Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1969-11-01 / 11. szám

REINCLUSIÓ

345

környezetéhez zavartalanul megtartani. A műtét során — miként eleve vártuk —- a sinus maxillaris megnyílt; elsődlegesen zártuk; a műtéti seb p. p. gyógyult.

Az eltávolított készítményen szabad szemmel kóros elváltozást nem észleltünk. Fixálás és salétromsavas decalcinálás után a fog koronáját átlósan átszelő corono-apicalis metszeteket készítettünk a környezetével együtt beágyazott fogból. Sajnos, a mésztelenítés során a fog gyökérfelszínéhez tapadó vékony csont lemezek nagyobb darabjai leváltak, de kisebb fragmentumok megtartották összeköttetésüket a foggal.

Az azannal festett metszeten látjuk (2. ábra), hogy a sejtmentes cement néhány mm kiterjedésben gyökérhártya közbeiktatása nélkül lemezes csontszövettel függ össze, amely viszont közvetlenül folytatódik a környező spongiosa-állományban. A cement- és csontszövet keskeny gerendák révén kapcsolódik egymáshoz; ezekben fiatal osteocyták láthatók.

A szövettani készítményekkel kapcsolatban említést érdemel még a gyökér felszínének túlnyomó részére kiterjedt hvpercementosis, valamint a pulpa vitalitása.

Megbeszélés: Az irodalomban aránylag nagy számban találunk utalást elsüllyedt fogakra, de értékelhető feljegyzést a fog előző állapotáról csak elvétve. Mint említettük, a maradófogakkal ellentétben sokkal gyakoribb az elsüllyedt tejfog, majdnem mindig tejőrlő. Az anomália egy, két, néha négy, egyszermásszor mind a nyolc tej molárison, kivételképpen egy-egy tej metszőn is előfordul. A maradófogazatban többnyire egyetlen fog süllyedt el. Biedermann nagyobb anyagot felölelő statisztikája szerint férfiakon gyakoribb mint nőkön; a leggyakrabban a 10—18 éves korosztályban észlelhető. Ennek kézenfekvő oka, hogy a maradó- és tejfogakat általában nem választják külön, a tejfogak pedig a megadott korhatáron túl már nincsenek meg, mert közben eltávolításra kerülnek. Bieder man 221 ankylosisos foga közül 5 esett maradó felső és 13 maradó alsó fogra, a többi tejfogra. Egyetlen felső első nagyőrlő található ebben az anyagban.

Klinikai megjelenése formáját illetően helyes a közkeletű megkülönböztetés a gyakoribb részleges elmerülés és a teljes reinclusio között. A részlegesen elmerült fog koronája még kiáll az íny szintjéből — ennek felel meg leírt észleletünk —, teljes reinclusiókor azonban az egykor látható volt koronát látszólag teljesen fedi az íny. Valójában ez esetben is bejutunk szondával a rágófelszínig a lágyrészek sértése nélkül. Egyedülálló kivételnek számít a Stanhope által leírt amalgámmal tömött felső második kísőrlő, amely besüllyedt a csont mélyébe a többi fog gyökércsúcsának szintjéig, sőt ott tovább vándorolt. Teljes reinclusio esetén, ha véletlenül röntgenkép- vagy modellsorozat nem készült a gyermekről, csak a fogon talált tömés vagy fogorvosi beavatkozás félreismerhetetlen nyoma szolgálhat annak bizonyítékául, hogy a kérdéses fog eruptiója megtörtént; esetleges szuvas roncsolás ezt nem bizonyítja, mert a fogat borító lágyrészek folyamatosságának kis megszakadása is lehetővé teszi a szuvas roncsolás kialakulását, amint ezt az eruptio gingivalis stádiumát elért, de impactiója miatt koronája tekintélyes részén lágyrészborította alsó bölcsességfogon gyakorta láthatjuk.

Az anomalia keletkezésének módját illetően az irodalomban különböző elképzelésekre bukkanunk:

/. A két szomszédos fog egymás felé dőlve megakadályozza, hogy a közöttük elhelyezkedő — elsüllyedő — fog a rágósíkig emelkedjék. így nyilván csak oly fogon alakulhatna ki a tárgyalt rendellenesség, amely szomszédjainál később tör át. 2. A részben már kinőtt fogat két szomszédjának állandó, bár