Fogorvosi szemle, 1973 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1973-07-01 / 7. szám

SZÁJ FÜRDŐ 213 meny hidrogén-hyperoxidos- és salvarsan-ecsetelés után a fusiformisokkal és spirochaetákkal jellemzett bacteriologiai kép nem változott tartósan. Egyes ese­tekben ugyan a számuk átmenetileg megkevesbedett. Ez a jelenség érthető, ha tudjuk, hogy a kicsapott fehérjék vékony álhártyát képeznek a nyálkahártya fe­lett, ill. a szövetek felszínén. Ez alatt azonban az anaerob miliőben a bacterium­­invasio és a toxinhatás tovább tart, mely a fehérjeréteg desquamalódása után ismét észlelhetővé válik. Ezt igazolja a klinikai kép is. A szájfürdőnek a microbiologiai statusra gyakorolt hatása több tényezőből tevődik össze. A fizikai, mechanikai a száj receptorain át kiváltott távoli stresso­­rikus [7], valamint a korábbi vizsgálatainkkal igazolt, a szájfürdőnek rezgést keltő hatásaiból [8]. Az utóbbinak a szájfürdő hatásában résztvevő szerepét az eddigi megfigyeléseink alapján is nagy jelentőségűnek tartjuk. A véleményün­ket objective vizsgálva, 45°C-os vízzel végeztünk szájfürdő-kezeléseket, Water- Pik-késziilékkel. A készülék 20 Hz-es rezgéssel működik, és alkalmas arra, hogy egy vízsugárral közvetlen a tasakban irányíthassuk vele a zuhanyt . Az ered mény igazolta a rezgés jelentőségét, mert így huszadnyi vízzel értünk el ugyan­azt az eredményt, mint az ugyancsak célzott, a tasakba irányuló, de nem rezgő rendszerű készülékkel. A rezgés szerepét a masszírozó, hvperaemizáló hatás fokozásában látjuk. Eredményeinket összegezve megállapíthattuk, hogy a szájfürdő-kezelés jelen­tősége a paradontopathiák kezelésében nem lebecsülendő, cytobacteriologiailag is igazolható. Célzott — a tasakba irányított — zuhannyal a tasak kiürül, a súlyos fusospirocheatás miliő eltűnik, a szövet felszabadul a toxikus hatás alól, és megindul a regeneratio. Paradontitiseknél gyors gyógyulás, paradontosisok­­nál pedig jelentős javulás lép fel. IRODALOM: 1. W eiszenfluh, E.: D. zahnärtzlich. Zeitschr. XIV, 1357, 1953. — 2. Balogh K., Bangha I., Petrucz K.: D. Zahn-, Mund- und Kieferheilkunde 21, 294, 1955. — 3. Szilágyi A.: M. Orv. Arch. V, 6. 1929. — 4. Hévízfürdő természeti viszonyai és gyógyászatának néhány részlete. Budapest. 1961. — 5. Menkin, V.: Newer concepts of inflammation. Thomas, Springfield. 1950. — 6. Speptor, N. G.— Willonghby, D. A’: Nature. 179, 318, 1957. — 7. Zsirai K.: Fogorv. Szle, 63, 17—21, 1970. — 8. Tóth A., Zsirai К.: Rheumat.-Balneol.-Allergológia. XI, 113, 1970. К. Ж и p а и, А. Тот: Цитобактериологическое действие бальнеотерапии по­лости рта при парадонтопатиях Авторы подтвердили также и цитобактериологически, что бальнеотерапия полости рта имеет большое значение при парадонтопатиях. Прицельным удшем, направлен­ным в десенные карманы, последние опорожняются, фузобактериально-спирохетная среда исчезает, ткани освобождаются от токсического действия этих микроорганизмом и начинается регенерация. При парадонтитах наступает быстрое излечение, при пара­­донтозах — значительное улучшение. Dr. К. Zsirai — Dr. A. Tóth: Zytobakterielle Wirkung der Munddusche in Parodontopathien Es wurde auch zy to bakteriologisch nachgewiesen, dass die Wirkung der Munddusche bei den Parodontopathien sehr bedeutend ist. Durch eine in die Tasche gerichtete, gezielte Munddusche entleert sich die Tasche, das schwere Fusobakterielle-Spirochaetenmiliö verschwindet, das Gewebe wird von der toxischen Wirkung befreit und die Regenera­tion beginnt. Bei Parodontitiden fängt die schnelle Heilung an — bei den Parodontosen tritt eine bedeutende Besserung ein.

Next

/
Thumbnails
Contents