Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1968-12-01 / 12. szám

MAXILLA TÖRÉSE

255

A Debreceni Orvostudományi Egyetem Stomatologiai Klinikájának közleménye (igazgató : Adler Péter dr. egy. tanár)

A maxilla törése a Debreceni Stomatologiai Klinika 1940 — 1967. évi anyagában

írta: SZABÓ CSABA dr.

A fej- és arcsérülések jelentős megszaporodását századunkban a közlemények egyöntetűen a motorizálással és a közlekedés ebből folyó növekedésével hozzák kapcsolatba. A mai közlekedési balesetnél (a gépesítés és gyorsaság megnövekedése következtében) sokszorosan nagyobb erők hatnak, mint valaha, ami több és súlyosabb baleset formájában is kifejezésre jut (31, 13). Az állcsonttörés békében, az első világháború előtt ritkán fordult elő; még három évtizeddel ezelőtt is leggyakrabban a foglalkozásból származó (mezőgazdasági és ipari) baleset okozta, illetőleg inkább a háborús sérülések között szerepelt (5, 10). A sérülések száma és súlyossága Angliában csak az első világháború idején tette indokolttá külön maxillo-facialis osztály létesítését (29), amelyben plasztikai sebészből, szájsebészből, anaesthesiologusból és prothetikusból álló speciális csoportok dolgoztak.

Az állcsont alakja, szerkezete, helyzete és összeköttetése környezetével nem azonos a mandibuláéval, ezért nemcsak az állcsont törése, hanem a törött állcsont viselkedése is eltér az állkapocsétól. A törött maxillára nem hat izomhúzás, beékelődésre hajlamos, a dislocatio nélküli törés kezelésre alig szorul, aránylag gyorsan, 3—4—6 hét alatt gyógyul. — A darabos, nagy (főleg dorsalis irányú) dislocatióval, beékelődéssel járó törés kezelése viszont az esetleg vele társuló egyéb csonttörés és acut idegrendszeri károsodás miatt nehéz feladat, és gyógyulása sem minden esetben kielégítő.

Törhet a maxilla direkt és indirekt úton. Indirekt törés jön létre, ha a nagy erővel felütött vagy előrehajtott fejtartásban a sternumnak szorult mandibula összeroppantja. A törésvonalak általában nem respektálják a csonthatárokat, ezért sokan állcsonttörés helyett az arcközépharmad-törés elnevezést használják.

A maxilla töréseinek Le Fort-féle hármas osztályozása általánosan ismert. E beosztás a törésvonal félodali lefutására is alkalmazható, és a különböző fokozatok kombinációjának megkülönböztetésére is alkalmas (29). Wassmund a Guerin-fracturán kívül (amely megfelel a Le Fort I. törésnek) négy típust felölelő beosztást ajánl. Az amerikaiak (34) horizontális, piramis alakú, transversalis és comminutiv arckoponyatörést különböztetnek meg. Ugyanakkor Roccia partialis, totalis és multiplex maxilla-fracturát ismer. Re és Odasso komplikált beosztásukban az arc középső harmadának 20 különféle törését írják le, de ennek rendszeres használhatóságáról nyilván ők maguk sincsenek meggyőződve. Reichenbach úgy találta, hogy az arcközépharmad-töröttek alig 20%-ában beszélhetünk a Le Fort, Wassmund vagy Thoma által leírt typusos törésvonalról. Caldwell a maxilla-töréseket a gyakorlat számára egyszerű és komplikált, új és régi csoportosításban különíti el. Véleményünk szerint a beosztásokkal szemben csupán annyi igényt szabad támasztani, hogy azok — a súlyosságban jelentősen eltérő maxilla-törések között — hozzávetőleges, de a gyakorlat szempontjából értékelő eligazítással szolgáljanak. E követelményeknek szerintünk a Le Fort-féle beosztás jobban megfelel a későbbieknél, klinikánkon ezért ezt használjuk.

Klinikánk 1941—50 közötti beteganyagából a mezőgazdasági eredetű sérüléseket Csepura, az 1951—55. évi csonttörötteket pedig Schweigt már feldől-