Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1972-07-01 / 7. szám

224 HÍREK Fogorvostanhallgatók egyesülete A jogorvostanhallgatók nemzetközi egyesülete (International Association of Dental Students) 1951-ben alakult, Koppenhágában. Rendes tagjai, levelező tagjai (utóbbiak közé tartozik Magyarország is), tiszteletbeli és pártoló tagjai vannak. Az egyesület igyekszik elősegíteni a fogorvoshallgatók csereutazásait, külön újságja is van, amely évente kétszer jelenik meg. Évente kongresszust tart, átlag 200 résztvevővel, tudomá­nyos programmal és ünnepségekkel. 1970-ben Berlinben tartották a kongresszust, 1971-ben Máltában (júl. 24-től aug. 1-ig) és 1972-ben Dublinben fogják tartani. A kongresszusokon az egyes országokat 2—2 küldött képviseli. Beszámoló az ótátrafüredi fogászati vándorgyűlésről A Szlovák Stomatologiai Egyesület április 21-én, Ótátrafüreden tartotta ez évben második fogászati vándorgyűlését. Hasonló szakmai összejövetelre évenként három al­kalommal kerül sor, felváltva a pozsonyi, a kassai Fogászati Klinika, valamint a besz­tercebányai Fogászati Intézet rendezésében. A mostanit a kassaiak rendezték. A ván­dorgyűlés iránt élénk szakmai érdeklődés nyilvánult meg. A nagyszámú résztvevő kö­zött voltak Urban professzor, az Egyesület elnöke, Lezovic, Ruzicka, Velgos, Skotnicky professzorok is. A délelőtt folyamán négy előadást tartottak. Gürtler Anna (Budapest) a fogpilléreket védő és rögzítő immediat hidakról, Kundrdtová és Durovic a stomatitis aphthosáról, Vondra a radium-neerosisról tartott előadást. Mint külhoni előadó, az első előadás jogát kaptam. Haveriával közös előadásunkat „Az apicalis pulpasebell­­átás calciumhydroxyddal címen tartottuk. Délután a vándorgyűlés szekciókra osztva folytatta munkáját. A szlovákiai kollégák kitűnő vendéglátóknak bizonyultak. Talál­kozásunk alkalmat adott szakmai és baráti kapcsolataink elmélyítésére. Walter János dr. Halálozás Székely Imre dr. fogorvos 72 éves korában Londonban elhunyt. A két világháború között a Szövetség utcai (Apponyi) Poliklinika fogászati osztályán asszisztensként dol­gozott, és társszerzője volt a „Gyökérkezelési eljárások a fogászatban” c. monográfiá­nak. A háború után a Fogászati Klinika tanársegédjeként részt vett az oktató-tudomá­nyos munkában. Szívesen rajzolt és készített kisplasztikákat. A Fogorvostudományi Kar emblémáját is ő tervezte. Képzőművészeti adottságait felhasználva igen élethú arc­protéziseket készített. 15 évvel ezelőtt családi okok miatt kivándorolt Londonba, ahol haláláig gyakorlatot folytatott. * Reisz Sándor dr. fogorvos, ny. főorvos 80 éves korá­ban elhunyt. Évtizedeken át| Szegeden folytatott gya­korlatot és a szegedi Fogászati Klinikán mint tanársegéd működött. Utolsó években Budapestre költözve a Köz­ponti Stomatologiai Intézetben dolgozott. Szakmáját szerető, a tudományos élet iránt érdeklődő kitűnő kartárs volt. * Dietzl Ferenc dr. fogorvos, ny. főorvos 75 éves korá­ban elhunyt. Évtizedeken át működött az egykori bu­dai Irgalmasrendi kórház fogászati osztályán. Emléküket kegyelettel megőrizzük !

Next

/
Thumbnails
Contents