Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
FOGORVOSKÉPZÉS 135 tat. Dokumentációra persze szükség van. De ez nem pótolja a ténylegesen elvégzett és ellenőrzött munkát. Más részről az előírt gyakorlatokat csak akkor lehet végrehajtani, ha minden egyes hallgatónak megvan az állandó munkahelye, mégpedig lehetőleg az egész tanulmányi idő alatt, — de legalábbis egyegv évben. Ez rendkívül fontos. Akkor ugyanis megismeri és hozzászokik gépeihez, műszereihez és megtanulja azok megfelelő gondozását, karbantartását is. Ehhez persze annyi gyakorló munkahely kellene, amennyi a három klinikai évfolyam létszáma. A beteg-gyakorlatokhoz ezenkívül az is szükséges, hogy kellő számú és változatos beteganyag álljon a teljes oktatási idő alatt rendelkezésre. Ennek megvalósítása legkönnyebb a protetika tárgykörében, mert ezt a munkaterületet bírják legkevésbé kapacitással a tanácsi rendelők, és általában, nem lévén szó sürgős munkákról, egyszerű a beütemezés és előjegyzés is. Ez elsősorban a kivehető pótlásokra áll. A fix pótlások, különösen az esztétikus hídhorgonyok elkészíttetése valamennyi hallgatóval már nagyobb gondot okoz, és sajnos sok olyan fogorvos kerül ki az egyetemről, aki soha életében nem csinált még 3/4 koronát, jacket koronát, Richmond-koronát stb. betegen. A gyermekfogászati gyakorlatokon nem mutatkozik probléma, mert a klinika részt vesz a területi betegellátásban és így a beteganyag adva van. Az orthodontia helyzete pedig ugyanolyan kedvező, mint a fogpótlástané. Nehezebb az elosztás főleg az endodontiai esetek jelentős részének sürgőssége miatt a konzerváló fogászatban, és legnehezebb az ambulans szájsebészet területén. Itt ugyanis az esetek többsége sürgős, másrészt ezen a területen igénylik a tanácsi rendelők a legkevésbé a segítséget. Hozzátartozik ehhez az is, hogy az endodontia fejlődésével a sikeresen gyógyult esetek arányában csökken a szájsebészeti ellátásra szoruló betegek száma. Felmerül tehát a kérdés, hogy adott körülményeink között mit tehetünk az oktatás módszereinek megjavítása érdekében. 1. Vonzóbbá, érdekesebbé kell tennünk az előadásokat, ha már egyelőre nem helyettesíthetjük őket a sokkal célszerűbb kis csoportos oktatással. Ezt pedig az audiovizuális eszközök széleskörű alkalmazásával érhetjük el legjobban. A színes diapozitív, amit néhány évvel ezelőtt még a szemléltetés csúcsának tartottunk, ma egymagában már nem elegendő. A tananyag könnyebb memorizálását célozza az egyidőben történő kettős vetítés, például kóros elváltozás fényképe plusz rtg-kép, vagy daganat képe és szövettani metszet stb. Emellett szükség van jó színes oktatófilmekre és, ami közvetlenségénél és élményszerűségénél fogva még előnyösebb, televíziós követítésekre. Ez is jól kombinálható vetített diapozitívekkel, például műtét televíziós közvetítése és közben az eset rtg-diapozitívje, vagy a műtét egyes fázisairól készített sematikus ábrák vetítése. Az optimális a színes televízió volna, ez azonban még technikailag sokkal fejlettebb országokban sem működik jól, annak ellenére, hogy rendelkezésre áll, mert rendkívül munka- és személyzetigényes. 2. Részben jobb betegirányítással, részben pedig a gyógyító intézetekkel való szorosabb kooperáció révén biztosítani kell, hogy a hallgatók minden szakágazatban megszerezhessék a szükséges gyakorlati tudást. Megfontolás tárgyává kell tenni, hogy nem kellene-e valamennyi klinikának ugyanúgy részt vennie a területi betegellátásban, mint a Gyermekfogászati Klinikának. 3. A távolabbi, de nem túl távoli — legfeljebb 4—5 éves — perspektívában meg kell teremteni a kis csoportos oktatás feltételeit a budapesti egyetem fogorvostudományi fakultásán is.
