Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
FLUORTABLETTA 203 művelődésügyi osztályok) megértő közreműködése és aktív munkája nélkül eredményt elérni nem lehet. Különösképpen szükséges ez azért is, mert — ismét gondolatként felvetve — a megindult és zökkenőmentesen folyó akció úgy válhat majd teljes értékűvé, ha a háromévi óvodai tablettaszedést a gyermekek az általános iskola négy alsó osztályában is folytathatják. Feltétlenül meg kell említenünk, hogy csak a legnagyobb elismeréssel nyilatkozhatunk a Szolnok megyei munkában részt vevő művelődésügyi szervekről, a megyei vezető óvónőről és valamennyi óvoda vezetőjéről. Nem lehet okunk tehát feltételezni, hogy más városokban és megyékben ne lelnénk hasonló megértésre és segítségre. Természetesen egy országos kiterjesztésre kerülő akcióhoz a Művelődésügyi Minisztérium rendelkezései is szükségesek. Összefoglalás A fluortablettás caries-prevenció gyakorlati végrehajtására kidolgozott programot ismertetnek a szerzők. Munkájuk alapját Szolnok megye négy városának bölcsődéiben és óvodáiban egyéves kísérleti szervezésű, majd egyéves rutinszerűen folyó tabletta-akció eredményes végrehajtása képezi. Szervezési programjukat táblázatosán összefoglalva vezérfonalul ajánlják más városokban és megyékben megindítandó hasonló munkához, melyben a megyei főstomatológusok szerepét hangsúlyozzák. IRODALOM. 1. Adler P. : Orv. Hetil. (1965). 105. 529 — 533. — 2. Hanny I, —Horváth I. —Földvári I. P. : Z. ges. Hyg. (1966). 12. 750-754. — 3. WHO Techn. Rep. Ser. (1958). 146. — 4. Oravetz P. : Gyermekfogászat és a gyermekkori fogászati megbetegedések megelőzése. Medicina. Bp. 1959. — 5. Oordonoff, T. — Minder, W. : World Rev. Nutr. Diet. (1960). 2. 209 — 242. — 6. Binder К. : Wien. Med. Wschr. (1953). 113. 346 — 349. — 7. Huszár Oy. (ismertetésében) : Fogorv. Szle (1964). 57. 377 — 382. — 8. Tóth К. : Népegészségügy (1965). 46. 289 — 293. И. Хан ни, И. Хорват, П. И. Фельдвар и: Проведение организационной программы массовой профилактики кариоза таблетками фтора. Авторы излагают программу, разработанную для осуществления профилактики кариоза таблетками фтора. На основании работы авторов в яслях и детских садах 4 городов комитата Сольнок уже почти один год успешно проводится профилактика этими таблетками. Авторы приводят в таблице программу организации этого мероприятия. Dr. I. II a n п у, Dr. I. Horváth und Dr. I. P. Földvári: Ein zur Durchführung einer Massenkariesprevention mittels Fluortableiten empfohlenes Organisationsprogramm. Die Verfasser geben ein zur Durchführung einer Massenkariesprevention mittels Fluortabletten ausgearbeitetes Programm bekannt. Auf Grund ihrer Arbeit wurde in vier Städten des Komitates Szolnok in Säuglingsheimen und Kindergärten eine einjährige experimentelle Organisation, dann eine einjährige routinemässige Fluortabletten-Veraberichung durchgeführt. Es wird das Organisationsprogramm in Tabellen zusammenfassend dargestellt.