Fogorvosi szemle, 1967 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1967-05-01 / 5. szám
130 SÖMJÉN IVÁN DR. A kapocsártalmak csökkentésére és kozmetikai szempontból újabban ismét ajánlják (Rehm, Böttger, Hoffmann, Kemény stb.) a hídpótlásoknál már régebben bevezetett, ún. kettős korona teleszkóp-rendszer alkalmazását. A teleszkóprendszer lényege: a támfogra korona készül (belső-patrica), a protézisbe pedig ennek megfelelő másik korona (külső-matrica) van bepréselve és ez tartja helyben a fogsort mégpedig úgy, hogy az behelyezéskor rácsúszik a támfog-koronára. A támfogakat a teleszkopizálás axialis irányban terhelvén, maximálisan kíméli, és mint ilyen, a protézis ideális támasztó és tartó eleme, mert minimálisra csökkenti az oldalirányú megterhelést. Ez az ideális — biomechanikai és kozmetikai szempontból is kiváló — támasztó-rendszer gyakorlatban mégsem tudott elterjedni, mert a protézisben a behelyezéskor már fixen beépített külső korona miatt a támfogakat tökéletesen kell párhuzamosítani. Sokszor a protézis még abban az esetben is nehezen helyezhető a szájba, ha csak egy fogat teleszkopizáltunk. Kühl szerint csak az alsó állcsonton érdemes alkalmazni a teleszkopizálást, de rámutat arra, hogy ennél a megoldásnál a behelyezés a protézist viselő ügyességére van bízva. Körber szerint a fogak párhuzamosításának nehézségei miatt alkalmazási lehetőségük korlátozott. Protézis készítésénél a parodontalisan megbetegedett fogak támfogként való felhasználásánál nagy gondossággal kell eljárnunk. Figyelembe kell venni a parodontalis károsodás milyenségét, horizontális vagy vertikális típusú-e az atrophia, a tasakképződés milyenségét, nagyságát és a fogak mobilitását. De nem hagyhatjuk ki a röntgenfelvételt sem ezen károsodások megítélésénél, bár az is igaz, hogy tisztán a röntgenkép alapján nem tudjuk a maradék fogazat teherbíró képességét megítélni. Mindennapos eset, hogy a röntgenkép aztmutatja, csak 2—3 mm mélyen van a fog az alveolusba ágyazva és klinikai vizsgálatkor mégis elég szilárd. Idősebb egyének horizontális atrophiájánál, ahol az alveoluscsontok elmeszesedése igen nagyfokú, ez gyakori jelenség. Míg a támfogak feladata a részleges protézis stabilitásának biztosítása és bizonyos esetekben a részbeni teherviselés is, addig a protézis által fedett szájpadi és alveolaris gerincnek feladata a rágónyomás elviselése és ennek a tűrése. Ez a tűrés a nyálkahártya összenyomhatóságán, ,,resilientiá”-ján belül van. Az összenyom hatóságon túli terhelés már fájdalommal jár és felléphet a nyálkahártya sérülése. Nincs egységes, határozott álláspont arra vonatkozólag, hogy egy vagy két maradékfog, főképpen pedig arra, hogy kezelt vagy kezelhető gyökér megtartható és megtartandó-e, ha fogsort akarunk készíteni. Rehm statikai és psychikai okokból is egyetlen fog megtartásának szükségességére utal, és ilyen esetben a teleszkopizálást tartja a legcélravezetőbbnek. Vollmar és Talkenberger szerint magános bölcsességfogak teleszkopizálásával a protézis rágóképessége és helybennmaradási képessége erősen nő. Vizsgálataik szerint az így felhasznált bölcsességfogak parodontalis elváltozást nem mutatnak, sőt több esetben látták a fog megerősödését. • Alsó protézisek készítésénél az egv-két maradékfogat is igyekszünk megtartani, mert a protézis helybentartását ezek biztosítják. Sokszor azonban a jobb esztétikai eredmény elérése céljából ezek a fogak a betegek kívánságára a fogó áldozatai lesznek még akkor is, ha az orvos tudja, hogy ezáltal csak kevésbé sikerült protézist lehet készíteni. Kezelt vagy kezelhető gyökereket a mindennapi gyakorlatban a fogrovosok el szoktak távolítani, pedig közismert, hogy egy meglevő fog jelenléte alsó protézis készítésénél mit jelent. Ezeknek a gyökereknek, mint természetes implantatumoknak a felhasználása nemcsak a protézis helybentartását biztosíthatja, de a saját fog jelenlétének tudata a teljes foghí-
