Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám
104 PÓNYI SÁNDOR DR. Dr. G. G e r é b und Prof. Dr. K. Tóth: Erfahrungen mit psychologischen testen bei den Aufnahmeprüfungen der Zahnmediziner—Aspiranten. Die Verfasser haben neben den fachlichen Aufnahmeprüfungen einfache, leicht durchführbare, adäquate Proben zusammengestellt, um mit deren Hilfe die Manualität und die Konzentrationsfähigkeit der Probanden ebenfalls prüfen zu können. Auf Grund der Schwere der einzelnen Proben wurde eine Formel ausgearbeitet, um eine Rangordnung der Ergebnisse der einzelnen Kandidaten fest stellen zu können. Anhand dieser beiden Untersuchungsmethoden kann sich in extremen Fällen die Notwendigkeit ergeben, den Kandidaten vom Ergreifen des zahnärztlichen Studiums abzuraten, bezw. ihn innerhalb der medizinischen Wissenschaft auf ein anderes, nicht so ausgesprochen manuelles Fachgebiet zu lenken. Neben den herkömmlichen Aufnahmeprüfungen geben ergänzende psychologische Eignungsteste einen viel besseren Aufschluss, so dass man besonders bei gleicher Punktzahl in augenscheinlich positiven bezw. negativen Fällen, eine viel gerechtere und realere Entscheidung treffen kann. Die Verfasser arbeiten an der weiteren Verfeinerung ihrer Methode. Közlemény a Szegedi Orvostudományi Egyetem I. sz. Fog- és Szájbeteg Klinikájáról (igazgató : Hattyasy Dezső dr. egyetemi tanár, az orvostudományok doktora) Ajak- és szájpadhasadékok „korai” orthodontiai kezelése a glasgowi iskola szerint írta: PÓNYI SÁNDOR dr. C. Kerr McNeil (19, 20, 21) a glasgowi Dental School állcsontortopédiai osztályának vezetője 1950-ben írta le először az ajak- és szájpadhasadékkal született csecsemők korai orthodontiai kezelését. Az azóta eltelt közel 18 év elegendőnek bizonyult arra, hogy e módszer eredményeit értékelni tudjuk. Rajta kívül is számos szerző [Burston, W.R. (3, 4), Glass, D.F. (6), Hotz, R. and Graf—Pinthus, B. (11), Lindquist, R.F. (16), Kettle, M.A. (17), Rehák, R. (22), Swoiskin, B.L. (23)] foglalkozott az eljárás kritikájával, illetve tökéletesítésével. A zürichi symposiumon 1964-ben Európa vezető szájsebészei és orthodontusai arra a megállapításra jutottak, hogy a McNeil-féle elvek alkalmasak azajak- és szájpadhasadékkal született gyermekek műtétet kiegészítő kezelésére. Napjainkban ezek az elvek mindjobban az érdeklődés előterébe kerülnek, bizonyítja, hogy az Európai Orthodontiai Társaság (E.O.S.) berni 1967-es kongresszusa is napirendjére tűzte. Nagy-Britanniában évente kb. 900 ezer gyermek születik, ebből közel 20 ezer fejlődési rendellenességgel [Bacsich P. (1)]. A rendellenességek közül a spina bifida a leggyakoribb, utána második helyen a nyúlajak és farkastorok áll. Évente kb. kétezer csecsemő születik ezzel a defektussal. Walther (24) szerint átlagosan minden ezer újszülött közül 1 ajakhasadékos, minden négyezer közül pedig 1 izolált szájpadhasadékos. Az ajakhasadék legtöbbször fiúkon fordul elő és gyakrabban bal oldalon [Ladányi (15)]. Az izolált palatum-hasadékok viszont nagyobb százalékarányban lányokon. A nyúlajak (vagy ajakhasadék) a proe. nasofrontalis és az egyik vagy mindkét oldali proc. maxillaris mesodermájának tökéletlen egyesüléséből származik. Normális körülmények között az intrauterin élet 8. hetében kell a két oldalnak egyesülnie. Ez a fúzió általában az orralapról indul el, s az ajkak széle felé tart. Részleges összetapadás útján létrejöhetnek partialis ajakhasadékok is, melyek között vannak olyan formák, amikor csak a musculus orbicularis oris hasadt, a mucosa intakt. Az alveolus- és palatum-hasadékok a maxilla palatinalis lemezeinek és a nasalis nyúlványnak tökéletlen egyesüléséből szár
