Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1970-04-01 / 4. szám

BIOMETRIA

103

eredményt eltorzító hatást hívjuk terminus technicussal rejtett szisztémás hatásnak. Itt a rejtett szisztémás hatás a felutazás okozta nehézség, kellemetlenség.

Annak ellenére, hogy ilyen sok buktatója, sok disqualificalo hibája lehet a katamnestikus vizsgálatnak, mégis hasznos, mégis adhat helyes felvilágosítást. Olyan sok beteget kell megvizsgálnunk, hogy a távolmaradó, nem válaszoló kis hányad, ne zavarja a végeredményt. Így pl. ha a gyökértömés chronikus hatását akarjuk vizsgálni, a kiküldött leveleknek csak kb. a felére kaptunk választ. Ez tehát távolról sem elegendő. A nem reagálóknak újból írunk és így a címzett ismeretlen-ekkel együtt talán már a 3/4-énél tartunk. Ezután ki kell írni az ismeretleneknek és ennek a hiányzó negyednek a személyi adatait és a lakásnyilvántartó megmondja, hogy ezek élnek-e és ha igen, hol. Csak a disszidáltakról nem tud többet mondani a disszidálás dátumánál. Nagyon hálásnak kell lennünk a nyilvántartó parancsnokának, Palásti László ezredesnek, hiszen ő ellenszolgáltatás nélkül, a tudományos munka megsegítésére ad nekünk nélkülözhetetlen segítséget. De ez természetesen azt is jelenti, hogy olyan formában kell elkészítenünk a kérőlapokat, hogy nekik minél kevesebb munkát okozzanak. Világirodalmi adatokra hivatkozva megállapíthatjuk, hogy a „követésnek” legalább 90%-osnak kell lennie ahhoz, hogy elfogadhassuk az eredményt. Ezt hangsúlyozni kell nagyon, mert a legutóbbi időben derült ki, hogy a 90% az alsó limit és emiatt — sajnos — nemritkán olvashatunk a folyóiratokban ennél sokkal kisebb követési arány mellett levont és ezért korántsem megbízható következtetést.

A fogorvosok azonban különlegesen nehéz helyzetben vannak a 90%-os követés szempontjából. Ugyanis mindenki sokkal többször esik át fogászati kezelésen, mint pl. cholecystectomián. így érthető, hogy kisebb fontosságot tulajdonít neki és emiatt kevésbé „reagál” a kérdésre és főleg a behívásra. Azaz, a fogászatban nem ragaszkodhatunk ehhez a 90%-hoz. (Az előadást követő vita során — helytelenül — maximalista voltam. Belátom, tévedtem.) Ennek ellenére törekednünk kell, hogy minél jobban megközelíthessük. így pl. ha eredetileg behívtuk őket, akkor a „makacsoktól” legalább levélválaszt próbáljunk szerezni. Továbbá, nem egy helyre személyesen kell kimennünk és ez nemcsak fáradtságos, de nemritkán kellemetlen is lehet. Megtehetjük, hogy a vidékre költözött „nem reagálókat” kihagyjuk. Megtehetjük, mert egy-egy fog állapota nem befolyásolja a vidékre költözést. (Azaz „technikailag” úgy tekintjük a vidékre költözöttet, mint az intercurrens betegségben meghaltat, N. B. Tumor esetén nem lehet így eljárnunk!) Megtehetjük, hogy csak a kezelés idején pesti lakosokat hívjuk be, de akkor a következtetéseink is csak a helybeliekre vonatkoznak. (Itt utalok a fentebb említettekre.) Az is lehet, hogy csak a közelben lakókat hívjuk be. Más esetben a collaboratio segít. így pl., ha az újra vizsgálandók még iskoláskorúak, ki tudjuk „nyomozni” az iskolát és az iskolafogorvos segíthet. A nem nagy mozgású vidéki településeken pedig a helybeli fogorvos. Megesik, hogy a kezeltek egy részénél az egyik (A), a másik részénél pedig egy másik (B) eljárást alkalmaztunk. Abban az esetben, ha kellően biztosak lehetünk abban, hogy nem volt különbség az allocatióban (nem történt pl., hogy inkább a súlyosabb esetek kapták az A kezelést), bátrabban járhatunk el. Ugyanis, ha a távolmaradók aránya kb. egyforma a két különbözően kezelt csoportban, akkor jogos az összehasonlítás. De az így nyert eredmény nemigen adhat quantitativ információt: csak annyit mondhatunk ugyanis, hogy az egyik hatásosabb, de arra, hogy mennyivel hatásosabb, már nem felelhetünk. Valóban csak a vizsgáló leleményességén múlik, hogy mennyire tudja—bocsánat a kifejezésért— „feltornázni” az információszerzést. Itt is — szakmai tudásunk és lehetőségeink alapján — a legjobb kompromisszumot kell megtalálnunk a pedantizmus és a