Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
MÉLYHARAPÁSOK 11 vei végzett harapásemelés előtt, fél évvel utána, majd egy év múlva készítettük. A protetikai korrekció előtt az egyes tesztek végzése alatt felvett elektromiogrammokon a m. temporális tevékenysége dominált, szemben a normális occlusióval, ahol a m. masseter tevékenysége a kifejezettebb. A kép megfelelt a „temporalis típusú rágás” elektromiográfiás képének [1, 6]. A fél év majd egy év múltán készített felvételek is minden esetben hasonló képet mutattak. Vagyis az elektromiogramm bizonysága szerint a rágás mechanizmusát a fogpótlással nem sikerült megváltoztatnunk. Feltételezhető, hogy a súlyos mélyharapásoknál meglevő izomkoordinációs eltérés, ami a „temporális rágást” eredményezi, a formai eltérés (mélyharapás) következtében jött létre. Felfogható ez a szervezet alkalmazkodásának is, mivel a rágás a mélyharapás miatt csak ezen a módon lehetséges. Az így létrejött funkcionális eltérés, amelyet a normálistól eltérő aktivitásban tudunk diagnosztizálni, felnőttkorban már állandósult és a harapásemelés ellenére is megmaradt. Ez a funkcionális eltérés kedvezőtlen hatással volt a már korrigált formára és az eredeti állapot visszatérését segítette elő. 6. ábra. Másfél évvel a kezelés után készített elektromiogramm. Változatlanul a m. temporalis tevékenysége dominál 7. ábra. Normális occlusiónál felvett elektromiogramm. A 5. ábrán bemutatott teszttel azonos izomműködés. A m. temporalis és a masseter aktivitása egyenértékű
