Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
20 SZABÓ CSABA DR. dások, eltokolt tályogok. Különösen a látszólag korai, eleinte hatékonynak tűnő, de éppen ezért idő előtt abba hagyott, illetve elégtelen adagolású antibioticum-kezelésnek lehet jelentősége. A foghúzás után nem szűnő, illetve azt követően támadó lobos szövődmény esetén az orvos a fertőző csírokra általában penicillinnel „vaktában” lő. Az esetek nagyobb részében erre a gyulladás visszafejlődik. Ritkábban — de az utóbbi években betegeinken egyre gyakrabban — az addig gyorsan progrediáló lob terjedése lefékeződik, sőt megáll, de teljes regressio nem érhető el. Ennek következményeként a behatolási kapuhoz közel vagy attól távolabb gyakran szokatlan localisatiójú, változatos kiterjedésű és progressziója gyulladásos residuumok, letokolt tályogok keletkezhetnek. Ezek rövidebb-hosszabb ideig tartó tünetmentesség után — gyakran látszólag minden ok nélkül — hirtelenül újra fellángolnak. Az ismertetett négy eset tulajdonképpen csak a gyulladás localisatiójában és furcsa, eddig nem észlelt progressziójában tér el klinikánk beteganyagának Adler által ismertetett eseteitől. Mindegyik beteget az utóbbi négy évben észleltük; hasonló kórlefolyás klinikánk betegein előbb nem fordult elő. Dubiosus, furcsa, megváltozott kórlefolyású odontogen gyulladásokról beszélgetések során a budapesti kollégák már évekkel előbb említést tettek; a gyulladások néhány éves késéssel a mi klinikánk vonzási területén is megjelentek. Úgy tűnik, mintha bizonyos antibioticum-resistens törzs vagy törzsek terjedését tapasztalnék. Az arc fogeredetű lágyrészgyulladásait Móczár, Trauner, Tárnái, Kőváry, Ehe, Kimer és misai szerint mono- vagy kevert infectio formájában elsősorban staphylococcusok és streptococcusok okozzák. Kőváry kiemeli, hogy legnagyobb részük anaerob eredetű. A négy betegünk incisiójakor nyert genny mikrobiológiai vizsgálata szintén staphylococcus és streptococcus mono- vagy kevert fertőzést mutatott ki. A mikrobiológiai lelet értékét azonban korlátozza, hogy a rutinvizsgálat szokásainak megfelelően anaerob tenyésztés nem történt. A mikrobiológiai lelet értékelhetsőégének bizonytalanságát jelzi, hogy az 1. és 3. beteg gennyéből aureomycinre resistens staphylococcus epidermidis, illetve staphylococcus aureus tenyészett; ennek ellenére a „vakon” adagolt Tetran B és egyidejű incisio hatására a beteg 5, illetve 3 nap alatt láztalan lett. Az antibioticumok kritikátlan és főképpen mennyiségileg elégtelen alkalmazása következtében minden coccusból számos resistens törzs fejlődött. Ezek — minden bizonnyal — szintén felelőssé tehetők a tárgyalt gyulladások kialakulásáért. Az antibioticumok — resistens változatok következtében kialakult — hatáscsökkenése a stomatologiai irodalomban is tükröződik. A háború utáni első években egységesen a penicillin hatásosságát regisztráló közlemények jelentek meg honi viszonylatban is (Franki, Fodor, Nyúl, Rehrrnann). A későbbi évek irodalma főleg a széles spectrumú vagy kombinált antibioticum-therapia hatásosságát tárgyalja (Pónyi, Elze, Schultz) ; a legutóbbi években pedig az antibioticum-resistens fertőzésekről és ezek therapiás befolyásolhatóságának lehetőségeiről találtunk több közleményt (Kőváry, Pap és Tóth, Spitzy). Egyedül Ehe megfigyelése szerint csökkent a resistens mikroorganismusok aránya. Ad 3. Az antibioticumok előtti időben a gyulladások terjedése szempontjából a szöveti rések jelentőségét hangsúlyozták (Móczár). Metz és Lentrodt szerint a fej anatómiai felépítése dorsalis irányban haladva egyre komplikáltabb ; ezáltal a lehetséges fertőzési utak megsokszorozódnak, s egyben számos egyéni és alkalmi variációra nyújtanak lehetőséget. A retrotuberalis gyulladást az agyalap közelsége miatt különösen veszélyesnek tartják. A közfelfogás szerint, ha a fertőzés eléri a spatium pterygomaxillarét, ezen résből a gennyedés útja a koponyaalapra és a forameneken át a koponyaüregbe vezet; így meningitist
