Fogorvosi Szemle, 1976 (69. évfolyam, 1-12. szám

1976-04-01 / 4. szám

128 HÍREK HÍREK A Parodontologiai Sectio ünnepi tudományos ülése Szolnok 1975. november 28—29. 1975. évben, alapításának 900 éves évfordulóját ünneplő Szolnokon Parodontologiai Szakrendelő is létesült. Ebből az alkalomból a Magyar Fogorvosok Egyesülete Paro­dontologiai Sectiója ünnepi tudományos ülést tartott. Az ülésen megjelent a Fogorvos Egyesület vezetőségének számos tagja, Szolnok megye és város párt-, állami- és társa­dalmi vezetőségének, valamint a megyei nagy vállalatok vezetőségének képviselői. Dr. Csordás József városi stomatologus főorvos és munkatársainak gondos és körülte­kintő rendezése biztosította a tudományos ülés sikerét, melyen a fővárosból, a megyéből és ország más részeiből mintegy háromszázan vettek részt. A tudományos ülésre érkező vendégeket november 28-án dr. Koncz József, a városi főorvos köszöntötte, majd Kukri Béla a Városi Tanács elnöke ismertette a 900 éves vá­ros történetét és egészségügyi hálózatának — különösen az utóbbi években történt — nagyarányú fejlődését. A tudományos program november 29-én kezdődött. Prof. Dr. Tóth Károly az MFE elnöke megnyitójában méltatta a Parodontologiai Sectio első vidéki tudományos ülésének jelentőségét és kiemelte az országos parodontologus hálózat kiala­kításának fontosságát. Ezután dr. Keszthelyi Gusztáv (Pécs): A fogágygyulladás pato­­mechanizmusa és klinikai képe, dr. Csabai Csaba (Szolnok): A fogágybetegség epide­miológiai jellemzői, dr. Gorzó István (Szeged): Betegvizsgálat, diagnózis, kezelési terv, Prof. dr. Adler Péter (Debrecen): Preventív módszerek a parodontologiában, dr. Sugár László (Budapest): A túlterhelés kezelése becsiszolással, dr. Gera István (Budapest): Újabb szempontok a parodontalis sebészetben címen tartottak előadást. Az előadások szünetében elnöki fogadás keretében Kukri Béla tanácselnök méltatta a rendezvény jelentőségét, megköszönte az Egyesület és a Sectio vezetőségének támogatását és segít­ségét, az előadóknak és a rendezőbizottságnak kitüntetést, emlékplaketteket és rézkarc­albumot adott át. Az előadások után kerekasztal-megbeszélésen vitatták meg a résztvevők a hazai használatra alkalmas szájzuhanyfejek alkalmazását és beszámoltak tapasztalataikról. A tudományos üléseket számos rendezvény: a szolnoki Művésztelep látogatása, a Damjanich Múzeum megtekintése és városnézés egészítette ki. A jól berendezett Paro­­dontológiai Szakrendelőt és a Szájzuhany kezelőt a résztvevők közül számosán tekin­tették meg. Sugár László dr. Az NDK Stomatologiai Társaságának Kongresszusa Az NDK Stomatologiai Társasága 1976. okt. 20 — 22 között tartja Karl Marx-Stadtban V.-ik kongresszusát. A kongresszus főtémája: a stomatologiai alapgondozás javítása. A fötéma kereteiben az alábbi kérdéseket fogják tárgyalni: A hiányos fogazat racionális és preventív hatású terápiájának lehetőségei. A parodontologia aktuális problémái. A fogtömés és endodontia. A gyermekek és fiatalok korai kezelés. Széles hatású fog­szabályozási gondozás racionális körülmények között. Az állcsont- arctájék kiváltó okokhoz kötött gyulladásai. Felvilágosítást nyújt a szervező iroda: Sekretariat des Kieferorthopädischen Zent­rums, 90 Karl Marx-Stadt. Rosenhof. NDK. Halálozás Kolozs Ferenc dr. ny. iskolafogorvos, aki hosszú ideig a Nyár utcai rendelőintézetben működött, 75 éves korában elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Next

/
Thumbnails
Contents