Fogorvosi szemle, 1974 (67. évfolyam, 1-12. szám)
1974-02-01 / 2. szám
62 HÍREK eredményeképpen a magárahagyott hámdarab 2 hónap alatt teljesen felszívódott, szemben a methylcholantrennel együtt bevitt autotransplantatummal, ahol az ingerkeltő anyag hatására a 60. napon a hámból valódi cysta fejlődött. Sugár László dr.: „Kivehető rögzítő sínek értékelése”. A fogágybetegség gyógyítása során a parodontalis gyulladás gyógyításán és a tasakeltávolításon kívül a fogak rágóképességének helyreállítására szükséges a stabilitásukat vesztett fogak rögzítése, sínezése is. A sín a rágóerőnek a fogakra károsító hatását csökkenti azáltal, hogy az erőt a még kellően rögzített fogakra is átviszi. A sín tervezésekor mechanikai, biológiai, esztétikai és higiénés szempontokat is figyelembe veszünk. Kezdődő fogágybetegségek gyógyításakor, ha a fogmeder pusztulása nem haladta meg a gyökér nyaki harmadát, kivehető sín készítése indokolt olyan esetekben, amikor ezt a fogak helyzete és a harapás lehetővé teszi. A kivehető sínre alkalmas a vitalliumból vagy aranyból öntött Elbrecht-féle tovafutó kapocsrendszerből álló sín. A sínt Kemény úgy módosította, hogy a frontfogakat buccalisan fém helyett clearakrilátból készült bástyakapcsokkal rögzíti. Az esztétikai szempontok figyelembevételével készíthetjük a sínt úgy is, hogy a buccalisan és orálisán levő tovafutó kapcsokat clear-akrilátból készítjük és a két akrilát sínt 0,7 mm-es dróttal kötjük össze. A sín elkészítése egyszerű és a fogaknak 2 — 3 évig kielégítő rögzítést biztosít. 1973. nov. 22-i ülés programja: Komári József dr.: „A túlterhelés kiiktatásának módszerei.” A fog támasztó szöveteire ható túlterhelés eliminálásához szükséges eszköz megválasztásában a parodontium állapotát tekinti döntő fontosságúnak. 1. Amikor a parodontium még ép vagy alig károsodott, akkor a becsiszolást, illetőleg a saját szerkesztésű orthocryl harapásemelő síneket tartja a leginkább célravezetőnek. 2. A foglazulás stádiumában eredményt elsősorban az állandóan viselhető sínektől remél. Ezzel kapcsolatban legújabb megoldását a transcoronalis drót-ligatúrát, valamint a komplikált eseteknek endoossealis implantatióval történő ellátását ismertette. 3. A művi túlterhelés esetei közül a támfogak parodontiumának védelmére az általa konstruált reteszkapcsot ajánlja, amely az elhorgonyzáshoz a merevítő rudat veszi igénybe. Beszámoló a Niedersachsen-i (NSZK) Fogorvosi Kamara továbbképző tanfolyamáról (1973. IX. 1—8.) A Niedersachsen-i Fogorvosi Kamara meghívására „A dysgnathiák sebészi gyógyítása” című előadással vettem részt, a Kamara által Norderney szigetén rendezett továbbképző tanfolyamon. A mintaszerűen rendezett tanfolyamnak csak az első két napján voltam jelen, amelyek közül a másodikon hangzott el az én előadásom is. Az első két nap előadásai közül elsősorban a mainzi gyógyszertan-professzor, Kahl előadása volt a számomra is igen érdekes, aki egyes gyógyszerek hatása és a közlekedés összefüggéséről beszélt. Jó néhány nálunk is sokak által szedett enyhe nyugtató és antihistamin készítménynek a reflex tevékenységére gyakorolt meglepően intenzív hatását tudta kísérletesen kimutatni. Még a tanfolyam kezdete előtt módomban állott megtekinteni a hannoveri fogorvosi fakultást — amely 1969-ben kezdte meg működését — és vezetőjével Jung professzorral eszmecserét folytatni az oktatási idő optimális felhasználásáról és az oktatási módszerekről. A fakultás jelenleg ideiglenes elhelyezésben dolgozik, de már épül az új klinika a Kar számára. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ő hallgatói létszámuk mellett (évi 20 fő) mi nagyon elégedettek lennénk a jelenlegi, szerintük már elavult helyiségekkel és berendezési tárgyakkal, műszerezettségükkel. Újra meg kell állapítanom azt a mar sokszor hangoztatott tényt, hogy hazánkban a fogorvosi oktató intézetek sokkal nagyobb mértékben maradtak el a világszínvonaltól, mint az egészségügy egyéb ágazatai. Egyetlen más területen sem ennyire szembeszökő a különbség. Csak egyetlen példa: Hannoverben évi 20 hallgatóra 34 legkorszerűbben felszerelt munkahely jut, míg nálunk kevesebb a rendelkezésre álló munkahely, mint az egy évfolyamra felvett hallgatók száma. A tanterv nagyjából hasonló a mienkhez horizontális tagozódással preklinikumra és klinikumra. Az integrált oktatást még nem vezették be. Tanulmányutam konklúziójaként csak azt szögezhetem le, hogy a budapesti Fogorvostudományi Kar égetően sürgős rekonstrukcióra szorul, már csak azért is, mert 1975-ben nemzetközi szájsebészeti symposiont akarnak nálunk rendezni. Addigra legalább annyit kellene elérnünk, hogy valami konkrét elfogadott tervet és elkezdett munkát tudjunk az idelátogatóknak bemutatni. Berényi Béla dr.
