Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-05-01 / 5. szám
LEKTORI GONDOK 151 LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ ÉS A SZERZŐKHÖZ Lektori gondok Minden folyóirat szerkesztősége a beküldött kéziratokat általában lektoráltatja, azaz a kéziratok feliilbírálaton esnek át. A lektor képességei arányában szakszerű véleményt formál, mellyel a kéziratot elfogadja, változtatást javasol, vagy elveti. A szerkesztőt a lektor véleménye többé-kevésbé köti, hiszen a lektort 6 választja meg a közlemény tárgya szerint. Véleményeltérés esetén másik lektortól is kérhet bírálatot. A Fogorvosi Szemle szerkesztősége részéről esetenként lektori megtiszteltetésben részesülök. Feladatomat a szerkesztőséggel teljes egyetértésben szoktam megoldani. Nincs köztünk nézeteltérés. Újabban azonban mindinkább sokasodnak a lektornak és szerkesztőségnek egyaránt fejtörést okozó kéziratok. Helyesnek találom ennek megtárgyalását a nyilvánosság előtt. Általános jelenség a tudományos irodalomban a matematikai elemzések bővülése, szaporodása. E nézőpontból — első közelítésben — a szaksajtó közleményeit két csoportba sorolhatnánk. Az egyik csoport tárgyánál fogva a közvetlen gyakorlati ismereteket bővíti, a másik a mélyebb elméleti tudományosság gyarapítását szolgálja. Szakmánkban az első csoportba a diagnosztikai és terápiái haladás, az anyagok és gépi felszerelések területén történt újabb felfedezések ismertetése és hasonlók tartoznak, míg a második csoportra inkább jellemző a mind gyakoribb és terjedelmesebb matematikai-statisztikai elemzés. A külföldi irodalomban — láthatólag — nem okoz gondot a közlemények egy tekintélyes részének matematikai telítettsége, bár nem teljesen egyértelmű az álláspont, és a felesleges — „dekoratív” (Fenney) — matematizálás ellen gyakran hangzik el kritika. A kilengésektől eltekintve azonban nem lehet vitás, hogy a matematika térhódítása a kutatás eredményessége megbízhatóságának és az elmélyült tudományosságnak fokozott biztosítéka. A hazai szaksajtó ma még nem minden tekintetben azonosítható bármelyik külföldivel. Utóbbiak között szép számmal vannak olyan terjedelműek (és példányszámúak), melyek a feltöltés és változatosság érdekében — hogy úgy mondjam — mindent „bevesznek”, hiszen az olvasók mindegyike megtalálja az őt érdeklő rovatot (már akik egyáltalán olvasnak, vagy legalább böngésznek). Legtöbbjüket ott sem érdekli a matematika, ezt nyugodtan merem állítani, de ezeket a részeket — az imént mondottak alapján —- minden emóció nélkül továbblapozzák. Ä magyar F. Sz.-nek mind terjedelme, mind olvasótábora számszerűen érthetően igen szerény. Lapunk nem helyezkedhet minden fenntartás nélkül arra az álláspontra, hogy csak a legegzaktabb tudományt szolgálja, függetlenül attól, hogy ez az olvasók mekkora hányadát érdekli. Nem vitás persze az sem, hogy az elmélyült tudományosság irányába mutató nevelő-oktató funkció minden tudományos szaklapnak eo ipso feladatai közé tartozik, — ha a tudományos jelzőre egyáltalán igényt tart. Az általánosságok után konkrét eseteket szeretnék kissé boncolgatni és méltatni. Két kézirat a közelmúltból fogászati statusvizsgálatokról számol be és különösen az egyik alig tartalmaz egyebet, mint az adatok statisztikai elemzését olyan terjedelemben és részletekbemenően, melyből e szakmában járatlan semmit nem ért. A munka különben tudományosság, szakszerűség, feldolgozás és konklúzió szempontjából nem kifogásolható. De vajon a F. Sz. olvasótábora elé való-e? A lektor nincs könnyű helyzetben, bár e kérdésben a végső szót nem ő mondja ki. A kézirat átolvasása után az első benyomás hatása alatt alulírott lektor kívánatosnak látta, hogy a szerzők az elemző metódusokról mégis csak adjanak némi tájékoztatást. Vesztére! A szerzők „a szerkesztőség kívánságának készséggel eleget téve” a már amúgyis 17 gépelt oldal terjedelmű matematikát megtoldották még három oldallal, melyben a matematikai fogalmakat gépiesen definiálták. Ebből mutatóban közlöm az első három definíciót. Ingadozási keret. Valamely mennyiségi ismérv maximum- és minimum-értékeinek megnevezése. Szóródás. Valamely mennyiségi ismérv értékeinek különbözősége. Megbízhatósági határ. Az az értékköz, amely adott valószínűséggel magában foglalja egy reprezentált alapsokaság — általunk pontosan nem ismert — átlagát. És így tovább. A lektor saját dugába dőlt: nyilvánvaló, hogy a járatlan olvasók ismereteit e definíciók semmivel sem viszik előre, a járatosaknak pedig nincs rá szükségük.
