Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1971-07-01 / 7. szám
NEGYEDSZÁZADOS FEJLŐDÉS 199 Hátra volt még a testületi belépés a Nemzetközi Fogorvosi Szövetségbe (Federation Dentaire Internationale). Az előkészítő tárgyalások után a belépést az EDI 1966. júliusi tel-avivi nagygyűlése alkalmával hagyta jóvá (hivatalosan 1967-es kezdettel), ahol a MFE-t Kemény Imre professzor képviselte. Itt említem meg, hogy a WHO-nak, az Egészségügyi Világszervezetnek Magyarország (kormányszinten) 1948 óta tagja, de tagságunk 1963 előtt évekig szünetelt. Áttérek a fogászati egészségügyi ellátás fejlődésére. A helyes szemlélet érdekében néhány adatot említek az egészségügy általános fejlődéséből. Az adatok az 1938-as évet és a mai időket hasonlítják össze. Azért vesszük az 1938-as évet alapul, mert hiszen a háború folyamán (1939-től 1945-ig) fejlődésről egyáltalán nem szólhatunk: ez az időszak mind az eü. személyzet számában, különösen pedig az eü. létesítmények számában, illetve kapacitásában számottevő csökkenést hozott. Az említett több mint három évtizedes intervallum folyamán a népesség számában aránylag nem történt nagy változás, kerek 9 miihóról 10 és 1/3 miihóra emelkedett, vagyis a szaporodás alig 14%, évi átlagban kevesebb, mint 1/2%. A társadalombiztosítás keretében azonban a biztosítottak száma és aránya hatalmas változást mutat: abszolút számban 2,8 millióról 10 millió fölé, %-ban 31-ről 98-ra emelkedett. Az orvosok száma 1938-ban kereken 10 és x/2 ezer volt, mely a háború végére 3—400 fővel csökkent, ma pedig kereken 24 ezer. A kórházi ágyak száma 47 ezer volt, mely a háború végére, a háborús pusztítások folytán, kb. 27 ezerre csökkent, ma pedig 84 ezer. Bennünket közelebbről a rendelőintézetek állománya érdekel. E tekintetben a helyzet eléggé sivár volt. Korszerű nagyméretű rendelőintézet a felszabadulást megelőző korszakból ahg volt található. A két világháború között javarészt—bérházakból részben vagy egészben orvosi rendelés céljára átalakított rendelők létesültek. Érzékelhető tehát, hogy a fogászati közületi ellátás 1945 tavaszán mélypontról indult, hiszen az amúgyis kis létszámú felnőtt és gyermekfogászati rendelőknek egy része elpusztult vagy megsérült . A valamennyire működőképes fogászati rendelők fellegvára a budapesti orvosegyetem Stomatologiai Klinikája volt. Betört ablakok, romos, fűtés, világítás és vízszolgáltatás nélküh termek fogadták az ostromot követő letargiás napokban a khnika professzorát, Balogh Károlyt és dolgozóit. A lelkesedés azonban olyan tettrekészséget váltott ki mindannyiukból, hogy önerőből, szükségmegoldások segítségével már az első napokban fogadni tudták a betegeket. A klinikai kiskassza pedig rövidesen lehetővé tette az ablakok beüvegezését. így lett a khnika az első fogászati rendelő, mely viszonylag nagyobb méretben és létszámmal még a tél folyamán a fogbetegek rendelkezésére állt. Az akkori lelkes orvosgárda 9 tagja még ma is a khnika dolgozója. így indult Budapesten a Mária utcában. De a főváros és az ország többi része sem volt tétlen. A fogászati közületi ellátás megindítása és reorganizálása egy nagy energiájú szervező kezébe került. Kende János mint OTI főosztályvezető kapott csaknem teljhatalmat a nehéz feladat megoldására. így a már két vonalon is életerős fejlődés egy-két évtized alatt kiterebélyesedett. Ä szocialista társadalom felépítésének koncepciójában a népesség egészségügye fontos helyet foglal el. Fejlesztése tervszerű alapon történt. A bevezetőben elmondottak után érthető, hogy az első időkben az egészségügyi fejlesztés élvonalába a korszerű rendelőintézeti hálózat megteremtése került. E nélkül ui. többek között a fogászati ellátás szélesítésére való törekvés is csak légüres térben mozoghatott. A sürgős szükség nyomása alatt egyelőre fel kellett függeszteni a kórház-rendelőintézeti egységnek már jogerőre emelkedett helyes elvét is. Példa-