Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

FLUOROZÁS

3

981—1806 ml átlagos vízfogyasztást mértek. Mi lehet a gyermekkorban mutatkozó elég nagy mértékű eltérésnek az oka ? A vizsgálók elég pontos adatokat vettek fel a szülői háznál, egyes esetekben az iskolában is. De mi történt a játszótereken, az utcán, amikor a gyermekek felügyelet nélkül maradtak? Ilyenkor, játék közben és után a vízigény a legnagyobb. Azt hiszem nem tévedek, ha azt gondolom, hogy gyermekkorban legalább 30%-os hibaforrással kell számolni. A felnőttek adatai megbízhatóbbak.

Mühlemann az idézett szerzőknél kiszámította a vízfogyasztás felső határértékeit. Ezek a következők: Neumannál 6 éves korig 840 ml, Walker és mtsainál 3—5 éves korban 960 ml, 5—8 éves korban 1100 ml, Bonham és mtsainál 6 éves korban 1140 ml, míg Galagan és mtsainál 3 éveseknél 1570 ml és 6 éveseknél 2350 ml. Ezek az adatok viszont érthetően az elméletileg számított legmagasabb értékek felett vannak.

c) Az 1 mgjl fluortartalmú ivóvízfogyasztással bevitt F-mennyiségek

Ha a mérésen alapuló átlagos vízfogyasztási adatokat vesszük alapul, akkor

— Crosby és Shepherd szerint 3—6 éves gyermekeknél télen átlagosan 0,20 mg, nyáron 0,29 mg F jut a szervezetbe;

— Walker és mtsai szerint 9—12 hónapos korban átlagosan 0,16 mg, 8—12 év között 0,49 mg a F-bevitel;

— Neumann szerint az átlagos F-bevitel 6 éves korig 0,29 mg;

—- Bonham és mtsai szerint 6 éves korban átlagosan 0,15 mg F jut a szervezetbe ;

— Galagan és mtsai értékei nagyobbak. Figyelembe kell venni azt is, hogy Crosby és Shepherd Ausztrália-i Perth-ben, Galagan és mtsai Kaliforniában végezték a méréseket. Walker és mtsai négy különböző klimatikus hely adatait egyesítve közük.

A most felsorolt F-mennyiségekkel számottevő cariesreductiót elérni nem lehet. Erre jó példa a 17 éves svájci konyhasóflurozási tapasztalat, ahol a vízfogyasztás mérése útján nyert adatoknak megfelelő, sőt olykor nagyobb F- adagokkal csak kb. 25%-os caries-csökkenést értek el (13, 14, 30, 31, 32, 33).

Nagyon valószínűnek látszik tehát, hogy gyermekkorban 1—15 év között a testsúlykg-ra eső F-szükséglet az 1. táblázat szerint átlagosan 0,03 mg-ra tehető. A szélső értékek 0,02—0,04 mg. Ilyen felvétel mellett az összes bevitt napi F-mennyiségek az 1. táblázaton láthatók. Egyéves korban ez átlagosan 0,37 mg, 13—15 éves korban 1,36 mg. Ezek az adatok mind a Mühlemann által kiszámított felső határértékek alatt maradnak. A testsúlytól függően természetesen a szükséglet változik. A gyermekkorra vonatkozó saját számításaim tehát megerősítik McClure megállapításait.

A felnőttkori adagok a 2. táblázaton láthatók. Ebben a korcsoportban azonban már különösen számítani kell a lökésszerűen, szezonálisan vagy esetleg folyamatosan is kiugróan nagyfokú vízfogyasztásra és ennek megfelelően nagy fluorbevitelre. Úgy látszik, hogy a lökésszerűen bevitt nagyobb F-adagok nem károsítják az egészséget. A folyamatosan sok vizet fogyasztók (kohó- és egyéb melegüzemi dolgozók) egészségügyi szűrővizsgálatát a jövőben az 1 mg F/l ivóvizes területeken külön gonddal kellene végezni. Ezek egészségügyi vizsgálati adatai, kisebb létszámuk miatt, a nagy statisztikákban eddig eltűnhettek.

Fentiek alapján az 1. és 2. táblázatban megadott összes és testsúlykg-ra kiszámított értékeket — nagy valószínűséggel —az ivóvíz útján a szervezetbe bevihető átlagos optimális F-mennyiségeknek tekinthetjük. Fia az ivóvíz 1 litere 1 mg F-t tartalmaz, akkor mérsékelt égövi klimatikus viszonyok között, középértékben ilyen F-adagok