Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1969-04-01 / 4. szám

GYULLADÁSOS PULPÁJÜ FOGAK

103

dokkal kezelt fogak akár évekig is életben maradhatnak, de hajlamosak elhalásra, s bármikor eplusztulhatnak. A teljes gyógyulást keményállomány képződés bizonyítaná, ez azonban, mivel a corticoidok a dentinképzést gátolják, nem vagy csak igen ritkán jön létre. Ezzel szemben Arnold kutyafogakon, melyeket Ledermix-szel direct sapkázott, masszív dentinhíd-képződést talált.

A közlemények, melyek az eredményekről számolnak be, gyakran tartózkodóak, de a sikerhányad mindig magas. Közülük néhány: Schroeder és Triódán 90 esetről számolnak be, melyeket 1960-ban triamcinolon-f streptomycinnel kezeltek 95%-os sikerrel. 1962-ben Trader 60 esetben Ledermix-szel 90%-os sikert ért el. 1966-ban Maeglin, Gülzow és Thoman 159 esetben sapkázott dexamethasonnal, az eredmény 90%. Allwright és Wong 42 esetben Ledermix-szel 80%-os sikerről számolnak be. Ivanov, Szernenova, Gutorova, Ivanova, a hazai szerzők közül Debreceni, Bárdos, Rudas, Ürmösi és Láng jó eredményekről adnak hírt.

Mi magunk is végeztünk klinikai kísérleteket corticoid-antibioticum kombinációjával; a következőkben ezekről kívánunk beszámolni.

Kísérleteinket háromféle sapkázóanyaggal végeztük. Az első saját készítésű por volt, melyet közvetlenül a sapkázás előtt dest. vízzel kevertünk. A por 3% triamcinolont és 3% xanthomycint tartalmazott. A másik, ideiglenesen Denton elnevezésű szer corticoid komponense a hazai depersolon (3. sz. képlet), az antibioticum itt is xanthomvcin volt, a készítmény még helyi érzéstelenítőt is tartalmazott. — Végül eseteink egy részében összehasonlításként Ledermixet alkalmaztunk. Ez utóbbi szer triamcinolonacetonidot (4. sz. képlet), illetve ledermycint tartalmaz.

A corticoidok sikeres alkalmazásának előfeltétele a helyes diagnosis. Amenynyiben a fogbélgvulladás kiterjedtebb, sikerre nem számíthatunk, tehát csak hyperaemiánál és kezdeti serosus pulpitiseknél alkalmaztuk. Ugv látjuk, hogy az eredményeket nagyban befolyásolja jelenlegi pulpitis diagnosztikánk tökéletlensége. A vitalitás-vizsgálat moláris fogaknál bizonytalan, s nagyrészt a betegek subjektiv panaszaira vagyunk utalva. Korrekt diagnosis felállítására törekedve Prader a kezelt fogak mindegyikénél az expositiónál bekövetkező vérzésből haemopulpogrammot készített. Igv diagnosisa biztosabb volt, s eredményei is kitűnőek. Kísérleteink elején haemopulpogramm készítésével mi is próbálkoztunk, de mivel ilyenkor a pulpakamrát minden esetben exponálni kell, erről a későbbiekben lemondtunk. Sapkázásainkat csupán hyperaemia esetén, illetve friss, biztosan serosusnak tekinthető pulpitiseknél alkalmaztuk, ahol a fog kifejezetten hidegre volt érzékeny, illetve hideg ingerrel pulpitises rohamot tudtunk kiváltani. Kopogtatási érzékenység nem volt és a betegnek maximum J/2—1 napja voltak pulpitises rohamai.

Összesen 186 esetben végeztünk sapkázást. A biztosan negatív eseteket és a későbbi kontrolion megjelenteket értékeltük. Eszerint összesen 131 kezelt esetről számolhatunk be, 55 beteg nem jelent meg ellenőrzésen. A 131 esetből sikeres volt 104 fog kezelése, ez 79,3%-nak felel meg. Sikertelen volt 27 kezelése (20,7%). A kezelt fogak közül 118 molaris és 13 praemolaris volt. A kezelt fogak kiválasztásánál a molárisokat azért részesítettük előnyben, mert ezeknél a jobb collateralis keringés miatt nagyobb a gyógyulás lehetősége, másrészt az irodalomban a corticoidokkal szemben gyakran említett aggályok miatt a biztosan gyökérkezelhető fogakat nem akartuk esetleges elhalásnak s így betegünket a góc veszélyének feleslegesen kitenni. Direkt sapkázást végeztünk 38 betegnél, míg indirekt esetünk 93 volt. Az eredményben eltérés mutatkozott, mert indirekt sapkázásaink során jó eredményt 85,6%-ban értünk el, míg a direkt eseteknél csak 68,5%-ban.