Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1972-09-01 / 9. szám
DIÁKÉT 265 Fogorvosi Szemle 65. 265—269. 1972. A budapesti V. kerületi Tanács Egészségügyi Intézményei (igazgató: Ács Miklós dr.), Rosenberg házaspár utcai Rendelő Intézete fogászati osztályának közleménye Kísérletes vizsgálatok a Diakettel rögzített tömések értékeléséhez Irta: CSILLAG ZOLTÁN dr., MAKRAI FERENC dr. és PINTÉR MIKLÓS dr. Osztályunkon, az endodontista szemlélet és törekvés megerősödése óta, az utóbbi 6 évben a gyökértömött fogak száma mintegy megötszöröződött, még nagyobb arányban emelkedett ezen belül az ily módon konzervált praemolarisok és molarisok száma. Eredményeink értékét csökkentette, hogy — mint ismeretes — e törékennyé vált fogak a lege artis készített (általában amalgám) zárótömés után le töredeztek. Ennek megelőzéseként végzendő koronázásra, vagy a letöredezés után csapos fog, csapos inlay, műcsonk stb. széles körű bevezetésére a mi körülményeink között lehetőség nem volt. Olyan hatásos megoldást kellett találnunk, amely egyrészt profilaktikus, azaz már a zárótömés elkészítésével egyidejűleg elvégezve megelőzi a fog későbbi károsodását, másrészt nem olyan idő- és munkaigényes, hogy nagyforgalmú rendelőben ne lenne elvégezhető. A megoldáshoz egyikünk azon észlelete vezetett, hogy a gyökértömés folyamán véletlenül, később szándékosan a fogra került Diákét megkötése után erősen hozzátapadt a foghoz. Önként adódott a gondolat: ha a Diákét tömőanyagainkhoz is jól tapad, akkor vele a záró tömés és a fogak között olyan szilárd kötést tudnánk létrehozni, amelyik bizonyára csökkentené a cavum falának letörését, a tömés kiesését és így, felmerült gondjainkat is. Ebben a vonatkozásban merült fel a „ragasztott tömés” régi gondolata. Ismeretes ui., hogy a foszfátcementtel végzett ún. dublirozás, az alábélelés mellett, a tömés jobb helybentartását is célozza, de tény az is, ha a foszfátcement a tömésszélre kinyomódik, akkor ott kioldódás miatt, a sekunder caries törvényszerűen bekövetkezik. Viszont, ha nem éri el a szélt (ez lenne a szabályos), akkor éppen a legkritikusabb helyen nincs semmi rögzítés a fog és a tömés között. A foszfátcementtel való dublirozást tehát nem tekinthetjük problémánk megoldásának. Számos irodalmi utalás közül csak a legfontosabbakra szorítkozva megemlítjük Staben és Lockowandt [1] munkáját. Szerintük az önkötő akrilát és a dentin egymáshoz való tapadása chloroformban oldott polymerrel megnövelhető. Ismerve a rendelkezésünkre álló akrilátok zsugorodását, nem tartottuk volna jónak a praemolarisok és molarisok zárótöméseit akrilátból készíteni, vagy az amalgám zárótöméseket akriláttal rögzíteni. Masuhara és munkatársai [2, 3] szövetbarát cyano-, illetve boránakriláttal „beragasztott” tömésekről számolnak be, és a szövetragasztók alkalmazását a konzerváló fogászatban alapvető fontosságúnak tartják. Tränkmann és Roll [6], Fischer és munkatársai [7], Bowen [8], Lenz [9], Cueto [10] szintén ragasztókról számolnak be. Krugljakov és munkatársai [11] különféle lakkokat vizsgáltak a tömések alatt. / Említett megfigyeléseink alapján mind szélesebben kezdtük alkalmazni a tömések Diakettel való beragasztását, mert ez az anyag viszonylag folyamatosan beszerezhető volt. A dublirozásszerűen alkalmazott ilyen töméseink várakozásainkat igazolták. A jó klinikai eredmények mellett utunk helyességét támogatták Holló vizsgálatai, melyeket az 1969-es Árkövy Vándorgyűlésen adott elő. Munkájából
