Fogorvosi szemle, 1973 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1973-01-01 / 1. szám
KÖNYVISMERTETÉS 27 KÖNYVISMERTETÉS Osipov-Sinesti, G.: La parodontopathic essentielle. Librairie Maloine, Paris, 1971. 264 old., 96 ábra, 10, részben színes tábla. Szerző több mint 30 éve foglalkozik parodontopathiákkal. Jelen könyve erre vonatkozó elméletének és therapiás elgondolásainak, valamint kb. 5000 betegen nyert tapasztalatainak összefoglalást jelenti. Eltérően az elfogadott definícióktól, a parodontium fogalmából kizárja a cementet, mint a foghoz tartozó képletet, mely a fog elvesztésekor azzal együtt távozik. A parodontiumot szerinte csupán az íny, a gyökérhártya és az alveolus-csont alkotja. —A parodontopathiákat 3 csoportra osztja: 1. hyperplasiás, ill. neoplasias jellegű, — 2. másodlagos vagy tüneti parodontopathiákra, melyeknek kimutatható okuk van — és 3. essentialis parodontopathiákra, melyeket dystrophiás folyamatoknak tart. A könyv első része az essentialis parodontopathiák biológiai, physiologiai, klinikai-anatómiai, pathologiai és radiológiai kérdéseit tárgyalja. Az aetiologiában öröklött és szerzett hajlamnak, neurovegetativ tényezőknek, az ásványi anyagcsere zavarainak és az általa szervi vitalis apathiának nevezett tényezőnek, mely a sérült szövet anergiáját jelenti, tulajdonít szerepet. Az essentialis parodontopathia nem a parodontium izolált megbetegedése, hanem egy általános szervezeti állapotnak ezen a szerven történő manifestatiója. Klinikai forma szerint megkülönböztet pyorrheás- és kb. 10%ban előforduló apyorrheás alakot. A parodontopathia progressiója szerint a röntgenképen az alveolus-csont sorvadását a gyökér négy részre osztásával szemlélteti, s e beosztás szerint mérve állapítja meg a követendő kezelést. A könyv második része az essentialis parodontopathiák therapiájának kérdéseivel foglalkozik. A gyógyszeres kezelésben nagy szerepet tulajdonít a hormonkezeléseknek, valamint belsőleg adott stimuláló gyógyszereknek. Helyi kezelést csak a sebészi kezelés előkészítéseként végez — szemben a tüneti parodontopathiákkal, ahol ezek jó hatásúak lehetnek. A sebészi beavatkozást két fázisban végzi, az első, általa septikusnak nevezett fázisban curettage, gingivectomia v. lebenyes feltárás útján eltávolítja a csontot. A második, „aseptikus” fázisban emberi tibia-diaphysisből készített „os minerale” elnevezésű homoio-implantatumokat helyez az alveolus-csontba e célra fúrt lyukakba. A csontt ransplantatum stimuláló hatására az alveolus-csont átépülése és mineralizálódása a várható eredmény. Súlyos esetekben, hypocalcaemiánál kiegészítő műtétként ajánlja az ,,Os Minerale” hypodermikus implantatióját a praesternalis és suprapubikus tájon, mely általános remineralisatiót hozhat létre. A műtét eredményessége esetén a mozgó fogak megszilárdulása következik be, a röntgenképen az alveolus-csont appositiója és kondenzálódása látható. A könyv' utolsó fejezetei színes ábrákon demonstrálják a műtét menetét, bemutat néhány esetet kezelés előtt és kezelés után, valamint az indicatiók, contraindicatiók kérdésével foglalkoznak. A munka a mai, a parodontopathiák kóreredetében a gyulladásos elemnek főszempontot tulajdonító nézetekkel szemben az endogen, szervezeti tényezők jelentőségét hangsúlyozza. Óriási beteganyagon szerzett tapasztalatot jól kidolgozott operatiós módszerrel, de a műtétek eredményének statisztikai feldolgozása, ill. a megfelelő controll (Os Minerale nélkül végzett parodontologiai műtétek) hiányzik. 142 irodalmi utalást találunk a könyv végén, ezek a könyv conceptiójának megfelelően nagyrészt 20—30 év előtti műtétekre vonatkoznak. A könyv kiállítása szép papíron, elsőrendű munka, az ábrák igen szépek, áttekinthetőek. Ránóezy Jolán dr. Markwardt, F Therapie der Blulstillungsstöruiigeii, J. A. Barth, Leipzig, 1972. 193 oldal, 17 ábra, 15 tábla. Ára: M. 33,40. Az utóbbi évtized kutatásai nagymértékben megváltoztatták a vérzéscsillapítás módszereit, mert a véralvadás kórtana, biochemiája és gyógyszerelése igen sok tekintetben megváltozott. A kutatási eredményekről azonban meg kell állapítani, hogy még a modern orvostudományban sem kerültek ezek praktikus használatba. Ezért kell örömmel üdvözölni a Markwardt professzor szerkesztésében sok munkatárssal megírt könyvet, mely ezzel a kérdéssel továbbképző szinten foglalkozik. Az első fejezet a véralvadás mechanismusának élettanával, a második fejezet pedig kórtanával foglalkozik. Leírja mindazokat a faetorokat, melyek e tekintetben számbajönnek. Ezek alapján állították össze a véralvadási zavarok diagnosticáját és azokat a módszereket, melyek a vérzéscsillapításban felhasználhatók, röviden: a vérzéscsillapítás therapiáját. A hatodik fejezetben minden testrészre vonatkozólag felsorolja azokat a speciális módszereket, melyek e
