Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1970-05-01 / 5. szám

142

HOZZÁSZÓLÁSOK

közös célért dolgozó intézetek összehangolása lehetetlen. Megemlíthetem, hogy Angliában naponta mindössze félóra az az idő, ami az egyik intézetből a másikba való átmenettel veszendőbe megy.

Magam a végleges megoldást erre az országban bárhol szervezendő egyetlen fogorvosi fakultásban látnám, melyben megvalósulhatna a legkorszerűbb építészeti és felszerelési igény, és összpontosulhatna egy speciális irányban kiképzett egységes szellemben oktató és tudományosan is előrevivő gárda. Ennek realizálhatóságáig megvalósíthatónak látnék egy olyan megoldást, hogy — az NDK egyetemei példájára — az elméleti tárgyakból a hallgatók egyetlen egyetemen nyernének kiképzést, és klinikai tanulmányi képzésüket már szétosztva az ország valamennyi egyetemein nyernék, ahol megvalósulna a kis csoportos minőségi gyakorlati képzés.

Ezen elképzelésem lényege, hogy ez esetben minden egyetemen csak a fogorvosi klinikák kapacitását kell bővíteni, míg az elméleti képzés érdekében csak valamelyik meghatározandó egyetem befogadóképésségét kell növelni. Ezen bővítéseknél még lényegesebb eredmény lenne, hogy végre kialakulhatna az az egységes, speciális oktatási profil, ami a fogorvos- és fogszakorvoskópzésben kívánatos.

Itt említeném, hogy az elméleti tárgyaknak a fogorvosképzésben szükséges ismeretanyag mennyisége még nem kristályosodott ki véglegesen. Tudjuk jól, hogy vannak speciális fejezetek, melyek a mi képzésünk viszonylatában még kidolgozásra, tankönyvben lefektetett végleges formára várnak, így a fogászati anatómia, fogászati biokémia, mikrobiológia stb. Mindenesetre hangsúlyoznám, hogy az elméleti tárgyak hivatottak az orvosi gondolkodás alapjait egyetemi szinten lerakni, és továbbmenően a klinikai oktatás a fogorvosképzés irányelveként a fogorvosi gyakorlati tevékenységet egyetemi szinten biztosítani. Nem véletlenül hangsúlyozom az egyetemi szintű képzést, elhatárolva magam olyan hangoktól, melyek a fogorvosképzésben csak valamiféle fogászati tevékenységre képesítő technikumot gondolnak. Fentiekből következik, hogy már a felvételnél érvényesíteni kell, hogy a legrátermettebbek kerüljenek az egyetemre. Ennek megfelelően, mint aránylag új karnak, nagyobb szabású előkészítő munkát kell végezni a középiskolákban. Nem lehet elfogadni, hogy a fogorvosi karra általában úgyis a gyengébb hallgatók jelentkeznek és nyernek felvételt.

A továbbiakban még egy kérdést és egy javaslatot vetnék fel. Vannak ma is karunkon igen kiváló hallgatók, kiknek további fejlődésével nem sokat tudunk törődni. Helyén való lenne, hogy ezekből nevelődjenek a későbbi főorvosok, az elméleti és klinikai fogorvos-utánpótlás. Ezen kb. 10% számára biztosítani kellene a lehetőséget, hogy tanulmányaik befejezése után, kiegészítő anyag absolválásával általános orvosi diplomát szerezhessenek. Magam részéről tarthatatlannak látom, hogy az általános orvos számára nyitva áll az út a fogorvosi szakképesítés megszerzéséhez, ugyanakkor ez fordítva, ami feltétlenül a szakma érdekét szolgálná, lehetetlen. A realizáláshoz vezető út természetesen igen gondos kidolgozást igényelne. Ügy gondolom, hogy a fogorvostudományi kar renoméját emelné, ha saját tanítványaiból nevelődnének ki a szakma vezető káderei.

Prof. Balogh Károly dr.: Az 1952-ben elkezdett új típusú fogorvosképzést sokan és sokszor kritizálják. Legtöbbször azt említik, hogy az egyes évfolyamok létszáma igen nagy, ezért a gyakorlati oktatás elégtelen. Két nagyon kedvező eredményről azonban megfeledkeznek, nevezetesen az egyik eredmény az, hogy megszűnt a fogorvosok és fogtechnikusok közötti harc. A másik eredmény, hogy megszűnt a fogorvoshiány. Azt mondhatjuk, hogy eddig mennyiségi képzést végeztünk, de most reméljük, hogy ezután már minőségi képzést fogunk végezni.

Tóth Pál dr. docens: Kovacsics elvtárs említette, hogy tavaly két fogorvos volt tanulmányúton; én voltam az egyik és Dániában töltöttem 3 hónapot. Meg kell állapítanom, hogy a mi gyermekfogászati ellátásunk előbbre van. A dán fogorvosi fakultáson összesen 144 órában oktatják a gyermekfogászatot. Előadást tartottak az ottani szociális biztosítási rendszerről; ha a beteg elmegy az orvoshoz, ott fizetni köteles, és a biztosító csak később téríti azt vissza.

Csillag Zoltán dr.: Az előadókkal teljesen egyetértek: valóban vannak hiányosságok fogorvosképzésünkben. A fogorvoslás olyan ága az orvostudománynak, melynek megtanulásához a legfőbb segítséget és a legbiztosabb alapot a gyakorlati oktatás adja. Ezt egyetemeink nem nyújtották, vagy nem nyújthatták teljes és elegendő mértékben. Nézetem szerint a hallgatók évközbeni kötelező gyakorlata a tanácsi rendelőintézetekben — ami eddig a gyakorlat volt — nem lehet célravezető. Okai közismertek. Inkább meg kell fordítani a dolgot: feltételezve, hogy egyetemeinknek elég gyakorló-helyet és fel-