem súlyos gyulladás; ezt követően gyökér-resorptio mutatkozott.