Fogorvosi szemle, 1967 (60. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

2

TÓTH KAROLY DR.

A fogászatnak mint egyetemi diszciplínának korszerű szinten való oktatása, illetve ennek megvalósítása ugyancsak Árkövy érdeme. Nedelkónnk is megvoltak már a lehetőségei, de ő elképzeléseit nem tudta valóra váltani, sőt munkássága egy kissé csalódást is okozott. Árkövy a fogászat oktatásának olyan szilárd alapjait rakta le, hogy az ő működése óta, ebben a vonatkozásban, ha olykor egy kissé lassú, de folyamatos fejlődés következett be. Kétségtelenül az ő érdeme az a felismerés, hogy a jó fogorvosnak egyben alapos és szükségszerűen mély orvosi elméleti képzettséggel is rendelkeznie kell. Elismerésre méltó és előre mutató felismerés volt ez, különösen abban a korban, amikor a fogászat oktatása még világszerte gyermekcipőben járt. Az is igaz azonban, hogy a gondolat túlhajtásából kisarjadó stomatológiai eszme már dogmatizmushoz vezetett. Terméketlen viták és ellentétek kiindulási forrásává vált, és azt hiszem egyik oka volt annak, hogy a szép kezdet után, a fejlődéshez nélkülözhetetlen további építkezés lelassult, sőt meg is állt.

Ez utóbb említett negatív vonástól eltekintve Árkövy küzdelme — azért, hogy a fogászat korszerű oktatása egy megfelelő épületben az egyetem keretein belül létrejött — sikerrel járt. Ezért is biztosít méltó keretet ez a mostani alkalom az Árkövyre való emlékezésre. Számunkra, szegediek számára, ez az emlékezés egyben lelkiismereti kötelességet is jelent. Ha munkánk olyan sikeres lesz, mint az övé, akkor az utókor nyugodtan állapíthatja majd meg, hogy ez folytatás az ő szellemi hagyományaiból táplálkozott.

Fentiek mellett Árkövy hazai és nemzetközi elismerését és sikerét elsősorban „Diagnosztikájának” megírása biztosította. Ezzel a könyvvel a magyar szakirodalom az elmúlt időben bőségesen foglalkozott. Kimerítően méltatta Salamon, Sugár és — éppen a legutóbbi szegedi vándorgyűlésen — Hattyasy. Éppen ezért engedjék meg nekem, hogy Árkövy egyik jóformán ismeretlen oldalát mutassam be. Salamon apró részletekre is kiterjedő könyve sem tesz említést arról, hogy Árkövyt a fogászati kutatás egyik alapvető kérdése, a caries problematikája is nyugtalanította.

A „Száj higiénéjéről” szóló értekezését a következőképpen kezdi:

„A közegészségtan feladata a betegségeket okozó körülményeket kikutatni, azokra rámutatni és az azok ellen való védekezésre nézve javaslatokat tenni. Az idetartozó feladatnak a száj is kiváló tárgya.”

A közleményben — főképpen irodalmi adatokra támaszkodva — részletesen foglalkozik a fogszuvasodás kóroktanával, majd a végén a megelőzésre vonatkozóan a következő javaslatokat teszi: ahol mészszegény a föld, ott superphosphat hozzáadással dúsítani kellene azt; felhívja a figyelmet a bőséges zöldség- és hüvelyes-fogyasztás előnyeire, továbbá a nyalánkságok káros hatására; olyan ételeket kellene fogyasztani, amelyek biztosítják a fogak megfelelő erőteljes igénybevételét; propagálni kellene a fogkefe helyes használatát és elterjedését: sürgeti azt, hogy a gyermekek már az iskolában értesüljenek a fogak gondozásának módjáról.

Árkövy saját kutatási adatokkal nem rendelkezett, de nagyon is érezte, hogy a caries-kutatás és elsősorban a caries-szűrővizsgálatok megindítása sürgős feladat. Ezt igazolja az „Egészség” c. szaklap 1898. évi 3. és 4. számában megjelent, a vallás és közoktatásügyi miniszterhez intézett felterjesztés. Ezekben a számokban olvasható, hogy az Országos Közegészségügyi Egyesület foglalkozott Árkövy javaslatával a tanulók fogainak vizsgálatára vonatkozóan.

„Iskolaorvosi szakbizottságunk elismeri, hogy az Árkövy tanár tervezetében foglalt vizsgálatok pontos végrehajtása esetében a tanulók fog- és szájbetegségeiről tudományos szempontból becses statisztika volna szerezhető és így ezek a vizsgálatok két-