Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
6 ORSOS SÁNDOR DR. Általában elmondhatjuk, hogy Európában a fogorvosi továbbképzés sokkal változatosabb formákat és módszereket használ, mint az egyetemi fogorvosi oktatás, ahol korántsem láthatók ekkora különbségek. Amig a fogorvosi egyetemi oktatás egyetemi feladat, addig a továbbképzésnek sok gazdája van. Végzik speciális intézetek, egyetemek, oktató kórházak, de ahol a továbbképzés nem állami támogatással történik, rendszerint a szakegyesületek kezében van. Európa legtöbb országában [23] a fogászati egyetemeket (alapképző intézmények, klinikák, fakultások) vonják be a szakorvosképzés gyakorlati lebonyolításába. 17 országban a szakegyesületek szervezik, mindössze 10 országban van speciális fogorvosi továbbképző intézet. Azokban az országokban ahol a fogbetegek ellátását az állam vállalta és az ellátó hálózat létszáma emelkedik, egyre inkább az állam veszi át a fogorvostovábbképzéssel kapcsolatos igazgatási, tervezési, és anyagi támogatást jelentő kérdések szervezését. A nyugati országok képviselői jónak és hasznosnak tartanák, ha a fogorvostovábbképzés szükségességét az állam is elismerné, központi intézményt hozna létre, amely a továbbképzést szervezi, irányítja. Ezekben az országokban a továbbképzésen résztvevőkről általában nem vezetnek állami vonalon központi nyilvántartást, és így tulajdonképpen ez nincs államilag elismerve. A szakorvosi cím használatára, annak állami jóváhagyására is számos javaslat hangzott el. A szakképesítés megszerzésének lehetőségét, feltételeit szintén az állam által kívánnák pontosan meghatároztatni, pl. milyen intézményben, mennyi idő után és milyen vizsgák alapján juthasson a fogorvos olyan szakorvosi címhez, amit az állam is elismerne. A fogorvostudományon belül, a konferencia véleménye értelmében nem tartották helyesnek a szakok (specialitások) vég nélküli szaporítását. Az Egyesült Államokban például a fogorvoslás tárgykörében 7-féle szakvizsgát lehet szerezni. Inkább a ,,de facto” specialitásokat látnák szívesebben. Leginkább a szájsebészet és fogszabályozás létjogosultságát ismerték el, mint külön szakorvosi területet. A gyakorló fogorvosok számára a rövid 3—4 hetes intensiv kurzusok szervezését tartják helyesnek, 3—4 évenként. Ezen tanfolyamokon hangsúlyozták a gyakorlati oktatás fontosságát és előnyben részesítették az elméleti előadásokkal vagy az audiovizuális módszerekkel szemben. Igen jelentősnek tartották a kiscsoportos oktatási módszert, lehetőleg a tanfolyamhallgatók gyakorlati munkába való bevonásával. A szervezett tanfolyamos továbbképzések mellett hallottunk egyéb módszerekről is. Franciaországban és Ausztriában eredményesen alkalmazzák a hangos, képes szaksajtó módszerét. Magnetofon-szalagon rögzített előadásokat küldenek szét a hozzájuk tartozó diapozitivokkal. az érdeklődő előfizetők vagy egyesületi tagok számára. Ugyanígy adnak közre keskenyfilmeket házi vetítésre, melyeken érdekesebb esetek, demonstrációk vagy valamely új módszer ismertetése szerepel. A Szovjetunióban és Franciaországban televízión keresztül is tartanak továbbképzéseket. Sokat foglalkozott a konferencia az előadók, a továbbképzők kiválogatásának, előképzésének kérdésével. Hangsúlyozták a pedagógiai és pszichológiai alapképzés egyre jobban felmerülő szükségességét. Szóba jött az oktatók továbbképzésének igénye. Kívánatosnak tartanák, hogy legalább a közös nyelvterületek oktatói időnként coordinációs jellegű oktatást kaphatnának, illetve tapasztalatcsere jellegű konferenciákon, nemzetközi kurzusokon vegyenek részt. Mivel az alapképzés és a továbbképzés szoros kapcsolatban van, javasolták, hogy az egyetemi és továbbképző oktatásban foglalkoztatottak időnként nemzetközi fórumon találkozzanak, így a továbbképzők tapasztalatait az egyetemi oktatásban fel lehetne használni.
