Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1968-12-01 / 12. szám

MAXILLA TÖRÉSE

257

foglalkozásukkal kevésbé jár együtt a trauma lehetősége, másrészt e foglalkozási csoport létszáma jelentősen kisebb, főképp 28 éves időkivetítésben. A 13 katona közül 9 hadicselekmények kapcsán sérült, 4 békeidőben (2 közlekedési, 1 figyelmetlenségből származó lövési- és 1 suicidium miatti lövési sérülés). Az 5 iskolás gyermek közül hármat ló rúgott meg (e gyermek-sérülést már Csepma is megemlítette), egy szekérről esett le, egyet motorkerékpár ütött el. Adatainkkal megegyezően SzimanovszJcaja és Lurje beteganyagának is legnagyobb része fizikai munkás.

A sérülések évek szerinti megoszlását feltüntető oszlop-diagramon (2. ábra) szembetűnik, hogy a háború miatt a maxilla-törések megszaporodtak, majd a béke beköszöntével hirtelen megcsappantak. Az 50-es évektől kezdődően azonban e sérülések számában fokozatos emelkedési tendencia érvényesül, amely a közlekedés fejlődésének, ezen belül a motorkerékpárok gyors szaporodásának tudható be. A hatvanas évek elején látható kiugrást megokolni nem tudjuk; a kérdést több oldalról próbáltuk megközelíteni, értékelhető adatokat azonban nem nyertünk.

A sérülések idejének hónapok szerinti összeállításából kitűnik, hogy míg a két téli hónapban (december, január) a legkevesebb, addig a két nyári hónapban (július, augusztus) a legtöbb a sérülés (lásd 3. ábra). Ha a rendkívüli (háborús, lövési) sérüléseket leszámítjuk, akkor a téli mellett tavaszi-nyár - eleji hullámvölgyet is találunk. Nyáron a mozgalmasabb közlekedés és kinti mezőgazdasági munkák több balesetet okoznak, mint télen. A tavaszinyáreleji baleseti minimum okát is valószínűleg a mezőgazdasági munka ezen időre eső csökkenése váltja ki. Orsós járomcsonttörötteken a baleset időpontjának elemzésekor szintén bizonyos fokú évszakhoz kötöttséget figyelt meg.

Beteganyagunkban a sérülések okát a következő megosztásban találtam: közlekedés 34,2, lórúgás 25,2, egyéb mezőgazdasági sérülés, 2,7, ütés 14,3, ipari sérülés 10,0, lövés 10,0, egyéb 3,6%. Anyagunkat összehasonlításul az irodalom egyes adataival (33, 28, 21, 12, 30, 31) együttesen ábrázoltam (2. tábl.).

A táblázat jól mutatja, hogy a legtöbb állcsonttörést a közlekedés okozza. — Beteganyagunkban is ez a sérüléseknek kb. egyharmada (34,2%). Más statisztika (33, 28) szerint egynegyede (24,3, 27,0%), kevesebb, mint az ipari üzemi sérülés. Három összesítésben kb. 50%-ban, kettőben kb. 70%-ban(!) felelős a közlekedés a balesetért. A szereplő számadatok közül a legnagyobb (70,9%) a legkisebbnek (24,3%) közel háromszorosa; ez az eltérés szembetűnő. Gondolhatnánk, hogy az arccsonttörések száma — bizonyos fokig — a közúti közlekedés helyi fejlettségének is kifejezője lehet, a sérülések létrejöttében azonban a motorkerékpáré az elsőség.

Kramernek a második világháború éveiben feltűnt, hogy a háború ellenére a sérülések száma a békeévekhez viszonyítva nem szaporodott. Ennek magyarázatát a polgári motorozás háborús korlátozásában látja, azaz a háború sem okoz több arccsonttöróst a békeévek motorbaleseteinél. Müller adatai szerint a motorkerékpár- és kerókpárbaleset együtt háromszor annyi arccsonttörést okoz, mint az összes egyéb közlekedési eszköz együttvéve. Herrmann és mtsai, valamint Rowe és Killey magas számadatának is az a valószínű oka, hogy az összesítések időszakában országaikban még nagyon elterjedt közlekedési eszköz volt a motorkerékpár. Müller, valamint Schuchardt és mtsai beszámolóiban a közlekedési balesetek számaránya kb. 50%, három adatuk egymáshoz is közel áll; kb. a mai nyugat-európai átlagnak felel meg. McCoy és mtsai szerint arccsonttörött gyermekek sérülését 45,5%-ban autóbaleset okozza; ebből utasként 25,6, gyalo-17

I I - ben lévő szóm a háborús sérülteket jetzt 3. ábra