Fogorvosi szemle, 1966 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5. szám
HÍREK 159 Nagygyűlések, Árkövy-vándorgyűlések, a tudományos konferenciák és az 1964-ben megtartott, világviszonylatban is nagyraértékelt, Nemzetközi Konferenciánk bizonyítják, hogy elfogulatlanul ítélhetjük a Szakcsoport tudományos munkáját maradandó értékűnek. De nem vitatható az sem, hogy szakmai-politikai téren is értékes volt a Szakcsoport tevékenysége. E megállapítás helyessége jól visszatükröződik a fogbetegellátás színvonalának emelkedésében. S azt, hogy az orvosetikai szemlélet, az orvosi gondolkodásnak és az orvosi tevékenységnek egyik fontos tényezője lett, szintén a Szakcsoport egyik érdemének tekinthetjük. Meggyőződésem, ha egykor a Szakcsoport 20 éves működése a történelem ítélőszéke elé kerül, az csak elismerő lehet. Ebben a meggyőződésben mondok köszönetét mindazoknak, akik a Szakcsoport életében fontos és felelősségteljes munkakört töltöttek be. Így elsősorban hálás köszönetét mondok a Szakcsoport volt elnökeinek : Balogh Károlynak, Varga Istvánnak és Lőrinczy Ervinnek. Ugyancsak hálás köszönetét mondok azoknak, akik a sok munkával járó főtitkári tisztséget töltötték be : így Kertész Jenőnek és Berényi Bélának. Sajnos, a volt elnökök közül Móczár László és Simon Béla, a volt főtitkárok közül pedig Kende János, Rados Imre és Kovács György elhunyt. E pillanatban meghatva emlékezem rájuk. De köszönetét mondok azoknak a Kartársaknak is, akik mint vezetőségi tagok, vagy más munkakört betöltve, tevékenyen részt vettek a Szakcsoport életében. Mégegyszer megköszönöm a Kartársak megjelenését és ezzel a Szakcsoport Vezetőségének mai utolsó ülését bezárom. Beszámoló a kubai orvos-fogorvos kongresszusról A kubai Egészségügyi Minisztérium, a Tudományos Akadémia, a havannai és santiagói egyetem orvosi karainak legfőbb védnöksége alatt rendezte XI. Orvosi és VII. Fogorvosi Nemzetközi Kongresszusát, kb. 150 külföldi delegátus részvételével, Havannában a kubai orvos-fogorvos társadalom 1966. február 23—27-ig. Ezen a kongresszuson a Magyar Egészségügyi Minisztérium delegációjának tagjaként vehettem részt. A küldöttség vezetője Sós József dr. egyetemi tanár, a BOTE rektora volt. Tagjai : Magyar Imre dr. egyetemi tanár, Rubányi Pál dr. egyetemi tanár, Árvái Sándor dr. egyetemi tanár. A kongresszus gazdag előadási progrAamal zajlott le és azon az orvosi tudomány minden ágazata képviseletet nyert. A magyar delegáció tagjai közül Magyar, Rubányi, Árvái és Tóth tartottak előadást. A kongresszuson a kubai Egészségügyi Minisztérium meghívottja- és vendégeként részt vettek a szocialista és kapitalista országok küldöttségei, köztük a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Albánia, Mongólia és Kína delegációja. Az el nem kötelezett országok közül az EAK, a kapitalista országok közül : Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Anglia, Chile, Mexico, Kanada és különösen kiemelkedőnek tartom, hogy az Egyesült Államok is képviseltette magát. Az előadások, egy terem kivételével, ahol három nyelvű közvetítés volt, mindenütt spanyol nyelven folytak. Az érdeklődés rendkívül nagy volt ; a kubai fogorvos-társadalom majdnem teljes egészében részt vett a kongresszuson. A külsőségek is méltóak voltak a nagy eseményhez. Figyelemre méltó, hogy Fidel Gastro két ízben is felkereste a kongresszust. Az első alkalommal a Kapitóliumban megtartott fogadáson találkozott a szocialista országok küldötteivel, majd a kongresszus záró ünnepségén beszédet tartott. Alkalom kínálkozott arra is, hogy megtekintsem a havannai egyetem fogászati 1. ábra. A havannai Orvoskar központi épülete; a kongresszus színhelye 2. ábra. A havannai fogászati iskola