Fogorvosi szemle, 1973 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1973-03-01 / 3. szám
88 ACKERMANN A. DR.—NEMES GY. DR. fele arcközép-, illetve kombinált törés volt. Az arcközép- és állkapocstörések aránya 1:1,28 (Orsós disszertációs anyagához hasonló adat). A nem közlekedési eredetű arcsérüléseknél az arcközép—mandibulatörés aránya 1:4. K.b.-nél tehát az állkapocs- és arcközéptörések közel azonos gyakoriságban keletkeznek, egyéb eredetű sérüléseknél 4 állkapocstörésre csak 1 arcközéptörés jut. Az OTI- ben, az eleve súlyosabb sérülteknél méginkább dominál az arcközéptörés. Leglényegesebb következtetéseinket a közlekedési arcsérülések localisatiójában bekövetkezett változásból vonhatjuk le. A 6. ábrán a dinamikus változás Közlekedési arcsérülések localisatiójának változása Orsz Traumát. Int. Szájsebészeti Kiin. 1961-63 68 beteg 1967-69 118 beteg változás 1961-63 104 beteg 1967—69 156 beteg változás Állkapocs............................... 31% 23% 8% 50% 47%-3% Arcközép ................................ 56% 61,5% 5,5% 30% 32% 2% Arcközép + állkapocs .... 13% 15,5% 2,5% 20% 21% 1% 6. ábra érzékeltetése végzett a vizsgált időszak első és utolsó harmadának beteganyagát hasonlítjuk össze Schuchmiit módszerével. A két intézet adatait külön értékeljük, de egységes következtetésre jutunk: Az OTI-ben 1961-től 1963-ig kezelt közlekedési arcsérültek között 31%-nak volt állkapocstörése, ez az 1967—69-es csoportnál 23%-ra csökkent (—8%). Az arcközéptörések 56%ról 61,5%-ra emelkedtek, a legsúlyosabb, egész arcra kiterjedő kombinált törések 13%-ról 15,5%-ra növekedtek (összesen +8%). A mandibula-törések 8%-os csökkenését tehát a quo ad vitám sokkal súlyosabb arcközép-regio töréseinek a 8%-os emelkedése kísérte. A SzK-n ez az eltolódás 3%-ban jelentkezett. Ugyanezt a számítást elvégeztük az egyéb aetiologiájú sérüléseknél, de változást nem észleltünk. A közlekedési arcsérülések anatómiai localisatiója tehát életveszélyesebbé vált, a cranialis regio felé tolódott. Ez felveti a gondolatot, hogy a frontocranio-facialis fracturáról — mely a homlokcsonttörés, frontobasalis sérülés, maxilla- és mandi bula-törés együttes előfordulása —, mint típusos közlekedési sérülésről beszéljünk. Figyelembe véve a fentieken kívül azt, hogy a tervek szerint 1975-re a személygépkocsipark megkétszereződik — félmillió lesz —, szervezési kérdések kerülnek előtérbe: szükséges a traumatológiai hálózatnak a szakmai határterületek kooperációjának, és különösképpen a maxillo-facialis vonalnak halaszthatatlan fejlesztése, anyagi és szakorvosi vonalon egyaránt. IRODALOM: Dingman, fi.—Natvig, P.: Surgery of facial fractures. Saunders, Philadelphia, 1964. 43—53. p. — Gögler, E.: Unfallopfer im Strassen verkehr. Ser. Chirurgica, No. 5, 1962. — Huelke, D. F.—Frey, G. F. et al.: Resustitation and survival in motor vehicle accidents. J. of Trauma, 4, 292—310, 1969. — Meyer, J.: Zur Statistik der Gesichtsschädelfracturen. Dtsch, Stomat., 20, 840, 1970. — Orsós S.: Felsőállcsont és járomcsonttörések előfordulása és ellátása új eljárásokkal. Magyar Traumát., 10, 67—75, 1967. — fíothe, O.: Unsere Erfahrungen bei der Behandlung von 748 Gesichtsschädelfracturen der Stomatologischen Klinik der Medizinischen Akademie Erfurt.
