Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
290 ORSÓS S. DR.—PÉTER V. DR. A klinikai előadásokból a következőkről nyerhettünk képet: a fogszuvasodás, és a szövődményes caries aetiologiai, pathogeneticai és therapiás problémái korszerű megvilágításban. A parodontopathiák és a leggyakrabban előforduló szájnyálkahártya betegségek, a korszerű szájsebészeti és protheticai ellátás jelenlegi helyzete, valamint a gyermekek általános somatikus-pathologiai alapon kialakuló stomatologiai megbetegedéseinek sajátosságai. A gyakorlati foglalkozásokon megismerkedhettünk a stomatologiai rendelőintézetek (poliklinikák) konzerváló fogászati, szájsebészeti, protheticai és physico-therapiás osztályainak szervezési, működési feladataival és egyben a gyermekfogászati gondozás szervezetével. A kísérleti tárgyú előadások körvonalazták a KSTKI kutatási munkáját és ennek főbb irányvonalait, valamint a tudományos munka koordinálásának lehetőségeit. A Szovjetunió fogászati ellátóhálózatát -— földrajzi adottságainak megfelelően — a nagy számok és a dinamikus fejlődés jellemzi. 1958-ban 10 000 lakosra 3,7, 1970-ben viszont már 4,4 fogorvos jutott. A szakkáderek képzése 34 fakultáson és két stomatologiai intézetben történik. Évente 7000 fölött van a végző hallgatók száma. Számításaik szerint optimális esetben 10 000 lakosra 7,3 fogorvos kellene 1980-ban, városi vonatkozásban 5,74 és falusi vonatkozásban 3,5-os arány várható. így a fogorvosok száma meghaladná a 140 000-et. Célkitűzésük 1975-ig elérni a 100 000-es fogorvosszámot, amelyhez 30 000 fogtechnikus járulna. A fogászati ellátást 1960-ban 307 intézet és 19 376 rendelő, 1970-ben 739 intézet és 24 000 rendelő végezte. Természetesen ezenkívül még részt vesznek a lakosság ellátásában „egyéb tárcák”: közlekedés, honvédség stb. létesítményeinek fogorvosai is. Ez a nagyarányú fejlődés „A lakosság fogászati ellátásának megjavításáról szóló intézkedések” című 738-as számú, 1961. augusztus 12-én megjelent Minisztertanácsi Rendelet hatására következett be. A rendelkezés értelmében — a területi elvek figyelembevételével — számos nagyobb, önálló, sokprofilú stomatologiai rendelőintézetet kell létrehozni. Ez utón a városokba koncentrálódott lakosság ellátását jobban lehet megoldani, a nagyobb intézet működtetése gazdaságosabb, korszerű felszerelése jobban biztosítható és a munkaerő-átcsoportosítások is könnyebben végezhetők. A vezetési szint így általában megfelelőbb és a tudományos munka feltételei és lehetőségei is javulnak. Ahol viszont — a települési viszonyok miatt — ésszerűbb kisebb rendelők létesítése, ott ezeket szervezetileg a nagyobb, már területi módszertani, továbbképző és adminisztratív központokként működő stomatologiai vezetőintézetekhez csatolják. A fogászati rendelőintézeteket az ott dolgozó orvosok létszáma szerint rangsorolják. Intézeteiket 40 orvosi státusz felett kategrián kívüli, 40-ig I., 30-ig II., 25-ig III., 20-ig IV., és 15-ig V. kategóriába sorolják. Szervezési-módszertani feladataikat tekintve megkülönböztetnek megyei, városi, területi (ezt csak nagyobb városokban) és kerületi stomatologiai intézeteket. Ezekben az intézetekben módszertani (szervezési )osztályok is működnek. Mint az egészségügyi ellátás egyéb ágazatai, úgy a stomatologiai ellátóhálózat is a Szovjetunió Egészségügyi Minisztériumának Gyógyító és Megelőző Főosztályához tartozik. A szovjet köztársaságok egészségügyi minisztériumai a központi minisztériumhoz tartoznak, amely szerv a földrajzi adottságokat, a területi helyi igényeket és javaslatokat messzemenően figyelembe veszi. A szovjet stomatologiai szervezés fő jellemvonása a gondos, profilaktikus szemlélet. Feladataikat a következő fő szempontok szerint csoportosítják: 1. Szervezési feladatok. 2. Az egészségügyi ellátás normatíváinak kidolgozása. 3. A megelőzés kérdése. 4. Intézeti hálózatfejlesztés. 5. Káderképzés. 6. Tudományos munka. 7. Az anyagi és technikai feltételek folytonos biztosítása. A Szovjetunióban a fogorvosképzés jelenleg 5 éves egyetemi oktatással történik. Az egyetemi felvétel a középiskola elvégzése után sikeres felvételi vizsgához van kötve. A vizsga tárgyai: kémia, fizika, biológia és orosz irodalom. A felvételt nyert hallgatók több mint 50%-a nő. Az egyetemi curriculum első 2 éve megegyezik az általános orvoskari tanmenettel; a változást jelentő eltérések a harmadik évfolyamon következnek. Ebben az évben kezdődnek a fantom gyakorlatok és oktatói felügyelet mellett a klinikai gyakorlatok is. Nyári rendelőintézeti gyakorlat minden évben van, sőt két alkalommal téli gyakorlatot is tartanak. Az ötödik év végeztével a hallgatók államvizsgát tesznek, amelyen a szaktárgyakon kívül általános sebészet és belgyógyászat is szerepel. A diploma elnyerése után az elhelyezkedés pályázat útján, a „Fogorvosi elosztóbizottság” döntése alapján történik. A végzett fogorvosok a kijelölt munkahelyen meghatározott ideig (2—4 évig), kötelesek működni, majd ezután egyénileg pályáznak egyéb munkahelyre. Jelenleg még vannak esti (egyetemi) oktatásban részesülő fogorvoshallgatók is, de az utolsó ilyen jellegű évfolyam 1967-ben indult, és ezt a képzési formát 1972-ben befejezik. Az esti tagozatos hallgatók 3 éves fogorvosi iskolán történő képzé-
